Vezeték nélküli billentyűzet teszt BK3001BA

2017. január 27. 11:36 - nezdmitrendelszblog

Társ bárhol, bármikor

Egy ideje arra ébredtem rá, hogy mióta megvásároltam a Windows 10-et futtató táblagépemet, ami cca. két éve lesz idén nyáron, hogy rendben van, hogy van alkalom, amikor használom, de valahogy mégsem éreztem úgy, hogy teljes mértékben ki tud engem szolgálni. A hardveres erőforrásaitól eltekintve, ami ugyebár nem összehasonlítható egy asztali számítógép vagy laptop teljesítményével, (kivéve, ha nem tíz éves szerkezetekről beszélünk) akkor teljes mértékben megfelelő arra, amit más eszközön is csinálni szoktam. Na, de mit is szoktam csinálni? Tennéd fel a kérdést magadnak, de mire e gondolat apró csírája kipattanna a fejedből, én máris megmondom. Zenét hallgatok, azokat a cikkeket írom, mint amik közül, most ezt is olvasod. Illetve nagy ritkán játszom valamivel, ez körülbelül három havonta, egy-két alkalom. Itt már le is szűkítem a kört, hogy a zenehallgatáshoz, nem kell egy erőmű, így ahhoz ideális. Játékhoz elég gyenge, de ami eddig fájó pont volt és bár teljesen kézen fekvő a megoldás, ami ott volt a szemem előtt, illetve épp ellenkezőleg. Pont nem volt előttem, az a billentyűzet. Hosszú idő után jöttem rá, hogy nekem ez hiányzik...

Nem is tudom, mikor írtam ilyen hosszú bevezetőt valaminek, talán még a magyar érettségin, ahol szerették, ha sokat "rizsáztam". Mert ha valamit nagyon tudsz, akkor nagyon sokat tudsz beszélni róla, gondolják ezt páran. Esetemben, így könnyen el lehetett fedni azt, ha valamiről nem tudtam semmit, csak írtam minden félét, ami csak a témával kapcsolatban eszembe jutott, de azt jó hosszan.

Tehát, a mostani cikkem alanya egy billentyűzet lesz. De nem akármilyen, az eddig számomra ismeretlen, vezeték nélküli példányok egyike. A névvel nem fog világuralomra törni a cég, hiszen próbáld csak ki.-Megkérdezi valaki, hogy milyen billentyűzetet vásároltál magadnak? Erre büszkén válaszolod:

-BK3001BA

Valljuk be, nem túl életszerű. De, mit is kell tudni róla pontosan? 28.7 x 12.2 x 2.1 centiméteres méretekkel rendelkezik, de ha nem nézzük a támaszték vastagságát, ami a 2.1 centiméteres magasságot adja, akkor maga a billentyűzet lehelet vékony, nincs 1 centiméter sem. Fizikaliag pont akkora, mint a 15.6 colos laptopom billentyűzete, értelem szerűen a numerikus billentyűk nélkül. Súlya 273 gramm. Bluetooth 3.0 kapcsolaton kommunikál eszközeinkkel, legyen szó Windows, Android, IOS vagy OSX-ről, hatótávolsága 10 méter. Két darab AAA méretű ceruza elem látja el energiával, nyelvezete angol gombkiosztású, de ettől nem kell megijedni, van rá megoldás (erről majd később).

 

Megérkezett

Nem túl régen volt kicsomagolós beszámolóm (utoljára a Xiaomi routernél), de már hiányzott. Tehát, egy színes, képekkel ellátott dobozban érkezett. Már az elején hirdetve vezetéknélküli voltát és a bal szélre oda is biggyesztették nekünk a főbb adatokat. Elöljáróban meg kell jegyezzem, hogy a weboldalon, ahonnan én is vásároltam a valódi képek nem egyeznek, az ott látottakkal. A webshop-on fehérnek látszik teljes egészében, valójában ezüst színű a billentyűzet és fehérek a gombjai. Nekem elsőre az Apple féle design jutott eszembe róla. Semmi csicsa, egyszerű, de mégis jól kinéző forma és szín világ. Szigetes elrendezést kapott, amely egy ideje egyeduralkodóvá vált a klaviatúrák megjelenésében. Felül csak egy kék színű LED kapott helyet, amely az elemek merülését hivatott jelezni, illetve bekapcsolás után, villogással értesít, ha még nem párosítottuk a billentyűzetet eszközünkhöz. Szerencsére a gombok leütésekor nem villan fel ez a LED, így takarékosabb is az energiával, egyedül a caps lock benyomásakor tudatja velünk egy pillanatra, hogy engedélyeztük a nagybetűk írását.  A billentyűzet mellett, csak egy angol nyelvű használati utasítást találunk, ami több terméknél teljesen haszontalan, de most hasznát vettem, ugyanis nélküle nem tudtam volna, hogyan kell párosítani az adott eszközzel. Jó, magamtól is rájöttem volna, ha megpróbálom, de jó volt látni, hogy említést tesznek róla. A billentyűzet hátulján felül a támaszték részén található a ki/be kapcsoló, illetve a párosításhoz való gomb, mellette az akku fedél, ahová a két darab elemet kell behelyezni.

 

A nagy próba

A bluetooth párosítás gombot megnyomva, szinte azonnal jelezte a táblagép, hogy csatlakoztathatom hozzá a billentyűzetet, ehhez a Windows által generált kódot kellett megadni a billentyűzet felületén és már kapcsolódik is. Ugyanilyen könnyen az okostelefonommal is. Az első párosítást megnehezítheti az angol nyelvezetű karakter elhelyezés, mert ott a 9-es gomb után jön a 0. A való életben egy magyar kiosztású billentyűzeten az, az 1-es szám előtt található. Ahogyan azt a laptopok klaviatúráján is megszokhattuk, itt is van funkció billentyű, amely az alsó sor bal oldalán kapott helyet és a felső sor F1, F2, stb... egyszerre történő lenyomása után aktiválhatjuk őket. Általuk lehetőség van gyors keresés indítására, zene vezérlésre, hangerő beállítására, stb... Mint mindenhol, itt is megtalálható a bal oldalon egymás alatt található "tab, capslock, shift, alul pedig az említett fn gomb, a control, alt és a Windows billentyű is. Jobb oldalon a "delete, backspace, alatta már az ékezetes ú és ű helyét elfoglaló, de még az átcímkézetten zárójel és per-jel, majd az enter, shift és a kurzor mozgató billentyűk" kerültek

20170126_150713.jpg

Mivel a billentyűzet angol nyelvű karakter kiosztással rendelkezik, így akinek mindenféleképpen fontos, hogy fizikailag is lássa az adott karaktert, annak be kell szereznie egy billentyűzet matricát hozzá, hogy az ékezetes betűket rendben a "helyén" láthassa. Egyedül az "í" gomb nem volt meg az elérhető billentyűk között. De ezt percek alatt orvosoltam, a Sharp Keys nevű programnak hála, így ez a karakter a bal control gomb helyét vette át nálam. Nem mellékesen, ezzel az alkalmazással funkciókat rendelhetünk egyes gombokhoz, illetve bármely karaktert felcserélhetjük/módosíthatjuk. A leütött gombok hangjai, egyes esetekben kicsit hangosabbak, mint ahogyan azt a laptopon megszoktam. Ez véleményem szerint a vékony kialakítás hátul ütője, mert nincs akkora hely csillapítani a gombok lenyomásának erősségét. De, ha nem külön erre hegyezem a fülem, akkor nem nagyon veszi észre az ember. Maximálisan három karakter egyidejű leütését képes érzékelni, de amúgy sem vagyok gyors és gépíró és nem is értem, hogy miért kellene egyszerre több gombot érzékelnie, de ezt is tudja. Ha nem használjuk, akkor pár perc elteltével stand by üzemmódba teszi magát, amiből gombjai leütését követően 1-2 másodperc után újra csatlakozik és használhatjuk tovább.

A műszaki adatok között nem szerepelt az az információ, hogy mennyi ideig képes működni a behelyezhető elemekkel. Nekem a pár napi használatot követően, semmi jelét nem adta, hogy merülne. Valószínű, hogy tovább bírja, mint egy ugyanilyen bluetooth-os, elemes optikai egér, mert ott sokat fogyaszt az optika világítása. Méretének és súlyának köszönhetően könnyen szállíthatjuk, amíg be nem érünk az irodába, hogy aztán a táblagépünkön újra folytathassuk a munkát.

Ha te is megvetted és van rá időd, kérlek dobj egy e-mailt nekem a nezdmitrendelszblog@gmail.com -ra és mond el mi a véleményed róla.

Ha megtetszett, akkor itt tudod megnézni

Itt, a többi billentyűzetet találod

1 komment
Címkék: tech teszt bluetooth

A bejegyzés trackback címe:

https://nezdmitrendelsz.blog.hu/api/trackback/id/tr9012158301

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ajtony 2017.01.30. 10:04:49

nagyon hasonlít az Apple vezeték nélküli alubillentyűzetére.