OnePlus 5T teszt - Brutális erő egy kis helyen

2018. április 27. 06:45 - nezdmitrendelszblog

1513051110515020_eredmeny_1.jpg

Valami óriási nagy bevezetővel kellene kezdenem ezt a cikket, hiszen a mostani teszt alanya ezt teljes mértékben megérdemelné. Nem egy mindennapi telefonnal volt dolgunk, hiszen a OnePlus 5T már más kategóriát képvisel, mint az OUKITEL, VERNEE és a többi gyártó. Olyan, mintha az eddig nálunk járt telefonok közötti Szent Grált tartanám a kezembe.

dsc06904-2.JPG

Az 5 évvel ezelőtt alapított gyártó elég hamar óriási hírnévre tett szert. Az OPPO-val közös cégcsoportba tartozó OnePlus a nagy tapasztalattal rendelkező vezetők által, azóta is szépen menetel előre. És bár a OnePlus 5T „csak” egy ráncfelvarrott verzió, mégis egy teljesen más vonalat képvisel.

A BBK (BBK Electronics Corporation) csoport alá tartozó gyártó, a tavaly év közepén bemutatott OP5-re pár hónap eltelte után újra felkavarta a még állóvízzé sem változó mobiltelefonos piacot és máris jött az új trendet követő, 18:9-es képarány és vele együtt az OP5T.

 

Kicsomagolás

 

dsc06899.JPG

dsc06904.JPG

A telefont egy fehér színű dobozban kaptuk. A tetején egy enyhén megcsillanó, a doboz síkjába mélyített 5-ös számot látunk. A fedelet leemelte, a gyártótól már a jól ismert tűzpiros színvilágot láthatjuk. A készülék az oldalainál megemelt műanyag tálcán foglal helyet, amelynek foglalata teljesen körbeöleli azt. Ez nem a kínai gyártóktól megismert, szokásos merev műanyag, hanem egy egész kellemes, puha bevonatot kapott. Miután kiemeltem, rájöttem, hogy ez nem is csak egy tálca, hanem egy kisebb doboz, amiben az első kezdeti időszakra, amíg be nem szerzünk magunknak a nekünk tetsző kiegészítőket, kapunk egy szilikon védő tokot, a kijelzőfólia már a telefonon kapott helyet és itt találhatjuk a telefonhoz tartozó leírást is.

dsc06035.JPG

dsc06040.JPG

dsc06042.JPG

dsc06044.JPG

dsc06961.JPG

A doboz belsejében találunk még egy spirálisan feltekert USB Type-C típusú kábelt, amit két fehér színű műanyag klipsz tart és a OnePlus gyorstöltésre képes Dash Charge 4 amper teljesítményű töltőjét, amihez elő is vettem az európai szabványú átalakítómat.

A OnePlus az 5T-vel nagyon eltalálta a telefon designját. A sima ötös verzió is tetszett, kedvelem az előlapi ujjlenyomat olvasót. De azzal, hogy egy 18:9-es képarányú kijelzővel látták el a telefont, szakítottak az eddigi megszokott OnePus 3-tól megismert elrendezéssel és a hátlapra került az ujjlenyomat olvasó.

Ez aztán a prémium érzés!

A OnePlus nem a kis kínai gyártókat erősíti, így remek összeszereléssel találkozhatunk, egyáltalán nem recseg, nem ropog, a gombok nem lötyögnek, minden úgy van, ahogy annak lennie kell egy felsőkategóriás készüléknél. Nagyon jó kézbe fogni, nem bumfordi, mint egy Vernee vagy Oukitel MIX készülék és a súlya is tökéletes, 164 grammot nyom a mérlegen, még könnyűnek is mondható. Szinte még kecsesnek is tűnik, pedig a méretes kijelző mellett egyáltalán nem az. De az eddigi telefonokhoz képes, amiket az utóbbi időben a kezembe fogtam, le a kalappal. Ha ránézünk, meg sem mondanánk róla, hogy a motorháztető alatt milyen brutális teljesítményre képes. Ha egy hardverigényesebb alkalmazás elindítunk, megindulnak a Snapdragon 835 paripái és elszabadulnak a megahertzek.

dsc06941.JPG

Szemből az alul és felül vékonyra szabott, oldalt pedig a lehelet vékony kávákat láthatjuk a 6.01 colos kijelző mellett, amit Gorilla Glass 5 üveg borít. A 18:9-es képarány a Samsung Galaxy S8-ból lehet ismerős. A telefon fém hátlapja ívelt lekerekítést kapott és a készülék vékonysága miatt nagyon jó kézbe fogni. Hiába ez az óriási méret ezekkel a fizikai adottságokkal, mégsem tűnik akkorának a telefon. A kijelző felett az arcazonosításra is használt 16 megapixeles előlapi kamera és a hangszóró látható. Alul, mint ahogy már korábban említettem, hely hiányában lekerült az előlapi ujjlenyomat olvasó. A telefon bal oldalán találhatjuk a hangerőszabályzó gombot, felette pedig a OnePlus készülékekből ismert némításra szolgáló csúszkát. Jobb oldalon csak a be és ki kapcsolásra szolgáló gombot találjuk, illetve felette a SIM tálcát, ami két nanoSIM kártyát fogad. Nem helyezhetünk az egyik SIM helyére sem microSD kártyát. Ezt a ziccert kihagyta a OnePlus. Úgy voltak vele, hogy aki szeretné a lehető legnagyobb tárhellyel szerelt készüléket, az válassza a 128 GB-os verziót.

dsc06912.JPG

dsc06910.JPG

A telefon alján találjuk az USB Type-C portot, baloldalt az öt furattal ellátott hangszórót, jobb oldalt egy mikrofon furatot és a 3.5 milliméteres fülhallgató csatlakozót. Középen csak a OnePlus logót, fölötte pedig a kör alakú ujjlenyomat olvasót és LED villanót, egy másodlagos mikrofont és a dupla kamera párost láthatjuk. Én a fekete színű verziót rendeltem meg, de ez a fény felé fordítva kicsit ilyen halvány padlizsános színekben játszódik.
dsc06914.JPG

dsc06930.JPG

 

A nagy próba 

 

dsc06960.JPG

A telefont bekapcsolva a hihetetlen színekkel operáló Full Optic AMOLED kijelzőt pillanthatjuk meg, amin 2160 x 1080 pixel helyezkedik el. Hihetetlen kontrasztos ez a panel, a színek szinte lefolynak a 6.01 colról. Aki látott már IPS és AMOLED közötti különbséget, az tudja, hogy miről beszélek. Személy szerint nekem egy kicsit mintha túlszaturált lenne, de sebaj, az sRGB és a DCI-P3 sémákat is választhatjuk a színek beállításához, de akár magunknak is beállíthatjuk egy csúszka segítségével a nekünk megfelelőt. A feketék, nem hogy feketék, hanem koromfeketék. Nincs az a kicsit szürkés hatás, mint az LCD kijelzőknél. A betekintési szögek jók, a minimális fényerő minimum szintje pont nekem való, szeretem, ha csak halványan láthatom a kijelzőt éjszaka. A maximális fényerő is remek, az AMOLED-nek hála pedig napfényben is jól látható.

 4_36.jpg

A készülék bekapcsolásakor egy gyorsan lefutó gyártói animációt láthatunk, aztán, hipp-hopp, máris a kezdő beállítások között találjuk magunkat. A telefon az első bekapcsoláskor rákérdezett, hogy szeretném-e valamilyen úton-módon az előző készülékemen használt névjegyzékemet lementeni. A kötelező felhasználói adatok után már meg is adhatjuk, hogy milyen módon szeretnénk megóvni az illetéktelenektől az adatainkat. Erre használhatjuk a jól bevált hátlapi ujjlenyomat olvasót vagy a merőben új, arc azonosítás alapú ellenőrzést. Egy-két készülékben már találkoztam ezzel a módszerrel és állíthatom, hogy 10-ből 8 alkalommal nem működik. Nem elég, hogy sok esetben fontos, hogy milyen szögben tartjuk a fejünket, márpedig illik abban, ahogyan a telefon beazonosított minket, de ne vegyük le a szemüvegünket, ne húzzunk sapkát a fejünkre és ne legyen sötét. Körülbelül ilyen negatív élményekkel indultam neki az arcazonosítás beállításának. De!

3_44.jpg

Kövezzetek meg, de itt tényleg jól működik. Az első dupla koppos kijelző ébresztés után, olyan gyorsan feloldott a telefon, hogy azt hittem be sem állítottam, hogy beazonosítson. Ilyenkor egy kis mosolygó fej jelzi az arcazonosítást lezárt képernyő mellett. Ha fölé hajolok, vagy az arcom felé fordítom a telefont, még egy másodperc sem kell, hogy felismerjen. Aztán még 2-3x feloldottam és pislogtam, mint hal a szatyorban. Felvettem sapkát, sálat, de még így sem fogtam ki rajta, így is gyorsan felismert és beengedett a rendszer. Egy hátránya viszont tényleg van, mégpedig, hogy sötétben próbálkozhatunk, nem fogja látni a kamera az arcunkat. Erre nyújt lehetőséget az 5T erre kitalált funkciója, ilyenkor erős fehér fénnyel megvilágít a kijelző az arcunkat, ami egy hajnali ébredés után tökéletes arra, hogy retina károsodást szenvedjünk. Így én maradtam az arcazonosítás és ujjlenyomat olvasó kombó között, hiszen így bármilyen módon feloldhatjuk a telefont.

A készüléken a OnePlus féle OxygenOS fut, szám szerint már az 5.0.4-es verzió, amely a legfrissebb Android 8.0-ra épül. Igen, hiszen pár héttel ezelőtt kiadták a végleges verziót az Android Oreo-ból, így már a legújabb rendszer teljesít szolgálatot a készüléken. Az OxygenOS teljesen sallangmentes, szinte egy lecsupaszított gyári Android rendszert kapunk, de persze a OnePlus kellemes kis kiegészítőivel. Nincs semmilyen káros külső alkalmazás, felesleges, letörölhetetlen programok vagy furán működő appok. Olyan extrákat kapunk, mint az „ambient display”, ami az adott értesítésinket jeleníti meg a fekete képernyőn felvillanva, de beállíthatjuk azt is, hogy ha felemeljük a készüléket, akkor az órát, alatta a dátumot és az akku kapacitását jelenítse meg. Használhatjuk a dupla koppos ébresztést, lezárt kijelzőre rajzolva, gyorsan elérhetjük a kamera, vaku, zenelejátszó alkalmazást. Be és kikapcsolhatóvá tehetjük a navigációs sávot, felcserélhetjük a rajta elhelyezkedő gombokat. Bár egykezes módot nem kapott a telefon, de engedélyezhetjük, hogy ha egy kézzel szeretnénk használni, akkor az ujjlenyomat olvasón lefelé húzott ujjal lenyílik az értesítési panel, lapozhatunk vele, illetve egy felfelé suhintó mozdulattal bezárhatjuk azt, de akár még exponálásra is használhatjuk a kamera alkalmazáson belül.

2_53.jpg

Ha a kezdőképernyőt jobb oldalra húzzuk, egy főbb információkat megjelenítő oldalra ugorhatunk. Itt azonnal írhatunk jegyzetet, kihelyezhetünk widgeteket, de láthatjuk a telefon „műszerfalát” is, hogy mennyi adatforgalmat használtunk, mekkora a szabad tárterület és épp hol tart az akkumulátorunk kapacitása. Kapunk gyári időjárás és a gyártó saját Community nevű alkalmazását is.

 

Fel a csúcsra!

Oda, hiszen a OnePlus nem szórja meg a telefonos piacot minden féle kis közép és felsőkategóriás telefonnal (bár azért ők is kitekintgettek néha más irányba), hanem mindig az aktuális felsőkategóriát veszik célba. Így került bele az 5T-be a legújabb Snapdragon 835, Adreno 540-es IGP-vel és a mi verziónk 6 GB memóriával és 64 GB tárhellyel, de természetesen, aki nagyot szeretne álmodni azoknak elérhető a 8/128 GB-os verzió is, természetesen mindegyik verzió gyors, UFS 2.1-el.

Ez a 10 nanométeres Qualcomm Snapdragon 835 négy darab 2,45GHz és négy darab 1,9 GHz-es Kryo 280 processzormagot tartalmaz. Nem gondolod rosszul, ha erről a brutális nyers erő jutott az eszedbe, hiszen az AnTuTu 7.0.4 alatt 215129 pontot ért el, ami nem piskóta!

1_71.jpg

Egy olyan játékkal sem találkoztunk, ami akadt volna a készüléken. Az eddigi telefonokat megizzasztó World War Heroes c. játékot is rászabadítottuk az 5T-re. A korábban tesztelt OUKITEL MIX 2 átlag FPS 20-22 között ugrált, míg a OnePlus 5T stabilan tartotta a 60 FPS-t.

ONEPLUS 5T XIAOMI MI 5X ELEPHONE S8 VERNEE X
Processzor Snapdragon 835 Snapdragon 625 MediaTek Helio X25 MediaTek Helio P23
Kijelző felbontása 2160 x 1080 1920 x 1080 2560x1440 2160 x 1080
Antutu 7.0.4 215129 77312 105665 67851
3D Mark Slingshot Extreme 3567/2777 464/429 1012 Nem futott le 65/441
GFX Bench T-rex FPS 60 FPS 22 FPS 25  FPS 21 FPS
GFX Bench Car Chase FPS 24 FPS 3.5 FPS 4 FPS 3.6 FPS
Geekbench 4.0 Bench Single Core/Multi Core 1974/6791 886/4329 1007/4714 Nem futott le

 

A telefon két nanoSIM kártyát kezel, viszont hiába keresnénk a microSD kártya helyét a SIM tálcán, azt nem fogjuk látni, ugyanis meg kell elégednünk a belső tárhely méretével. A telefon természetesen támogatja a 800MHz-es B20-as frekvenciát is. A beszélgetési hangszóró kellően erős, nem torzít. A vonal másik végén lévő fél pedig a telefon tetején található másodlagos mikrofonnal szűrt hangunkat hallhatja, ami ugyancsak megfelelő minőségű.

A WiFi jelerősség remek, a sebességét nem lehet együtt emlegetni a VERNEE, OUKITEL, UMIDIGI készülékekkel. A 2.4GHz-es frekvencián bőven hozta a 100Mbps feletti sebességet, 5GHz-en pedig alulról súrolta a 300-as sebességet letöltéskor, feltöltéskor pedig 200Mbps sebesség felett teljesített. A GPS szempillantás alatt jelet talál és ismeri a GLONASS, BEIDUO, GALILEO műholdakat is, és 3 méteres pontosságra képes. Sokak kedvence, az NFC sem maradt ki a telefonból.

7_8.jpg

A telefon alján található hangszóró remekül szól, a maximum hangerő már majdnem fülsüketítő. Így ezt a fülünk érdekében ne nagyon erőltessük. Nincsenek agyon csilingelő hangok, persze nagyon mélyeket sem találhatunk benne, de a közép jól el lett találva. És amiért jár a plusz pont, hogy meghagyták a 3.5mm-es fülhallgató kimenetet, így bármelyik kedvenc fülesünket használhatjuk a telefonnal.

 

Kamera

 

5_19.jpg

Az előlapra egy 16 megapixeles kamera került. A hátlapon pedig egy szintén 16 megapixeles Sony IMX398 szenzor és egy 20 megapixeles Sony IMX376K teljesít szolgálatot. Egyeseknek feltűnhet, hogy a másodlagos lencse nem teleobjektíves, így ennek a látószöge is a fő kameráéval egyezik meg. Az optikai képstabilizálás kimaradt az 5T-ből, de megmaradt az elektronikus korrigálás. Kapunk 2x digitális zoom-ot, menthetünk RAW-ba. A másodlagos lencse éjszakai és portré fotóknál segít be. A bokeh effekttel készített képeken nagyon ügyesen találja el a szoftver, hogy melyek azok a pontok, amelyeket el kell mosnia. Használhatunk segédrácsot, a profi módban állíthatjuk az ISO-t, fehéregyensúlyt, az expozíciót, a záridőt, állíthatunk manuális fókuszt, de kapunk hisztogramot is. 

img_20180419_124214.JPG

img_20180424_175933.JPG

img_20180424_175959.JPG

img_20180424_180501.JPG

img_20180424_180213_bokeh.JPG

img_20180424_180156.JPG

Videót maximálisan 4K felbontásban rögzíthetünk 42mbps mellett. Optikai képstabilizátort nem kapott, de az elektronikus kiegyenlítés egész jól működik.

A hírekben sokszor lehetett hallani, hogy nincsenek elájulva a OP5T kamerájától. Nekik azt tudom mondani, hogy használjanak egy darabig VERNEE, OUKITEL, UMIDIGI készülékeket és egyből más szemmel fognak nézni a OP5T kamerájára. Lehet, hogy nem ér fel egy csúcs Samsung vagy Apple készülék képminőségével, de azt nem lehet rá mondani, hogy az elkészített képek rosszak lennének.

 

Akkumulátor

 

1513sdfsdf051111504749_eredmeny.jpg

A mellékelt 5V 4A teljesítményű töltővel 30 perc alatt 50%-ra tölthetjük fel az akkumulátorunkat. A teljes feltöltéshez pedig körülbelül 70 percre van szükség. Természetesen nem kell a saját töltőjével tölteni a telefont, de ha gyorsan szeretnénk végezni ezzel a metódussal, mindenféleképp ajánlott a gyári Dash Charge adaptert használni. Ha a mellékelt töltő adaptert használjuk, akkor az óra mellett felvillan egy kis villám ikon, ami szépen lassan telítődik, ahogy töltjük az akkumulátort, ez jelzi, hogy a telefon a gyorstöltést használja.  Amit kibír egy feltöltéssel, az magáért beszél. 6-7 órát tudtam átlagosan kihozni a telefonból, de nem egyszer tartottam 8 óra kijelzőidőnél, de volt, hogy ezt túl is léptem, amikor töltőre raktam a telefont. Így nálam két napot simán kibír egy feltöltéssel, de volt, hogy csak a harmadik napon tettem fel töltőre.

screenshot_20180227-124517.jpg

Milyen lett a OnePlus 5T? Az egyik legjobb mobiltelefon, amivel eddig találkoztam. A felsőkategóriához képest megfizethető ár, prémium minőség és a legújabb hardver jellemzi. Nem mehetünk el szó nélkül a friss Android 8, Oreo rendszer mellett sem, ami a gyártót ismerve folyamatosan kapja majd az új frissítéseket. Jelenleg 600$ alatt kapható a 6/64GB-os verzió, ami átszámolva körülbelül 140.000 forintot jelent, ami elsőre soknak tűnhet. De ezért a pénztért egy ízig-vérig csúcskészüléket kapunk és ha ilyen szemmel néz rá az ember, máris nem tűnik annyira magasnak az árcédula. Külön jó hír, hogy az EU Express szállításnak köszönhetően nem kell áfa és vám költséggel bajlódnunk, így ezt az összeget megspórolhatjuk.

1513035663515824346_eredmeny.jpg

A OnePlus 5T telefont itt nézheted meg

 

Tetszett a cikk? Oszd meg, hogy az ismerőseid is tudjanak róla! 

 

 

Ha tetszett a cikk,  Like-old az oldalt

Oszd meg barátaiddal Facebookon, Pinteresten, Twitteren hogy még több ember olvashassa ezt a bejegyzést

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://nezdmitrendelsz.blog.hu/api/trackback/id/tr3413872388

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása