Háromszor akkora akkumulátort kapott az Oukitel K10, mint ami egy átlagos telefonban van

2018. január 18. 06:28 - nezdmitrendelszblog

1515397883742740_eredmeny.jpg

Biztos sokak ismerik a Vertu gyártót, amit még anno a NOKIA alapított. A cég termékeinek külső jegyei alapján azonnal felismerhetővé váltak ezek a mobiltelefonok, hiszen a sok készülékük érkezett bőr borítással, aranyozott kerettel, de a formája alapján is sokan első ránézésre is tudják, hogy mi is ez. Nem ritka a több millió forintba kerülő készülék sem a gyártó palettájáról és ahogyan sok minden mást is, ezeket a készülékeket is elérte a nagy kínai gépezet. Persze nem Vertu néven, de nagyon sok designban hasonlító készülék jelent már meg a piacon, természetesen jóval alacsonyabb árral. 

Az Oukitel-nek nem kell bemutatni, hogy mi fán terem a telefon készítés, elég sok területen megvetette a lábát a mobiltelefonos szakmában. Van strapamobilja, Xiaomi Mi MIX-hez hasonlító vékony kijelző kerettel szerelt telefonja és a külső megjelenésében kissé egyedi, de mégis prémium hatást keltő készüléke, mint a K10 is.

A "K" széria a nagy akkumulátor kapacitásáról vált ismertté. Igazi túlélő telefonok ezek, ha az akkumulátor kapacitást nézzük, akkor mindenképp. A K10 a gyártó legújabb modellje, ami nem csak külsejével, méreteivel, de az előbb említett telepkapacitással is kitűnik a tömegből. Ez így nem is nehéz, hiszen egy 11000mAh kapacitású akkumulátort kapott a K10. Szinte brutális ez a szám. Összehasonlításképpen, a jelenlegi telefonomban egy 3800 mAh kapacitású telep van. A telefon mérete 16.74 x 7.85 x 1.35 cm, súlya 283 gramm. A ház magnézium ötvözetből készült, a kijelzőt Dragontrail üveg borítja, a hátlap pedig bőr borítást kapott.

1515397883151455_eredmeny.jpg

A készülékben egy nyolc magos MediaTek Helio P23 kapott helyet. Mellé társul 6 GB memória és 64 GB tárhely, amit MicroSD kártyával még 64GB-tal megtoldhatunk. A kijelzője egy 6 colos Full HD+ felbontású (2160 x 1080 pixel) 18:9-es képarányú panel, amit az AU Optronics gyárt. A telefon előlapján egy 8 megapixeles szelfi kamera található, amit egy 0.3 megapixeles optika egészít ki, a hátlapra pedig egy 16 megapixeles kamera került, szintén 0.3 megapixeles optikával kiegészítve. 

Valamit olcsóbban szeretnél? Kövesd az Akció rovatunkat!

akcio_kereso_34.jpg

 

1515397883744159_eredmeny.jpg

A K10-et nem csak ujjlenyomat olvasóval látták el, hanem Face ID arcfelismerést is kapott. És olyan extrát is beépítettek a készülékbe, ami sokaknak hiányzott, ez pedig az NFC. WiFi-je a/b/g/n kompatibilis, tehát nem csak a 2.4, de az 5GHz-es frekvenciákat is ismeri. A készülékbe két SIM kártya helyezhető és külön jó hír, hogy a telefon támogatja az itthon is használt B20-as 800MHz-es LTE-t. 

1515397883817418_eredmeny.jpg

A készülék 11000mAh kapacitású akkumulátorát USB Type-C porton keresztül tölthetjük, hihetetlen sebességgel, hiszen 5V/5A teljesítménnyel a méretes telep 2 óra 25 perc alatt feltölthető.

1515397883820653_1_eredmeny.jpgf_eredmeny.jpg

A gyártó a készülék mellé töltőt, USB kábelt, SIM tűt, kijelző védőt és egy tokot is mellékel.

Az Oukitel K10 készüléket itt tekintheted meg

 

etszett a cikk? Oszd meg, hogy más is elolvashassa.

 

 

Ha tetszett a cikk,  Like-old az oldalt

Oszd meg barátaiddal Facebookon, Pinteresten, Twitteren hogy még több ember olvashassa ezt a bejegyzést

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://nezdmitrendelsz.blog.hu/api/trackback/id/tr513581459

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása