CHUWI LapBook 12.3 teszt

2017. július 10. 06:29 - nezdmitrendelszblog

Olyan mint egy MacBook Air, legalábbis külsőre

20170505174236_80333.jpg

Mióta megjelent az Apple a MacBook Air-rel, azóta csodálattal nézem azokat a masinákat. Olyan vékonyak, kecsesek, légiesek... Amikor még iPhone fanatikus voltam, kacérkodtam a gondolattal, hogy beszerzek magamnak egy régebbi típusú Air-t. Aztán felhagytam az Apple érával, pedig három generációnyi, azaz 3GS, 4S és iPhone 5 készülékekkel nagyon boldog voltam. iPhone tulajdonlás véget ért, így megszakadt az a vágy is, hogy egy almás gépet vegyek magamnak. Maradtam a Windows és vele együtt a már 4 éves Acer laptopom mellett, ami mellé körülbelül két éve beszereztem egy Windows-os táblagépet is. És most jött el az a pillanat, hogy lassan kezd elegem lenni a 8 colos Windows 10-ből, a kevés memóriából, a lassú processzorból és a billentyűzet nélküliségből. Illetve nem most jött el ez a pillanat, hanem már jóval korábban, de csak most érkeztem el arra a pontra, hogy olyan laptopot találtam magamnak, ami minden igényemet kielégíti. Emlékeztek még a pár sorral fentebb taglalt karcsú Macbook Air-re? Megtaláltam a megfelelőjét, igaz nem OSX, hanem Windows fronton. A neve Chuwi Lapbook 12.3. Nem egy erőmű, emiatt nem fogja lekörözni az Intel Core i5, i7-es gépeket, de még az i3-asokat sem. De viszont, az oly sokat hallott X5-ös Atomokra köröket ver rá és teszi ezt úgy, hogy minimális a fogyasztása, emellé pedig méretes memória társul. Mint mondtam, ez a laptop a táblagépem és a laptopom leváltására kellett, mobilitása miatt. A képeket nézve szerelem volt első látásra. És, bár akkor még nem volt ismerős a benne található Intel N3450 típusú processzor, de egy kis utána olvasás után eldöntöttem, hogy kell nekem.

 

Kicsomagolás

 

A csomagot a DPD hozta és amint megérkezett, már ki is bontottam, hogy egy kis hazai levegőhöz jusson a hosszú út után. Az újrahasznosított kartondobozban, buborékfóliával kitömve még egy karton doboz lapult. A már-már matrjoska babára hajazó csomagolásban végre felbukkant egy kék matricával ellátott doboz. Ami tudatta velem, hogy a bontogatás végére, célba értem és nemsokára megpillanthatom, a feliraton már ízelítőt adó, Windows operációs rendszerrel, 12.3 colos IPS 2736 x 1824 pixel felbontású panellel, Intel Apollo Lake N3450 processzorral, 6 GB memória és 64 GB eMMC tárhellyel szerelt új szerzeményemet. A tartozékokat és a szivacsos távtartókkal rögzített szövet borítással takart gépet először kibontani és kézbe fogni maga volt a megtestesült álom. Biztos valami ilyet érezhetnek azok is, akik bemennek egy Apple kereskedésbe, leszurkolnak több százezer forintot egy kis dobozért, amit ha hazavisznek, olyan csodálattal bontanak ki, mintha egy szent jelent volna meg előttük. Hát én is valami ilyet éltem át, csak kicsit olcsóbban.

A LapBook beépített akkumulátorral rendelkezik, így azt kár is a csomagban keresni, hogy felpattintsuk a gép aljára. Tartozékokból egy EU szabványú töltőfejjel rendelkező kisméretű adaptert találunk, ami 12V 2A teljesítményre képes. Találunk még egy garancia jegyet, egy rövid használati utasítást, egy köszönő levelet a gyártótól és egy átlátszó matricát, amit a gép billentyűzetének alsó részéhez lehet felragasztani, ha büszkén akarjuk mindenkivel tudatni, hogy milyen specifikációkkal rendelkezik a kis gépünk. A tartozékok listája ennyiben ki is merült. Semmi driver lemez, semmi telepítő, hiszen, mindent kulcsra készen kapunk.

dsc04537.jpg

Nem csak a LapBook súlya, de mérete is vetekszik egy Macbook Air-ével. Míg a legújabb Air 1.35kg, 1.7 cm magas és 32.5 x 22.7 cm széles és hosszú, addig a CHUWI 1.38kg, 1.7 cm magas, viszont kisebb, 29.3 x 20cm széles és hosszú. A ház teteje és alja szerencsére nem az a fényes, hanem kicsit matt alumínium. A fedél hátlapjának nyomására nem színeződik, nem hullámzik a kijelző, mint ahogy ez az Acer laptopomnál előfordul, ezért félve is cipeltem magammal bárhová, nehogy véletlenül rátegyek valamit vagy megnyomjam, mert akkor maradandó sérülést okozhatok rajta. De itt nincs semmi ilyen probléma, a burkolat igazi prémium érzés, a maga hűvös borításával. A kijelzőt felnyitva tárul elénk a brutális 2K-s matt kijelző, ami alatt szigetes angol nyelvű billentyűzet található, aminek nagyon kellemes a nyomáspontja. A kis fizikai mérete ellenére nem lettek annyira összenyomva a billentyűzet gombjai, ami külön pozitívum. Egyetlen egy alkalommal sem fordult elő, hogy nem érzékelte volna a leütést. Alatta egy méretes tocuhpad található, ami majdnem akkora, mint a saját 15.6-os laptopomon. A jobb és bal egérgombokért felelős részeket nem hagyták külön, az egész érintő felület és lenyomható jobb-bal gomb kombinációt a touch pad egésze takarja el. Ez ugyancsak harmonizál a szintén alumínium belső színvilágával. Műanyagot egyedül a kijelző körül vehetünk észre, ahol megtaláljuk az előlapi kamerát és a jobb felső sarokban a "LapBook" logót. Ezt is úgy vettem csak észre, hogy nekiálltam kapargatni, kopogtatni a belső kávát, hogy fémmel vagy műanyaggal van-e dolgom. Az utóbbival, de lehet, hogy másnak hónapokig, vagy soha sem tűnne fel a turpisság. A matt textúra és a szín miatt szinte észre sem vehető a különbség. Szintén nagyon pozitív, hogy a kijelző kávája és az alumínium fedél találkozásánál végig egy gumi csík található, amin több alig észrevehető talp is található, ami a kijelző lecsukásánál megtámasztja a kijelzőt.

A gép tetejét a már említett masszív alumínium borítás védi, a jobb alsó sarkában egy ezüstszínű CHUWI feliratot találunk. Alul látjuk a négy darab, lapos gumi lábat, amik nem engedik az asztalon csúszkálni a kis gép testét. Az első két talp mellett a rácsozott hangszóró nyílás található, ami nem csak dizájn elem, hanem tényleg sztereóban szólaltatja meg a hangokat. Az alul található kis műanyag fedél alá helyeztetjük be az M.2-es SSD-t, ha bővíteni szeretnénk a gép tárhelyét.  A gép bal oldalán találjuk az igen apró töltés visszajelző LED-et, ami piros, illetve kék színben világít. Kék szín. Ez uralja a gép minden állapotjelzőjének színvilágát, amely szintén segít a modern külső megjelenésben. A visszajelző mellett található a töltő csatlakozója, mellette egy USB 3.0-s csatlakozó és egy miniHDMI port. Jobb oldalon a Kensington zár, egy USB 2.0, 3.5-es jack csatlakozó a fülhallgatónak és egy MicroSD kártya hely található. Így a tárhely bővítésére két lehetőségünk is van, ha az M.2 SSD-vel vagy memóriakártyával való bővítést preferáljuk. MicroSD kártyával egészen 128 GB-ig bővíthetjük a tárhelyünket. A házból egy tized milliméternyit kilóg az SD kártya vége, de egyáltalán nem akadunk bele, ha hordoznunk kell a gépet. A kijelzőt felhajtva három kis visszajelzőt találunk, az említett kék színben. Az első a bekapcsolást jelző, a második a Caps Lock, illetve a harmadik, ami a numerikus billentyű engedélyezésére vonatkozó visszajelzést tudatja velünk. A másik két apró LED-ekkel azonos méretű pont, a mikrofon furata, ami jobb és bal oldalon helyezkedik el. 

 

A nagy próba

 

Az első bekapcsolás. A gép indulásakor egy CHUWI logóval és mellette pár kínai felirattal találkozhatunk, ami alatt elkezd betölteni a gyártó által előre feltelepített, tehát eredeti, a CHUWI által regisztrált termékkulccsal ellátott angol nyelvű Windows 10 rendszerünk. Az első kezdeti beállítások után, gyorsan letöltöttem a magyar nyelvi csomagot a Windows Update-ről, majd jelezte, hogy több frissítés is elérhető, amit szíves örömest magáénak tudna, ha szeretném. Szerettem volna, úgyhogy nekilátott a munkának. A frissítések telepítése után jelezte, hogy nem elég, hogy mennyire naprakész lett, de elérhető a legújabb Windows 10 kiadás is, így ha gondolom azt is telepítené. Mivel a letöltés és a háttérben telepítés mellett hagyott dolgozni, így igent mondtam rá és lassan elkezdtem barátkozni a géppel. A legfrissebb Windows 10 verzió a 1703, 15063.413 buildszámú lett. 

A 12.3 colos 267 PPI-s kijelző gyönyörű, a kép tű éles. Nem hiába, a megjelenítőt a Samsung szállítja. IPS panel révén remek betekintési szögekkel rendelkezik, színei élénkek. A 2736 x 1824 pixeles felbontását pedig sok laptop felhasználó megirigyelheti. Sokan a Microsoft Surface Pro 4-hez hasonlítják ezt a kijelzőt, ugyanis az is ilyen vagy legalábbis hasonló panelt kapott. A zsanérok mereven tartják a kijelzőt, olyannyira, hogy két kéz kell a kinyitáshoz. A fényerő kalibrációján még van mit javítani, ugyanis a 75%-os fényerő felel meg a maximumnak, onnan 100%-ra váltásnál már nem lesz erősebb. Na nem a panelnak van hibája és nem fog elsötétülni a kép, ha a fényerőt levesszük minimumra. A fényerő a maximumon van, de ezt már 75%-os beállításnál eléri, ergo kimaradt a részletesebben beállítható lépcsőfok. Ezen azonban könnyen korrigálhatunk, ha nem a Windows-on belül, a tálca jobb oldali menüjében kattintunk a 25, 50, 75, 100%-os fényerőre, hanem a billentyűkombinációs fényerő állítással tesszük meg ezt, ahol sokkal finomabban állíthatunk rajta. A billentyűzet nyomáspontja jól el van találva, nem lötyögnek és kellően hosszú úton járnak, hogy ne azt érezzük, mintha semmi sem történt volna, amikor lenyomtuk őket. A kis méret miatt a numerikus billentyűk lemaradtak a gépről, e helyett a külön LED-el is visszajelző "Numik" gombbal kapcsolhatjuk be, ilyenkor a 7-8-9 és az alatta két sorban levő gombokat használhatjuk numerikus billentyűzetként. Mint említettem a kiosztás angol nyelvű. A magyar nyelvre állítva minden ékezetes karakter a helyére kerül, kivéve az "ű" betű, ami a jobb ALT gomb mellett kapott helyet, illetve az "í" betű, aminek viszont nem maradt hely a billentyűzet gombjai között. Nekem körülbelül három percbe telt megszokni, hogy még nincs átcímkézve a gombokon található karakterek a magyarnak megfelelően, de mint te is látod, egy egész hosszú szöveget leírtam már ezen a billentyűzeten a cikk elejétől, úgy, hogy nem kellett agyvérzést kapnom. Léteznek alkalmazások, amikkel át lehet nevezni gombokat, teszem azt, shift, ctrl vagy alt billentyűzeteket is és helyette beilleszteni egy másik karaktert, esetünkben mondjuk az "í" betűt. De ezeket még nem próbáltam. Mivel csak ez az egy karakternek a helye hiányzik fizikailag, így mikor ezt a sort írom, a ctrl+alt+j gombokat használom a hosszú i betű írásához. Próbált csak ki te is a gépeden. A touchpad multitouch képes, mérete majdnem akkora, mint a 15.6" colos laptopomon, 6 cm magas és 9.3 centiméter széles. Olyan a működése, mintha egy érintőkijelzőt használnék. A touchpad jobb keretétől történő balra húzással előjön a Windows oldalsó menüje. A bal szélről történő húzással jobb oldalra az ablakok közül lehet váltani, fentről lefelé pedig lekicsinyíthetjük, illetve a tálcára helyezhetjük az ablakot.

A kijelző felett található kamera nem érdemel sok szót. A legelső próbálkozáskor a 800 x 600-as felbontás volt a legmagasabb 10 fps, a 640 x 480 pedig 30 fps mellett. A driver frissítést követően ez a felbontás megemelkedett 1600 x 1200-ra, de maradt a 10 fps, viszont eltűnt a 640 x 480-as felbontás. Ez azt jelenti, hogy a hiba szoftveres és reméljük, hogy várhatóan javítani fogják, hogy akik sűrűbben használják a webkamerát, mint én azoknak ne legyen ennyire darabos egy Skype beszélgetés. A hangszóróktól nem szabad sokat várni, basszust nem szabad keresnünk, ezek nem gamer gépekbe épített hangkeltők, de amikor többen körbeültük, hogy megnézzük mit tud, meglepődtünk mekkora hang képes kijönni a kis hangszóró furatokon. A hangszórók alulra vannak pozícionálva, így ha az ölünkben tartjuk a gépet, akkor a magas hangokat nem érezzük annyira. De mindent összevetve szépen, erősen szól és még magas hangerőn sem torzit vagy recseg. 

Belső tárhelyként egy 64GB-os Toshiba gyártmányú eMMC-t kapunk, ami sajnos nem egy SSD sebesség, de az 5400-as fordulaton üzemelő merevlemezeknél gyorsabb. A ChrsytalDiskMark által mért adatok szinkronban vannak a más oldalakon fellelhető adatokkal a tárhely sebességét illetően. A Windows 10 a bekapcsolást követően 27 másodperc alatt töltődik be és onnantól már használható is. Az első használatkor 35 GB szabad hely állt a rendelkezésemre, miután "belaktam" a gépet és túlestem egy óriási Windows frissítésen, ez 21 GB-ra apadt. Egy ideig nem fogok bele venni SSD-t, de egy Samsung memóriakártyát használok vele, ami plusz 32 GB tárhelyet ad. A belepakolt 6 GB DDR3-as memória véleményem szerint még egy jó darabig elég lesz. Bekapcsolást követően 2.3 GB foglalt a 6 GB memóriából. Nem sok olyan kis laptoppal találkoztam, amit ennyi rammal szereltek volna. Ez kifejezetten pozitív a jövőre nézve. 

crystaldiskmark.jpg

Intel Celeron! Igen, hisz hiába nevezzük N3450-nek a gépben rejlő processzort, ez azért mégis csak egy, a tavaly bemutatott Apollo Lake családba tartozó, de a mobil készülékekbe szánt Intel Mobil Celeron processzor. A DDR3 szabványú memóriát támogató processzor kifejezetten gazdaságosan bánik az energiával, hiszen a négy magos egység alap órajele 1.1 gigahertz, míg turbóval ez 2.2 GHz-ig emelkedhet, fogyasztása pedig 6 W marad. Az L2 cache mérete 2 MB. A maximálisan megemelt órajelet mindaddig tartja, amíg egy bizonyos értékig nem kezd emelkedni a processzor hőmérséklete, ha ez megtörténik, visszaveszi az órajelet az optimális hőtermelés érdekében. A grafikai feladatokra a Skylake családból megörökölt Gen9-es GPU (grafikai processzor) került bele, ami név szerint egy Intel HD Graphics 500-as, 1 GB memóriával.  A GPU hardveresen képes dekódolni a H.264, VC-1, WMV9, HEVC mellett már a VP9-es anyagokat is. Utóbbi pozitív, hiszen a Youtube nemrég bejelentette, hogy a H.264-es kódolás mellett lassan átáll a VP9-re. Aki TV-re kötve szereti használni a számítógépét, annak külön jó hír, hogy a 4K felbontás is támogatott. A Youtube videókkal nincs semmi gondja, gond nélkül birkózik meg a 4K-s tartalmakkal, ezzel szemben az i3-as laptopomon már szaggattak a 4K-s videók. Aki a munka mellett egy kis játékra adja a fejét, annak a régebbi címek között kell szétnéznie. A gép gyengécske grafikus teljesítménye miatt a felbontást lejjebb kell venni a Windows-ban használt 2K-nál. A World of Tanks 30-40 fps között mozog, a CSGO pedig 15-20 fps-t produkált, mindkettő minimum beállítás mellett és 1366 x 768-as felbontáson. A Geekbench tesztjében a Single Core eredmény 1439, a Multi Core tesztben elért pontszám pedig 4316 lett, ami alapján az N3450 az Intel i3-3120m és az Intel Core 2 Quad 8400 között helyezkedik el, ami nem semmi. A Cinebench R15-öt lefuttatva az OpenGL tesztben 10.9 fps-t ért el, ami a benchmark alapján megelőzte a beépített GPU-s i5-3317u processzort. A CPU tesztben 129 pontot ért el. Itt viszont látható, hogy ez nem egy i5, hiszen itt fordult a kocka, az i5-3317u 214 pontot ért el ebben a tesztben.

Korábban sokan számoltak be melegedésről, throttling-ról, hogy annyira túlhevül a processzor, hogy szinte a 90 fokot is eléri. A legfrissebb driverek felrakása után, a benchmarkok, játékok futtatása alatt, de még az Aida64 "Rendszer stabilitásteszt" mérésével sem sikerült a CPU hőmérsékletét 60 fok fölé vinnem. Hiszen, addig, amíg nem ér el egy bizonyos hőmérsékletet a processzor, addig engedélyezi neki a turbót, ami ilyenkor egészen 2.2 GHz-ig képes felpörögni, de amint elérte a szerinte nem túl optimális hőmérsékletet, visszaveszi az órajelet, így tartva hűvösen a procit. Lehetséges, hogy a frissebb driverekkel orvosolták ezt a korábbi hibát és nekem ezért nem jelentkezett ez a jelenség.

Vezeték nélküli kapcsolatokból kapunk Bluetooth 4.0-t, 802.11b/g/n/ac-s wifit, tehát támogatja az 5GHz-es frekvenciát is. Az akkumulátor 36.48 Wh teljesítményű, amit körülbelül három óra alatt tölthetünk fel és amíg teszteltem a gépet, benchmarkokat futtattam, próbálgattam rajta ezt-azt, telepítettem és még így is 4 órát ment. Aki szövegszerkesztésre, tanulásra, iskolai jegyzetelésre használja, annak tovább is bírja.

Ez a gép egyszerűen szuper lett. Az összeszerelés, a kicsi, de masszív kivitel, a gyönyörű külső mellett nem mehetünk el szó nélkül a belső mellett sem. Nagyon sok laptopot még ma is 4 GB memóriával látnak el, ezzel szemben itt 6 GB-al gazdálkodhatunk, amit senki nem gondolna róla, ha ránéz erre a kis ékszerdobozra. Lehetőség van a tárhely bővítésére is, amit akár egy M.2-es SSD-vel is megtehetünk. Az Intel N3450 nem egy erőmű, de ez a gép nem is játékra való. Szöveget szerkeszteni, Youtube videót nézni az óriási felbontású tűéles kijelzőjén tökéletes és a hardvere elbírja, ha TV-re kötve 4K-s videót szeretnénk lejátszani rajta. A CHUWI LapBook szériájában megtalálható még a 12.3 colos verzión kívül 14.1 colos

1484302858769114.png

és 15.6 colos (utóbbi megrendelhető EU raktárból is) gép is.

1492157558609819_1.jpg

LapBook 12.3-at azoknak ajánlom, akik egy szép megjelenésű, kicsi, de a LapBook szériából mégis a legerősebbet,  de egy könnyen hordozható laptopot szeretnének vásárolni. Nem is gondoltam volna mennyire könnyű magammal vinni bárhová. Ez a legszebb és egyben legerősebb gép a gyártó laptop családjában. Mióta megvan mindenki a csodájára jár. Előnye a gyönyörű, minőségi vékony borítás, a nagy felbontású kijelző, nagy memória kapacitás, bővíthetőség, és egy utazó géphez megfelelően takarékos, de a turbónak köszönhetően gyors processzor, megfizethető áron.

A jó hír, hogy a GearBest felvette a szállítási lehetőségek közé az EU Express szolgáltatást, ami azt jelenti, hogy ha Kínából vásárolod meg a csomagot, nem kell rá áfát fizetned, mert először egy EU-s országba küldik és onnan küldik neked tovább a csomagot, természetesen nem mondhatjuk azt, hogy 100%-ban működik, de így nagy eséllyel nem kell semmilyen plusz költséget fizetnünk. Ehhez a rendelésnél válaszd az EU Express szállítást.

A CHUWI LapBook 12.3-at itt tekintheted meg

Itt pedig a CHUWI LapBook 14.1 és 15.6 kijelzőjű laptopjait találod

 

Ha tetszett a cikk, nyomj egy Like-ot 

Kattints a megosztásra, hogy még több ember olvashassa ezt a bejegyzést

 

 Ne felejtsd el megnézni az NMR blog Facebook oldalát, mert a híreket, amiket az oldalunkon hely hiányában nem  mindig tudunk megjeleníteni, illetve a legújabb és a kupon kódokkal jóval olcsóbban megvásárolható termékeket ott találod.

 

11 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://nezdmitrendelsz.blog.hu/api/trackback/id/tr3512632769

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

hullajelölt88 2017.07.10. 07:42:40

Ennyit biztosan nem ér. (310 EUR)

nezdmitrendelszblog 2017.07.10. 07:57:15

@hullajelölt88: Nem EUR, hanem USD. Így máris 10.000 forinttal olcsóbb.

hullajelölt88 2017.07.10. 08:56:27

@nezdmitrendelszblog: 40ezer max. ami még elfogadható ezért.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2017.07.11. 08:06:20

emmc? 10 ezerért se
de még skypeolni sem jó

rockjano 2017.07.11. 09:10:13

Én Chuwi tabletet vettem Atom procival...szépnek szép de sok töltési gondom volt vele és a kártyaolvasó sem működik már...

Egyébként árához képest jó ez ha megússza az emeber az ÁFÁt és a vámot akkor OK az ára. persze a Macbook -hoz képest egy jelentős különbség még mindig marad a legfontosabb.. az operációs rendszer :-)))

Macropus Rufus 2017.07.11. 09:11:52

"12.3 colos IPS 2736 x 1824 pixel felbontású panellel,"
ez nem 2k! 4.9millió képpont nem 2k felbontás.

en.wikipedia.org/wiki/2K_resolution

véleményem szerint 12"-ba felesleges 5millió képpont. Marketing.

Alick 2017.07.11. 11:00:11

Fapados eldobható olcsógépnek jó lenne, de nem ennyiért...

Korunk egyik legnagyobb gondolkodója · http://elmenypark.net 2017.07.11. 12:02:42

Ha utibeszámolós blogod lenne, sokan olvasnák.

Alick 2017.07.11. 13:13:54

Chew and spit it... :)

IamMenyus 2017.07.11. 13:55:16

Hol olvastad hogy Samsung ips van benne?
Mert azon még a Samsung is meglepődne, aki gyárt TN, PLS, és VA paneleket, de IPS-t nem.

nezdmitrendelszblog 2017.07.11. 15:43:45

@Macropus Rufus: A gyártó hívja 2K-s kijelzőnek. Lehetne 2.7 K-s is, csak az érdekesen hangzik.