Gyermekkor újratöltve, a régi nagy címek egy kézikonzolon 15$-ért. A legjobb, hogy még a TV-re is ráköthetjük!

2018. december 06. 20:28 - nezdmitrendelszblog

elephone_a5.jpg

Vannak korszakok, amikre jó dolog visszaemlékezni. Ilyen a gyerekkor is, amikor megvettem életem első piacos Nintendóját. A Mario, Contra és társai egyszerűen lenyűgöztek. Nem is gondoltam volna, hogy többedmagukkal, pontosan 168 játékkal fogok majd a kezemben tartani egy hasonló tudású, mini kézikonzolt. Ami nem utolsó sorban nevetségesen alacsony áron van ahhoz az élményhez képest, amit újra átélhetünk vele vagy megmutathatjuk a gyermekünknek, hogy mivel játszott apa jó pár évvel ezelőtt.

elephone_a5_1_3.jpg

elephone_a5_3_3.jpg

Az apró kínai kezek megint valami újat alkottak. Voltak és vannak szép számmal 8bit emulátorok pc-re és mobiltelefonra, ahol újrajátszhatjuk kedvenceinket. De most megalkottak egy apró kézikonzolt, amiben 168 klasszikus játék található.

A konzol 11.5 x 7.8 x 2.0cm méretű, súlya pedig 250 gramm. Három színben választható, piros, fekete és kék színben. Egy 3 colos kijelzőt kapott, így út közben, a buszon ülve is játszatunk. A legjobb pedig, hogy az AV kábellel még a TV-re is ráköthetjük. Akkumulátora 750mAh kapacitású, amit a mellékelt USB kábellel tölthetünk.

A terméket itt tekintheted meg 14.33$-os áron és még a szállítás is ingyenes

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://nezdmitrendelsz.blog.hu/api/trackback/id/tr6514446840

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.