Az 1000 forintos, 6 az 1-ben napelemes játék próbája

2018. június 22. 07:15 - nezdmitrendelszblog

1525855113635352_eredmeny.jpg

A DIY, azaz a Do It Yourself (csináld magad) csomagot azért rendeltem meg, mert a mostani, mobiltelefon és PC előtt ülő gyerekek modern világába egy kis újdonságot varázsol. Ha ettől a gyerkőc még nem fogja azonnal eldobni a kezéből az egyik szülőtől, játékra kölcsönkapott telefonját, az nem baj. Most ne menjünk bele a gyereknevelés sokrétű kérdéskörébe, de legalább meg lehet neki mutatni a szórakozás egy másik formáját is, ami a gondolkodását egy kicsit más irányba mozdítja, és ki tudja, talán egy ilyen kis lökés kell csak, hogy elkezdjen érdeklődni a műszaki termékek iránt.

Párszor már nézegettem ezt a kis szettet, hogy 4$-ért egy nagyon kreatív kis játékra tehetek szert, ami jó lesz a rokonságba az egyik gyerkőcnek. Az biztos, hogy én gyerekkoromba éltem-haltam volna egy ilyenért, úgyhogy nem voltam rest először én kipróbálni és összeszerelni belőle a 6 építhető játék közül párat.

Ki kell hangsúlyoznom a Dante által „… hagyj fel minden reménnyel”, mindenki által ismert mondat második felét, ami a csomagolást illeti. Tehát a kis Kínai cucc, ezzel az alacsony árral nem kápráztat el minket tervezőmérnöki, csomagolási bravúrokkal. Ez egy 4$-os kis termék, tehát alapból sejteni lehet, hogy nem a csomagolásra költötték el a termék árának nagy részét.

 

Kicsomagolás

 p1020528.jpg

Egy kis átlátszó műanyag zacskóban kapjuk az egész szettet. Számos alkatrész és egy leírás jelenti ezt az egyszerű kicsi pakkot. A különböző elemek a műanyag kereten sorakoznak, amit egyenként el kell távolítanunk, mellette vezetékek, napelem és egy kis motor található. Szerencsére rendben megérkezett hozzám, bár így utólag azért visszagondoltam, hogy szegények mit kellett túlélnie, amíg kis hazánkig eljutott, de nem sérült meg sehol sem.

p1020529.jpg

Az egész szettről lerí, hogy amit ezért a kevés pénzért kapunk, itt bizony nem várhatunk el magas minőséget. Szerencsére a műanyag elemek kellően tartósak, mindent gond nélkül el lehetett távolítani a műanyag keretről, nem kell attól félnünk, hogy még az összeszerelés előtt eltörjük valamelyik alkatrészt.

 jatek_1.gif

 

A nagy próba

 

20180417100850_19881_eredmeny.jpg

Az elemek leeszkábálása körülbelül 1 perc alatt megvolt, így a következő, a kisebb térkép méretű összeszerelési útmutató tanulmányozása volt, ahol lépésenként, rajzokkal segítik a 6 különböző tárgy elkészítését. A legelső lépés, hogy a kis repülőgép szerű testbe beleapplikáljuk a motort, a hozzá tartozó tengelyt, az érintkezőket és összeszereljük a napelemet a burkolattal, hiszen ez a két dolog lesz mindegyik művünk alapeleme.

p1020709.jpg

Egy izzadságcsepp végigfutott a hátamon, amikor próbáltam bele passzintani a rugó kivitelű oldalsó részeket a kis műanyag házba, hiszen oda kell figyelni, hogy a kis helyen minden rendben legyen. Jól össze kell nyomni a tetőt az aljával, hogy a motorok fogaskerekei pontosan összeérjenek, mert ha ez nincs meg, hajlamos egyet-egyet ugrani a tengelyen, ahogy egy kis hely marad közöttük. Igen, nem egy minőségi termék, de ha alaposan, óvatosan szereljük össze, akkor menni fog.

20180417100849_60858.gif

20180417100850_40052.gif

20180417100850_45838.gif

20180417100850_71651.gif

A napelem segítségével készíthetünk belőle guruló kisautót, mozgó robotot, hajót, körbe-körbe forgó repülőt, egy rotorját forgató repülőt és egy kis napelemes malmot is.

Az első remekművem a kis szélmalomra hajazó megoldás volt. A kábeleket még nem tüntettem el a tartó oszlop mögött, hiszen nem hagyom meg ebben a formájában. Jön a következő, a napelemmel hajtott repülőgép rotor, ami a lapátjai által keltett szívóerő által a tengelye körül forgatja a kis játékot.

p1020710.jpg

jatek_2.gif

 

Ezek után nem volt megállás, jött a többi is:

A forgó repülő

p1020715.jpg

 

A kisautó

p1020716.jpg

 

A kis propelleres repülő

p1020719.jpg

 

A kis ugráló kutya

p1020724.jpg

 jatek_4.gif

Sajnos épp olyan alkalmat választottam a szerelésekre és a próbákra, hogy hol elbújt a nap, hol kisütött. Így legalább megtudtam azt is, hogy még a kósza, ritkán beúszó felhőket sem szereti a kis játék. Ez egy igazi nyárra való kis játékszer. Viszont érdekes volt nézni, hogy felpörögtek a rotorok, ahogy kisütött a nap. Szerencsére rengeteg videó található a robotok működéséről.

4$-ért szerintem jó kis szórakozás, ennyit teljesen megér. Szerencsére nem kell hozzá atomfizikusnak lenni, hogy összeszereljük a hat különböző tárgyat. A játék nincs korhoz kötve, de valószínűleg a fiús apukáknál lesz nagyobb siker. Mivel én sem saját használatra szereztem be, ajándéknak is jó megoldás.

Nem csak ez a termék található meg ott, ahonnan vásároltam, hanem ennél jóval komolyabb napelemes, összeszerelhető megoldások is, mint például ezek:

143329-1565_eredmeny.jpg

20180603100728_13269_eredmeny_1.jpg

20180419100837_39097_eredmeny.jpg

Ha megtetszett a kis szett, akkor itt tudod 4$-os áron megvásárolni

 

A többi napelemes játékot itt találod

 

Tetszett a cikk? Oszd meg, hogy az ismerőseid is tudjanak róla! 

 

 

Ha tetszett a cikk,  Like-old az oldalt

Oszd meg barátaiddal Facebookon, Pinteresten, Twitteren hogy még több ember olvashassa ezt a bejegyzést

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://nezdmitrendelsz.blog.hu/api/trackback/id/tr8514062447

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása