Már egy éve valami hasonlót várunk - Itt az Elephone S8

2017. augusztus 23. 12:31 - nezdmitrendelszblog

1503365103310136.jpg

Végre! Már nem tudom mióta figyelem az S8-at, ami nem a Samsung, hanem az Elephone sajátja. Eddig ez a készülék a legjobb, a Xiaomi Mi MIX megjelenése óta, ha az alápakolt hardvereket nézzük. És végre, nem csak koncepció rajzokat nézhetünk. A nemrég nálunk járt P8-as készülékük is teljesen rendben volt. A Kínai gyártók már egy ideje odafigyelnek a szoftveres oldalra is, így elfelejthetjük a régről ismert, erős felszereltséggel ellátott, de a szoftverezettség miatt semmit sem érő telefonokat. Ez már a múlté, az Elephone is felnőtt és ilyen hibákat nem vét.

Az S8 a gyártó első vékony kijelző kerettel szerelt telefonja. Nem hagyta ki ezt a lépést, hiszen már sokan meglépték ezt a "trendet" és egyik gyártó sem engedheti meg magának, hogy nem követi a piaci irányokat és vele együtt a felhasználók igényeinek kiszolgálását. Na, de... A vékony kávával szerelt telefonok azért jók, mert azonos méret mellett nagyobb kijelzőt lehet beépíteni egy készülékbe. A készülék mérete 15.80 x 8.00 x 0.80 cm, súlya 180 gramm. Az Elephone a társaihoz képest minőségibb, 6 colos 2K, azaz 2560 x 1440 pixel felbontású panelt rakott a telefonba, amit Gorilla Glass üveg óv a sérülésektől, így a kijelző-ház aránya 80%. A ház teljes egészében fémből készült, a készülék fekete és kék színben választható, a külső megjelenésre nem lehet panaszunk,. A nagy felbontású kijelzőhöz megfelelő processzor dukál, így egy MediaTek Helio X25-ös duruzsol a hátlap alatt, 4 GB memória és 64 GB tárhely társaságában. A készülék előlapjának aljára került a hasonló típusoknál már megszokott, alsó sarokban lévő előlapi kamera, ami 8 megapixel felbontású és az ujjlenyomat olvasóval szerelt home gomb. 

 

Olvastad már a legújabb Heti szemezgetőt?

 Laptopok, a legújabb Xiaomi Mi 5X és más apróságok

 

1503365103923642.jpg

A telefon hátlapjára csak egy LED-es villanó és a 21 megapixeles fő optika került. A hátlap alatt 4000mAh teljesítményű akkumulátor foglal helyet, amit USB Type-C porton keresztül tölthetünk. A szokásos 802.11a/b/g/n/ac, WiFi Bluetooth 4.0, GPS már szinte alapkövetelmény. A készülék Dual NANO SIM képes és többek között támogatja a B20-as LTE-t is. Természetesen a legújabb Android 7.1-el érkezik. 

Szerencsére kedvezményt is tudtunk szerezni, ha netán megtetszene és az elsők között szeretnél lenni, aki kipróbálhatja. A "GBELeS8" kóddal nettó 239.99$, amit kérhetsz EU Express szállítással is, így már nem kell foglalkoznod az áfa vagy a vám költségekkel.

Az Elephone S8 telefont itt nézheted meg

 

Ha tetszett a cikk,  Like-old az oldalt

Megoszthatod barátaiddal Facebookon, Pinteresten, Twitteren hogy még több ember olvashassa ezt a bejegyzést

 

 

Ne felejtsd el megnézni az NMR blog Facebook oldalát, mert a híreket, amiket az oldalunkon hely hiányában nem  mindig tudunk megjeleníteni, illetve a legújabb és a kupon kódokkal jóval olcsóbban megvásárolható termékeket ott találod.

16 komment
Címkék: tech Elephone

A bejegyzés trackback címe:

https://nezdmitrendelsz.blog.hu/api/trackback/id/tr1712773462

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Macskond 2017.08.23. 23:48:29

Tudnám miért kell egy ilyen szintű telefonból kihagyni ilyen ma már alapvető dolgokat, mint az NFC, vagy a MicroSD bővíthetőség ???

Pedig igne csak jó ár/teljesítményű

Ez az EU expressz dolog nincs túl nagy dobra verve az oldalon.
Nem tudom mennyire működik vagy sem.

nezdmitrendelszblog · www.nezdmitrendelsz.blog.hu 2017.08.24. 06:45:56

@Macskond: Amiket az utóbbi időben rendeltünk, telefonok, laptop és még pár kütyü amik most is úton vannak, azok egytől egyik EU Express-el jöttek. A DPD szállította házhoz, úgyhogy nekünk csak jó tapasztalatunk van az EU Express-sel.
A OnePlus 5-ben sincs MicroSD bővítés, de van NFC. Hogy miért hagyta ki az Elephone az S8-ból, azt csak ők tudnák megmondani.

cereal hacker 2017.08.24. 09:39:26

Egyrészt, valószínűleg akkora átbaszás lesz, mint a Doogee Mix. Képeken nagyon jól néz ki, a valóságban viszont nem keret nélküli, csak felül kisebb a keret a szokásosnál. Közben pedig süt róla, hogy kínai, mert minden mást beáldoztak ezért a form factorért.

Másrészt, miért is jó, ha valóban bezelless a telefon, és nem tudod rendesen megfogni, mert a szélén mindig hozzáért valamihez a tenyered? Vagy az, hogy nincs rendes hangszóró a tetején, emiatt alig hallani a másik félt?

ChronoZone 2017.08.24. 10:19:51

Kicsit utána néztem és van MicroSD bővíthetőség.
(NFC viszont tényleg nincs - és nem vízálló ha valaki ezt az infót keresné)

- Yes MicroSD Support TF card up to 512GB extended (Uses SIM 2 Slot)
- SimCard Type: Nano+Nano/microSD

Macskond 2017.08.24. 11:16:59

@ChronoZone: Hmm.
Valaki valahol téved, mert a fenti liken levő adatlapon deklarative az van írva hogy:
External Memory: Not Supported

:-(

Macskond 2017.08.24. 11:27:05

@nezdmitrendelszblog: Ha Az OnePlus5 tulajoknak is "rossz" attól nekem nem lesz jobb. :-)
Legalábbis nekem nem ez a beállítottságom... :-)

Az EuExpresszel kapcsolatban a nagy kérdés az, hogy az OK hogy rendben megjött, de sikerült is kikerülni vele a 27% plusz díj fizetését?

Konkrétan a TD oldalán olvastam el a szállítási feltételekben, hogy DPD Expressz szolgáltatás esetén a szállító előírása szerint mindig teljes ár deklarációt adnak meg.
Hozzá teszem hogy a normál úton érkező, és vámeljárásba kerülő küldemények esetén csak egy része a "fájdalomnak" a 27%, a másik része az az ügyintézési díjnak nevezett sarc amit ezért a Posta felszámol.

Nagy megváltás lenne ha ez az express dolog működne, mert akkor nem kellene egy ~25eFtos tételre közel 10eFt pluszt kifizetni.

Plumper_ 2017.08.24. 13:00:03

kérdés, mennyire frissíti a gyártó a szoftvert? vagy megveszed, és fél év múlva bekaphatod?

@Macskond: azért, hogy a még drágább változatot vásárold. (mint az újautó biznisz)

nezdmitrendelszblog · www.nezdmitrendelsz.blog.hu 2017.08.26. 08:27:03

@Macskond: Senki nem mondta, hogy neked jobb lesz az, ha másnak rossz valami. Ez egy egyszerű példa volt.
Amit az oldalon találhatsz LapBook 12.3, Vernee Thor E, Elephone P8 az mind EU Express szállításal jött és igen, nem kellett áfát, adót, de még semmi vámeljárásos költséget sem fizetni.

eßemfaßom meg áll 2017.08.27. 09:25:04

Ez az "EU express" ez egyébként mi? Kinai warehouseos termékeknél lehet választani adóoptimalizálásra?

nezdmitrendelszblog · www.nezdmitrendelsz.blog.hu 2017.08.27. 10:02:12

@eßemfaßom meg áll: Azt jelenti, hogy a terméket nem közvetlenül neked küldik, hanem egy másik EU-s országba, majd onnan küldi tovább neked a webáruház ottani partnere. Mivel így már uniós országból érkezik, a csomag adó és vám kötelezettsége nem téged terhel, hanem ott fizetik meg, ahol a csomag az országba belépett. Mivel nem minden országban súlytanak akkora sarccal, mint itthon, ezért helyszíne válogatja, hogy mennyi a termék adózási kötelezettsége. Ez a GB-nél vagy már benne van a termék árában vagy plusz pár dollárt szoktak felszámolni érte, ha EU Express szállítást választasz, de, ha ki kell fizetni plusz 4-6 dollárt ez EU Express szállítás miatt még így is sokkal jobban megéri. Így EU-s országba belépve ki van fizetve az X forint összegű vám, de azt a GB intézi.

eßemfaßom meg áll 2017.08.27. 11:41:56

@nezdmitrendelszblog: írhattad vona rövidebben is, hogy "igen" :)

Akkor ha jól értem akkor ezt a szállítási módoknál kell a vásárlás végén kiválasztani és nem kell az EU warehouse szegényes kínálatából szemezgetni.

Macskond 2017.08.28. 11:06:13

@nezdmitrendelszblog: A "jobb-nemjobb" megállapítás mögé nem véletlen tettem :-) jeleket! :-)
Köszönöm a konkrét kérdésre-konkrét választ.

Ahogy más is megjegyezte az EUwarehouse-ok kinálata elég visszafogott.
Ha ez érdeklődésre tart számot, majd neki gyűrkőzöm, és kipróbálom ez a műfajt a TD oldalon. (én "oda járok") és igény szerint beszámolok az eredményről.
(tekintve hogy itt úgy látom első sorban a Gearbest kinálata szerepel)

Secretknight 2017.09.04. 23:18:17

GB EU express jól műkszik.Most is van rendelésem (telefon).Eddig simán megjött,gond egy szál se.Azért félreértés ne essék a fenti készülékkel kapcsolatban.A kávái kb mint a doogee mix-é,csak ugye itt nagyobb az egész kijelző.Meg lehet nézni,van róla videó youtube-on.De azért 63e ft-ért kézbe egy ilyen teló...na hol kapni még ilyet,ilyen paramétrekkel?Jelenleg egy doogee mixet használok,igen kellemes készülék.Nem is cserélném el másikra,és éppen a kompaktsága miatt!Kicsi, az 5,5" ellenére jól elfér a zsebemben :) .Az amoled pedig lenyűgöző,ennyi.
Szóval ezt az elephone s8-at kézbe kell fogni,kipróbálni mielőtt hamis véleményt formál róla bárki.
Üdv!

ChronoZone 2017.09.06. 08:59:31

@Macskond: ElephoneStore -ban is fel van tüntetve az SD card.

www.elephonestore.com/elephone-s8-triple-bezel-less-display-deca-core-android-smart-phone-128gb.html

Ports:2 x Nano SIM Slot,Micophone,Speaker,TF/Micro SD Card Slot,Type-C

ChronoZone 2017.10.25. 11:00:20

Éééééésssss megérkezett a készülék.... :)
Meg az első frissítés is hozzá...

nezdmitrendelszblog · www.nezdmitrendelsz.blog.hu 2017.10.25. 15:27:11

@ChronoZone: Szuper, használd egészséggel!
Ha gondolod, küldj képet nezdmitrendelszblog@gmail.com címre a telefonodról vagy írd le a tapasztalataidat és kirakjuk ide a blog-ra vagy a blog Facebook oldalára.
süti beállítások módosítása