Alfawise T9 TV BOX teszt - A számok bűvöletében

2018. október 18. 06:51 - nezdmitrendelszblog

p1040406.JPG

Ki ne vágyna egy jól hangzó 4GB memóriával szerelt, friss Android rendszerrel megspékelt médialejátszóra? Ugye? Mi is azonnal lecsaptunk rá! De sajnos kicsit csalódnunk kellett...

Sokszor már az is unalmas, ha a száznál is több digitális csatornánkon ugyanazok a filmek mennek. Ilyenkor jön az, hogy elindítjuk a YouTube-ot, esetleg a digitálisan tárolt filmjeinkhez nyúlunk és megnézzük milyen részek maradtak a merevlemezünkön a kedvenc sorozatunkból. Igen ám, de mi van akkor, ha az LCD vagy LED tévénk még nem az „okos” korból való és nem tudunk rajta az internetről videót nézni vagy nem játssza le az USB-s eszközökön tárolt fájlokat. Ilyenkor jön jól egy mindenes médialejátszó, ami megoldja ezeket a gondokat. Sőt, akár kilőhetjük rajta keresztül a telefonunk képét is, így a nagyinak is a méretes megjelenítőn mutathatjuk meg a családi fotókat.

Ismét egy Alfawise termékhez nyúltunk, hiszen már nem ez az első termékük fordult meg a kezeink között és a T1 jelzéssel ellátott Windows 10-es mini PC-jük tuti befutó lett, azóta is nagy megelégedettséggel használjuk. Sokat nem agyalnak a gyártónál, hogy valami hangzatos nevet adjanak az eszközeiknek. A vezeték nélküli fülhallgató A1, az említett mini PC T1, a mostani Androidos médialejátszó pedig T9 néven fut.

 

Alfawise T9 TV BOX - Kicsomagolás

 

Alfawise T9

A sok sallangot és annál több fontos kiegészítőt tartalmazó fekete doboz nem hagyott bennünk méy nyomokat. A funkcióját tökéletesen ellátja, és ez kell nekünk. A médialejátszó mellett egy leírás, távirányító egy EU szabványú adatper (tehát nem kell semmilyen átalakító, hogy itthon is használhassuk) mellett egy HDMI kábelt találunk, amivel neki is rontottunk a TV-nek, hogy képet csaljunk a lejátszóról.

Alfawise T9

Négyszögletes, vízszintesen sávozott külső, éles sarkak jellemzik az Alfawise T9 médialejátszót, aminek 11.00 x 11.00 x 2.00 centiméteres kis mérete mellé, pillekönnyű 126 grammos súly társul. Az elejére egy kék LED-ekkel megjelenített kijelző kapott helyet, jobb oldalon csak a szellőzőrács, baloldalon pedig egy USB 3.0, USB 2.0 és a microSD kártyanyílás található. Hátulra kerültek a fontosabb portok, mint az 5V 2A teljesítményű adapter csatlakozója, HDMI 2.0 kimenet, LAN, AV és még egy optikai csatlakozó is került az eszközre.

Alfawise T9 tv box

 

Alfawise T9 TV BOX - A nagy próba

 

Alfawise T9 TV Box

A médialejátszó lelkét az Android 8.1-es rendszer adja. Ami jó hír, hiszen így a kisebb gyártókhoz képest, egy frissebb rendszerbiztonsági frissítéssel ellátott szoftververziót kapunk az Oreo személyében. A rendszer szívét pedig a médialejátszókban található Rockhip és Amlogic processzorgyártók közül az előbbi teljesít szolgálatot az Alfawise T9-ben. Név szerint a Rockchip RK3328 processzor. Ezek a CPU-k nem a hihetetlen gyors számolási teljesítményeikről és erős GPU-ról híresek, hanem a hardveres médiafájlok kódolásáról. Az RK3328 Cortex A53 platformra épül, és négy processzormagot tartalmaz. A hardveres alapokat erősíti a 4 GB rendszermemória, belső tárhelyből pedig 32GB-ot kapunk, hogy erre telepíthessük a főbb alkalmazásainkat.

A rendszer sebességgel nincs gond, egy teljesen csupasz Android 8.1-et kapunk, amire az Alfawise egy jól áttekinthető felületet épített fel. OTA-n keresztül frissíthető a rendszer, ha újabb frissítést jelenik majd meg a közeljövőben. A jelenlegi biztonsági csomag dátuma 2018.február 5.

Alfawise T9 TV Box

A kezdőoldalon szinte minden fontos alkalmazás helyet kapott, amire csak szükségünk lehet egy médialejátszó használatakor. Az első helyet a Media Center és a zenelejátszó és az alkalmazásmenü található egymás alatt. Vízszintesen pedig a Google Play az alkalmazások beszerzéséhez, a Netflix, egy memória felszabadító, a böngészéshez használt Chrome, YouTube és a beállítások találhatóak. Elindítva a rendszert az első dolgom a lokalizáció beállítása volt, így megadtam neki, hogy magyar nyelvű megjelenést szeretnék és beállítottam a pontos időt.

Utóbbi elgondolás egész jó, hogy a szoftveresen beállított időt a lejátszó is megjeleníti a kijelzőjén. Ám ez csak akkor működik, ha be van kapcsolva az eszköz. A bekapcsoláskor a „boot” szó jelenik meg, majd miután elindult a rendszer, a kis kijelző megjeleníti azt is, ha be van kapcsolva a WiFi vagy a Bluetooth is.

Felesleges, letörölhetetlen gyártói alkalmazásokat szerencsére nem találunk, ellenben kapunk egy kép kalibráló funkciót, amivel állíthatjuk a fényerőt, kontrasztot, szarurációt és a színtónust is. A távirányító rendben teszi a dolgát. Átválthatunk virtuális egérre is, így a kurzormozgató nyilakkal szimulálhatjuk az egér mozgását. Természetesen az USB porton keresztül akár vezetékes vagy vezeték nélküli egeret vagy billentyűzetet is csatlakoztathatunk az eszközhöz, így máris könnyebbé válik a használata.

Természetesen lefuttattam az AnTuTu benchmarkját is, ami a négy magos Rockchip RK3328 processzort 23160 ponttal jutalmazta. Nem sok, alatta van még a MediaTek MTK6737 processzor teljesítményének is. Igaz, hogy nem játékra tervezték a kis T9-et, de egy kicsit erősebb Amlogic megoldás jó lett volna. A korábban tesztelt Beelink GT1 Ultimate éppen egy évvel ezelőtt járt nálunk. Bármilyen Androidos médialejátszó is volt azóta a kezeink között, még mindig inkább a Beelink termékét használjuk. Hiába csak Android 6 rendszert futtat, de mind rendszersebességben, mind pedig a Beelink által felépített szoftver miatt nem talált eddig legyőzőre. Pedig nem egy erőgép ő sem, hiszen az 56000 körüli AnTuTu pontszámot nevetve átlépi szinte minden mai belépőszintű mobiltelefon is. De egy médialejátszónak ekkora sebesség teljesen elegendő, a maga kis nyolc magos Amlogic S912 processzorával és 3GB RAM memóriájával.

Alfawise T9 TV Box antutu

Rendszer:  Android 8.1 
Processzor :  Rokchip RK3328 
Core:  Cortex A53, négy magos
Memória:  4GB DDR3 
Tárhely:  32GB
Támogatott média Dekóder formátum: H.265 
  Videoformátum: 4K, ASF, AVI, DAT, FLV, ISO, MKV, MPEG, MPG, RM, RMVB, TS, VOB, WMV 
  Audioformátum: AAC, AC3, APE, DDP, DTS, FLAC , HD, MP3, OGG, TrueHD, WAV, WMA 
  Képformátum: BMP, GIF, JPEG, PNG, TIFF 
  5.1 Surround hangkimenet: Nem
Csatlakozók/kapcsolat Internet 100Mbps LAN, 2.4GHz Wi-Fi
  Bluetooth: Bluetooth 4.0 
  DC tápcsatlakozó, HDMI, RJ45, SPDIF, USB 2.0, USB 3.0, microSD
  HDMI verzió: 2.0 
  HDMI funkció: CEC, HDCP 
  Teljesítményfelvétel: 10W 

 

Az Alfawise T9 3D-s alkalmazásokban nem az igazi. Sőt olyan, mintha a 3D gyorsítás ki is maradt volna a GPU-ból, tehát nem ezzel fogjuk kipörgetni a legújabb Androidos játékokat. Mivel a videó lejátszás a fő szempont, ezért megnéztük, hogy pendriveról és az itthoni WiFi hálózatról milyen minőségben tudja lejátszani a filmeket. A sima mpg, divx, és SD felbontású mkv filmekkel semmi gond nem volt. A magasabb bitrátájú 720p és 1080p felbontású MKV-k sem okoztak neki gondot. Viszont a 4K videók már alaposan kifogtak rajta. Különböző tömörítésűeket próbáltunk ki, hogy megnézzük, melyik fekteti meg a lejátszót.

-H.264 tömörítésű 3840x2160p felbontású 60fp@45.9mbps mkv kiterjesztésű,

-H.265-hevc tömörítésű 3840x2160p 120fps@12mbps ts kiterjesztésű,

-VP8 3840x2160p felbontású 23fps@21mbps webm kiterjesztésű,

-VP9 3840x2160p felbontású 25fps@13mbps webm kiterjesztésű video fájl.

Az első fájl már az elején megfektette a lejátszót és diafilm szerű megjelenítésre váltott a videófolyam. A H.265-hevc tömörítésű 4K videó itt-ott megakadt, de alapvetően folyamatosan ment. A VP8 tömörítést a lejátszó nem támogatja, így az nem indult el. Az újabb VP9 pedig szintén kicsit akadva, de lejátszotta az Alfawise T9 TV BOX.

A 2.4GHz-es WiFi sebessége a 1080p felbontású MKV anyagnak és a 4K felbontású videóknak már kevés volt. Így azokat pendriveról és merevlemezről játszottuk le. Konklúzió a filmek terén, hogy ha nem 4K anyagot szeretnénk lejátszani, akkor a 1080p felbontásig szinte mindennel próbálkozhatunk. Akár WiFi-n, pendriveról vagy külső HDD-ről is. Ha pedig csak egy sima SD filmet néznék, akkor pedig mindegy, hogy mit, honnan szeretnénk lejátszani.

Alfawise T9 TV Box

Természetesen kapunk Miracast funkciót is, így a telefonunk, táblagépünk képét is kirakhatjuk a TV-re a WiFi kapcsolaton keresztül. Így ha a nagyszülőknek szerzünk be egy ilyen kis lejátszót, hogy nézhessék rajta a sorozatokat vagy a filmeket, akkor könnyen megtudjuk nekik mutatni a telefonunkon keresztül az újabb családi képeket, kilőve azokat a TV képernyőjére.

Alfawise T9 TV Box

A 4GB memória nem csak jól hangzik, hanem kifejezetten üdítő, hiszen nem sok médialejátszó kap ekkora mennyiségű RAM-ot. Viszont öröm az ürömben, hogy hiába kapott ekkora mennyiséget a T9, szinte teljesen felesleges ez a méret, mert a karcsú processzor a szűk keresztmetszet ennél a lejátszónál. Inkább maradtak volna a kevesebb több megoldásnál és a fennmaradó összegből egy gyorsabb CPU-t szerelhettek volna be a T9 házába. Az általunk is használt Beelink GT1 Ultimate hiába korosabb, mégis minden tekintetben jobb az Alfawise T9 TV BOX-nál.

A 4GB memóriával szerelt lejátszóért kevesebbet kérnek, mint a Beelink termékéért, így azt 59,99$-ért vásárolhatjuk meg. Ha pedis áfa és vámmentes szállítással rendelnénk meg, akkor a kosárba rakva a terméket válasszuk az EU Express vagy az EU Priority Line szállítást.

Alfawise T9 TV Box

 

Ha tetszett a cikk, nyomj egy Like-ot!
Oszd meg az ismerőseiddel is, hogy ők is tudjanak a hírről

Szólj hozzá!
Címkék: tech teszt alfawise

A bejegyzés trackback címe:

https://nezdmitrendelsz.blog.hu/api/trackback/id/tr3114299347

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása