LEMFO LF19 okosóra - Egy év készenléti idővel

2017. szeptember 24. 15:47 - nezdmitrendelszblog

5_7.jpg

Amikor azt mondják nekünk, hogy okosóra, akkor a többség a nagy színes kijelzőjű, rövid üzemidejű órákra gondol. Pedig van más is a világon, de már mi is annyira megszoktuk ezt a tipikus okosóra asszociációt, hogy meglepődünk, ha valami mást lát az ember. Nagyon jó dolog, általa sokkal gyorsabban és több információt kaphatunk, de tény, hogy mindegyik hátulütője az a kevéske akkumulátor kapacitás.

A tavaly kipróbált Elephone W2 óra volt az, ami hasonló elven működött, azaz nem akkumulátor volt benne, hanem az óra funkciókhoz volt benne egy elem, az "okos" részhez, mint a lépésszámlálás, alvásmonitorozás, Bluetooth kapcsolat, egy másik CR2430-as otthon cserélhető elem adta az energiát, amivel 3 hónapot bírt ki.

A LEMFO egy olyan okosóra, amit összekapcsolhatunk a mobiltelefonunkkal, így minden fontos adatot meg tud jeleníteni az 1.1 colos LCD kijelzőjén. De az óra többek között méri és megjeleníteni a lépésszámlálást, az elégetett kalóriát, a megtett távolságot, van benne stopper, hívás emlékeztető, alkalmazásoktól kaphatunk értesítéseket, ellátták ébresztés funkcióval és természetesen dátum és idő kijelzéssel. A Bluetooth 4.0 technológia révén fogadja és továbbítja az adatokat a telefonos alkalmazáson keresztül, amihez minimum IOS 7 és Android 4.3 kompatibilis készülék szükséges. 

Az óra szélessége 4.5 cm, vastagsága 1.3 cm, a szíj hossza 26 centiméter, súlya csupán 43 gramm. A készülék 50 méterig vízálló, a CR2430 elemmel működik, amit akár otthon is kicserélhetünk és amivel az óra készenléti ideje 1 év.

Nagyon baráti ára lett a LEMFO LF 19-nek, hiszen csak 17.99$-ba kerül

 

Ha tetszett a cikk,  Like-old az oldalt

Oszd meg barátaiddal Facebookon, Pinteresten, Twitteren hogy még több ember olvashassa ezt a bejegyzést

 

 

Ne felejtsd el megnézni az NMR blog Facebook oldalát, mert a híreket, amiket az oldalunkon hely hiányában nem  mindig tudunk megjeleníteni, illetve a legújabb és a kupon kódokkal jóval olcsóbban megvásárolható termékeket ott találod.

Szólj hozzá!
Címkék: tech okosóra

A bejegyzés trackback címe:

https://nezdmitrendelsz.blog.hu/api/trackback/id/tr3212887878

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása