Xiaomi 0.5mm Sign Pen - Újra egy tollat próbáltunk

2018. március 12. 06:50 - nezdmitrendelszblog

20170603092025_77676_eredmeny.jpg

Már, amikor a sima verzióval szemeztünk, majd megrendeltük, már akkor felírtuk a virtuális bevásárló listára, hogy majd be kell szerezni egyet a fém verzióból is. De kötöttük az ebet a karóhoz, hogy mi most igenis smucigok leszünk, és csak akkor fogjuk megvásárolni, ha lejjebb megy az ára.

Lejjebb ment, mi pedig megrendeltük. Az előző műanyag borítású verzióból már vagy 5 darabot rendeltünk magunknak, de egy sincs használatban, mert mindegyiket elkérték tőlünk, annyira tetszett mindenkinek.

 

Kicsomagolás

 

Megérkezett a toll. Egy az egyben olyan csomagolást kapott, mint az olcsóbbik testvére. Lapos, téglalap alakú papírdoboz, perforált nyitó füllel, a doboz elején pedig a toll képével. Kibontva a csomagot, már a jól ismert kis papír tálcát húztuk elő, amibe bele volt fűzve a toll, egy védő műanyag hüvellyel egyetemben. A védő borítást lehúzva máris magát az írószert tarthatjuk a kezünkben. A toll mérete nem változott, méretei 14.3 x 0.95 x 0.95 centiméter, súlya viszont annál inkább. A műanyag borítással ellátott verzió 20 grammot nyom, az új szerzeményünknél, a fém ház miatt pedig már 27 grammot mutatott a mérleg.

dsc07031.JPG

dsc07033.JPG

dsc07036.JPG

dsc07037.JPG

Nyomógombot nem találhatunk rajta, itt is a 120 fokban elforgatható megoldást használta a Xiaomi. Nem olyan lágy, kicsit hangosabb, határozottabb, kattogó hangot ad, amikor kibújik a toll szárából a 0.5mm vonalvastagságú fej, mint ahogyan az előző verziónál is volt. Nekem a lágy nyitás/zárás jobban tetszett a műanyag példánynál. Az, hogy a rugós vég változott a fém verzióban vagy már egy másik megoldást használ a tollaikban a Xiaomi, arra nem jöttem rá, de valószínűleg csak a rugón változtattak, mert szétszedve a tollat, a nyak rész mechanikája könnyen, csendben működik.

dsc07042.JPG

dsc07043.JPG

A Mijia Sign Pen alumínium borítást kapott. A végén, az elődből megismert akasztó található, ami szintén kapott egy kis rugós támasztékot. Így amikor ráakasztjuk a zakózsebünkre, a toll klipsze nem feszül meg, hanem a rögzítésnél található csillapító tompítja a feszítést és beljebb csúszik a házba.

dsc07046.JPG

A tollat szétszedve ugyancsak a svájci székhelyű, kézi íróeszközökre szakosodott Premec logójával ellátott betétet láthatjuk, amibe a betétben lévő fekete tintát Japánból importálják Rajta a már ismert kis piros kupakkal, ami megakadályozza, hogy a betét beszáradjon. A betétet egy menetes fém hüvellyel csavarhatjuk vissza a házba.

dsc07047.JPG

dsc07050.JPG

 

A nagy próba

 

dsc07051.JPG

dsc07054.JPG

A toll végét elfordítva már meg is kezdhetjük az első bejárató vonalak rajzolását, hogy a fekete színű tinta bejárja a fejben lévő golyót. A kifolyó tinta nem terül szét, sehol sem hagy pacát, épp csak annyi tintát enged, amennyire szükség van. A papíron nem üt át, a vonalvastagság tényleg vékony, mintha egy Rotring ceruzával írnék. Bár sokat nem kellett csiszolni az előző verzión, csak egy mutatósabb fém házat kapott, így újfent remek kis terméket dobtak össze. Aki szereti a Xiaomi márkát, annak szinte kötelező, de aki csak egy jó minőségű tollat szeretne magának olcsón, az választhatja a műanyag házas verziót 2.4$-ért (600Ft) vagy a mutatósabb ezüst verziót 4.9-ért (1.200Ft). Egy biztos megéri az árát.

1501702762977371831_eredmeny.jpg

Xiaomi Mijia toll 2.4$

1502689088183334038_eredmeny.jpg

Xiaomi Mijia ezüst színű fém toll 4.9$

1502689084656806743_eredmeny.jpg

Xiaomi Mijia arany színű fém toll 6.06$

 

Tetszett a cikk? Oszd meg, hogy az ismerőseid is tudjanak róla! 

 

 

Ha tetszett a cikk,  Like-old az oldalt

Oszd meg barátaiddal Facebookon, Pinteresten, Twitteren hogy még több ember olvashassa ezt a bejegyzést

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://nezdmitrendelsz.blog.hu/api/trackback/id/tr1813728914

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása