Xiaomi LERAVAN TENS masszírozó teszt

2018. július 17. 07:04 - nezdmitrendelszblog

_1_eredmeny52018_07_14_13-05-33.jpg

TENS (Transzkután Elektromos Ideg Stimuláció) eszközökről lehet, hogy már hallottál. Az eszköz az általa kibocsájtott elektromos impulzusoknak köszönhetően állítólag képes stimulálni az idegeket, ezáltal sok helyen használják fizikoterápiás segédeszközként és fájdalomcsillapítóként is.

_1_eredmeny42018_07_14_13-05-36.jpg

Nem tudtam nem kipróbálni, főleg, hogy így egy újabb Xiaomi termékhez lett szerencsém. Biztosan emlékeztek még a 2000-es években az izomstimuláló kis pillangó alakú eszközökre, amit akkor nagyon sűrűn reklámoztak a televízióban, majd már a piacon is lehetett kapni különböző példányokat belőle. Ennek köszönhetően, szinte nem volt olyan ismerősöm, akinek ne lett volna otthon egy ilyen kis „csoda” pillangója.

Remélem, hogy jó darabig nem kell használjam egészségügyi problémák kezelésére, de mivel megfogott a termék masszázs funkciója, ezért megvásároltam. Persze a másik a vásárlás mellett az ára, úgy voltam vele, egy próbát megér.

 

Kicsomagolás

 

p1020802.JPG

Egy lapos, fehér színű dobozt kaptam, amin arany körvonalakkal a termék képe található. A csomagolás nem a megszokott egyszerű Xiaomi vonalakat követi. A doboz hátulján megannyi információt találtunk a termékről. Köztük a funkciókról, a használatáról, a használata közben végezhető tevékenységekről, stb… A fedelét leemelve egy óriási átlátszó műanyag lap fedi a benne található kiegészítőket. Egy kivágott részben ül maga a központi mag, mellette pedig egy dobozban a kiegészítők sokasága.

p1020798.JPG

p1020796.JPG

Kapunk egy részletes, ám kínai nyelvű leírást, két darab testünkre felhelyezhető talpat, egy merev, sima felületű lapot, ami jó szolgálatot tesz, ha csak le kell tegyük az eszközt valahová, mielőtt használnánk, ugyanis a felhelyezhető lapkák felülete vékony géllel van bevonva, így ha erre a különálló lapra tesszük le, akkor nem ragad rá semmilyen szennyeződés, amíg újra használatba nem vesszük. Kapunk egy visszazárható hord táskát és mivel szerencsére nem elemekkel működik a Xiaomi LERAVAN, így egy microUSB kábelt is mellékeltek a töltéshez.

p1020806.JPG

p1020808.JPG

p1020818.JPG

A kis mag, amin a vezérlőszerveik is találhatóak kicsi és könnyű. 4.4 x 4.4 x 1.05 centiméter, a súlya pedig csupán 14 gramm, és ha a tapadókorongot is felhelyezzük rá, akkor is megáll a súlya 23 grammnál. A kis magon, szemből a programok intenzitásának erősségét állító + és – gombok találhatóak. A hátsó oldalán a be/ki kapcsoló gomb, amivel működés közben a különböző módokat változtathatjuk. Az elülső élen pedig egy microUSB port kapott helyet, itt láthatjuk el energiával a kis 90mAh kapacitású akkumulátorát.

p1030134.JPG

Az alján két fém patent található, itt kapcsolódik össze a mag és a zselézett elektróda. A zselés talp 6.5 x 13 x 0.1 centiméter méretű. Az egyik oldalán egy kis füllel is ellátták, így könnyebb eltávolítani. Nagyon könnyű, puha anyagból van. A felső rész bőr hatású műanyag, de olyan puha, mintha szivacsból lenne. Az alja zselés bevonatot kapott, ez nem csak vezeti az áramot, hanem segíti, hogy fennmaradjon az eszköz testünk bizonyos pontjain, ahová felhelyezzük azt. A gyártó szerint a zselés anyag 50 használatot tesz lehetővé egy párnával.

p1030137.JPG

p1030138.JPG

 

A nagy próba

 

p1030136.JPG

Bekapcsoláshoz csak nyomva kell tartani az oldalsó gombot. Először nem értettem, hogy miért kapcsol ki magától, amikor bekapcsoltam. Azt hittem, hogy le van merülve. Bár ha működik az eszköz, akkor ezt egy zöld fénnyel jelzi nekünk. Végül rájöttem a dolog nyitjára. Nem volt rajtam, miközben üzembe helyzetem, tehát ha nem zárom rövidre a két pólust, akkor letilt és kikapcsol. Ez jó, hiszen ha egészen véletlenül valahogyan bekapcsolnánk, akkor nem fog lemerülni, hiszen érzékeli, hogy nincs rajtunk és lekapcsol.

Működés közben a bekapcsoló gombbal a programok között válthatunk, a pozitív és negatív jelekkel jelzett gombok pedig a végzett program erősségét egy tízes skálán növelik, illetve csökkentik. 5 program közül választhatunk, ezek a következők lehetnek:

_1_eredmeny62018_07_14_13-05-42.jpg

  • Automata módban lassú masszírozó, de váltakozó ütemű programot végez,
  • Masszázs módban olyan, mintha körkörösen egy lassú ütögető majd egy hosszú nyomó hatást fejtene ki.
  • A következő mód tényleg olyan, mintha alaposan meggyúrnák a hátunkat, folyamatos hosszú nyomások váltakoznak erősebb és gyengébb fokozaton. Nekem ez lett a második kedvencem.
  • A negyedik mód, olyan mintha ujjakkal nyomkodnák a nyakunkat, különböző erősséggel és intenzitással, és van benne egy erősebb hosszabban tartó impulzus, ami az első kedvencemmé avanzsálta nálam a programok közül.
  • Az utolsó az ökölcsapás, itt ahogy sejted, olyan érzést ad, mintha erősen, nem finomkodva végig ütögetnék az adott testrészünket.

Minden program 15 perc hosszúságú, ha ez az idő letelt, akkor a kis masszírozó gépünk automatikusan lekapcsol. Én javarészt a vállamon próbáltam ki, ahol a kedvencem a negyedik program volt. De természetesen kipróbáltam a nyakamon is, ahol szintén kellemesen masszírozott. Olyannyira, hogy egymás után vagy ötször kapcsoltam be és futtattam le a különböző programokat. Nem tudom, hogy van-e meghatározott szám, hogy maximálisan hányszor ajánlott használni az eszközt egy nap, de nem éreztem kellemetlennek.

Persze, ha már próba, akkor kipróbáltam máshol is. Ha felszeretnéd helyezni a csuklyás izomra, akkor csak nagyon gyenge erősséggel próbálkozz, hiszen ahol nagyobb izomcsoportok találhatóak, ott szépen megtudja rángatni az ember karját. Ugyanez érvényes a bicepszre is. Leültem a székbe, felhelyeztem, majd felraktam hármas fokozatra, amit szinte azonnal lejjebb is vettem, hiszen a feszítő erő annyira erősnek bizonyult, hogy az ölemben tartott karom hihetetlen módon elkezdett rángani, ahogy húzta össze a karomon az izmot. Nem tudom, hogy milyen izomerősítőként válna be a Xiaomi terméke.

_1_eredmeny12018_07_14_13-05-38.jpg

Az akkumulátora nagyon kevés energiát vesz fel, így ha egy külső akkumulátorról töltjük, akkor először meg kell nézzük, hogy képes-e leadni ilyen kevés energiát egy power bank. Én a laptopom USB portjától töltöttem, így 2,5 óra alatt fel is töltötte az eszközt, így napi egy programot futtatva 15 napon keresztül használhatjuk.

p1030146.JPG

_1_eredmeny22018_07_14_13-05-46.jpgSzerencsére semmilyen hát, nyak stb... fájdalmam sincs, így kizárólag a masszázs funkcióját ellátó szemmel néztem a Xiaomi termékére. A kedvencem a nyak masszírozás lett. Azon kaptam magam, hogy ha sokat ülök egy helyben a számítógép előtt, időnként megmozgatom a fejemet, nyakamat. Mióta próbálgatom a Xiaomi LERAVAN-t, napi egyszer felrakom a nyakamra, hogy kicsit „meggyúrja” és miközben dolgozik, finoman mozgatom a nyakamat is közben. Nem rossz, hogy van, ami kicsit megmozgatja a nyaki izmaimat és nem érzem utána olyan merevnek, erre tökéletes. Viszont!

Ne gondoljuk azt, hogy egy normál masszázst ki lehet vele váltani. Ha erre vágyunk, forduljunk egy képzett szakemberhez. Ahogyan az elektromos impulzusokkal megfeszíti és elengedi a nyaki izmokat, nem ér fel egy hozzáértő masszőr munkájával, de még egy nem szakavatott személy is jobban képes masszírozni, mint a Xiaomi LERAVAN. Tény, továbbra is használni fogom, de úgy tudom elképzelni magát a terméket, hogy egy ebéd utáni kávéval leülök a fotelba, közben iszogatva felhelyezem a nyakamra a Xiaomi termékét és addig a 15 percig sziesztázok, amíg dolgozik. Ha ilyen szemmel nézek rá, akkor nem rossz termék ezért az árért, de komoly eredményt nem szabad várni tőle.

A kis masszírozó készülék 25.27$-ba kerül. Szerencsére kapható hozzá külön zselés talp is, így mindig lehet nálunk tartalék is.

_1_eredmeny12018_07_14_14-00-40.jpg

A Xiaomi LERAVAN masszírózó készülékét itt találod

 

 

Tetszett a cikk? Oszd meg, hogy az ismerőseid is tudjanak róla! 

 

 

Ha tetszett a cikk,  Like-old az oldalt

Oszd meg barátaiddal Facebookon, Pinteresten, Twitteren hogy még több ember olvashassa ezt a bejegyzést

 Ez a kép jelképezi az általad beszúrt forrás kódot. A kép csupán a kód helyét jelzi, a kód által megjelenített elem méreteit és elrendezését nem, erre használd az előnézet gombot!

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://nezdmitrendelsz.blog.hu/api/trackback/id/tr5414112865

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása