Heti szemezgető 114.

2019. március 23. 07:51 - nezdmitrendelszblog

Az élet apró dolgai

heti_szemezgeto_uj_20.jpg

A hét igen termékeny volt. Lehet, hogy jót tesz a nyár közeledte a gyártóknak hiszen rengeteg újdonsággal rukkoltak elő! 

 

Alfawise QC3.0 Bluetooth 4.2 FM transzmitter

20190316114308_68033.jpg

Egy új FM transzmitterrel jelentkezett az Alfawise. Korábban már ki is próbáltuk az egyik modelljüket, amivel tökéletesen elégedettek voltunk. A fejlesztés jó hatással volt az új termékre, hiszen már nem csak zene lejátszásra és a hívásaink lebonyolítására használhatjuk a Bluetooth 4.2 csatlakozásnak köszönhetően. Így az autó hangrendszerén keresztül hallhatjuk a vonal másik végén lévő beszélgetőpartnerünket.

20190316114310_66309_1.jpg

20190316114309_77546_1.jpg

Az új modellben már egy QC3.0 gyorstöltést is támogató csatlakozó került, amivel így a mobiltelefonunkba is több energiát táplálhatunk egy rövid autóút alatt is, ami nagyon sokszor jól jöhet. Az FM transzmitteren ezen kívül még egy USB port is helyet kapott a pendriveunknak, de akár microSD memóriakártyát is használhatunk. Szerencsére nem kérnek sokat érte, 12.99$-ba kerül.

Az Alfawise QC3.0 Bluetooth 4.2 FM transzmittert itt találod meg

 

_____________________________________________

 

A 4GB memóriával szerelt Android 9-es Elephone A6 Mini 33.000 forintba kerül!

elephone_a6_mini_1.jpg

Mindig van mit újtani, most a legtöbb gyártó a megjelenő notch legkisebb méretre faragására állt rá. Ezt láthatjuk az Elephone A6 Mini készüléken is, amin a nagyobb szenzorsziget helyett csak egy csepp alakú belógó rész töri meg a kijelző síkját.

Az Elephone A6 Mini annak ellenére, hogy a legújabb Android 9 operációs rendszert futtatja, csak 119.99$-ba kerül, tehát 33.000 forintért vásárolhatjuk meg a legújabb Elephone készüléket! A kék és fekete színben kapható, fém és üveg burkolattal rendelkező telefon 5.71 colos HD+ felbontású kijelzőt kapott, amin 1520 x 720 pixelt képes megjeleníteni. Egyáltalán nem lehet panaszunk a memória méretére, hiszen a középkategóriából megszokott 4GB RAM lesz a társunk, ami mellé 32GB belső tárhely jár.

a87c7e98-a64b-41aa-b0ae-d75a6992137a_1.jpg

Az A6 Mini azt a processzort kapta meg, ami a Xiaomi Redmi 6A készülékben is helyet kapott. Ez pedig nem más, mind a MediaTek MT6761 kódjelű A22-es processzor. A 12nm-es csíkszélességgel készült egység négy magos. Maximális órajele 2GHz, tehát nem rossz választás ebben a kategóriában. A grafikus feladatokért az IMG PowerVR GE8300 felel. A 32GB méretű belső tárhelyet természetesen megtoldhatjuk microSD memóriakártyával is, hiszen maximálisan 400GB-os kártyákat is képes kezelni a telefon.

1_116.jpg

Az előlapi kamera sem lett rossz. A szelfik készítéséhez egy 16 megapixeles optikát kapunk, a hátlapra pedig ennek társa, szintén egy 16 megapixeles kamera került, egy 2 megapixeles másodlagos kamerával egyetemben. Az újdonságok máshol sem maradtak el. Az ujjlenyomat olvasót nem az üveg hátlapon, hanem a telefon oldalán kell keresnünk. WiFi-ből a 2.4 és 5GHz-es frekvenciát is ismeri, a Bluetooth is a legfejlettebb, immár 5.0 verziószámmal áll a rendelkezésünkre, a helymeghatározást pedig a GPS/AGPS/GLONASS/BEIDOU műholdak segítik.

A telefon USB Type-C portot kapott, amin keresztül tölthetjük fel a 3080 mAh kapacitású akkumulátort. Ezen kívül pedig meghagyták a 3.5mm-es fülhallgató csatlakozót is. Az Elephone A6 Mini a B20-as frekvenciát is támogatja és két SIM kártyát képes kezelni. Ezen kívül a legújabb Android 9 rendszer fut rajta, amin elérhető a Magyar nyelv is. A mobiltelefon 119$-ba kerül, ami átszámolva körülbelül 33000 forintnak felel meg, amihez a Netherlands Registered(PDM) szállítást választva, áfa és vámmentesen rendelhető meg!

Az Elephone A6 Mini mobiltelefont itt találod meg

 

_____________________________________________

 

BlitzWolf BW-AR182 porszívó

fbfa9521-5971-4319-ad14-8db2cb21642d.jpg

Hiába van egyre nagyobb piaca a robotporszívóknak, azért a jól bevált megoldással sok esetben nem tud felérni egy okos robot. Főleg akkor, ha gyorsan, kis helyen szeretnénk kitakarítani, esetleg az autó belső terét is megszeretnénk tisztítani. Erre képtelenek a robotporszívók, viszont ebben az esetben jó, ha egy a lehető legkisebb mérettel, de legnagyobb szívóerővel rendelkező porszívónk van.

a4366153-fa17-4052-8d1c-630622ad762c_1.gif

Ilyen a Blitzwolf BW-AR182 porszívó is, ami a hosszabbító csöve nélkül igazán kisméretű. Másik nagy előnye, hogy 9Kpa szívóerőre képes és mindezt megfejeli az a funkció is, hogy nem kell a vezetéket magunk után húznunk át az egész szobán, vagy ki a kertbe az autóhoz. Ez főleg azoknak lesz örömhír, akik az utcán szoktak parkolni és mindig macerás volt az autó takarítása.

8cbfbb0b-f024-4909-bb2f-7a5b8b66b9db.jpg

253272f2-7bd6-49fb-ae19-1b74373b9634.jpg

Különböző fejeket és toldókat kapunk a termékhez. A hosszabbító csövekkel, fejjel is csak 3.2 kilogrammot nyom. A 2200mAh kapacitású akkumulátorával pedig a teljesítménytől függően 20 vagy 35 percig használhatjuk. A porszívó 86.99$-ba kerül, amit az EU Prioirity Line szállítással áfa és vámmentesen rendelhetsz meg.

A BlitzWolf BW-AR182 porszívót itt találod meg

 

_____________________________________________

 

Redmi Note 7

xiaomi-redmi-note7-4g-smartphone-14.jpg

A 48 megapixeles kamerával és a Snapdragon 660 processzorral érkezett Redmi Note 7 telefont felkészítették a B20-as hálózat kezelésére is!

A Xiaomi nevet elhagyó Redmi sorozat első tagja (bár sok helyen még mindig Xiaomi Redmi néven hivatkoznak rá) hardveres fronton a Qualcomm Snapdragon 660 processzorát kapta meg, ami 14nm-es gyártástechnológiával készül. Jól tudjuk, hogy ez egy igazi középkategóriás telivér! A processzor nyolc darab 64 bites Kryo 260 maggal rendelkezik, aminek a maximális órajele 2.2GHz. Ebben a modellben 4GB memória és 64GB tárhely kapott helyet, de természetesen több változat is elérhető lesz 3, 4 illetve 6GB memóriával es 32, illetve 64GB-os tárhellyel.

xiaomi-redmi-note7-4g-smartphone-11.jpg

xiaomi-redmi-note7-4g-smartphone-6.jpg

Hihetetlennek tűnik, de valóban 48 megapixeles hátlapi kamerát kaptunk (Sony IMX568 szenzor), amelynek rekeszértéke f/1.8. A telefon külsejében a Xiaomi Mi 8 vonalon tovább haladó Redmi Note 7 egy 6.3 colos kijelzővel büszkélkedhet, amin egy csepp alakú notch található és Gorilla Glass üveg védi a karcoktól.

xiaomi-redmi-note7-4g-smartphone-10.jpg

 

De ami a legfontosabb a B20-as 4G, azaz már itthon is elérhető vele a gyors LTE hálózat és a lefedettséggel sem lesz gond vidéken sem. Szerencsére megmaradt a 3.5mm-es fülhallgató csatlakozó, kapunk gyorstöltést is, 2.4 és 5GHz WiFi, dual SIM támogatás, Bluetooth 5.0, GPS-t is.

xiaomi-redmi-note7-4g-smartphone-7.jpg

A Redmi Note 7 mobiltelefon a Netherlands Registered(PDM) szállítással áfa és vámmentesen vásárolható meg. A 4GB/64GB-os modell 219$-ba, azaz körüleblül 60000 forintba kerül.

A Redmi Note 7 mobiltelefont itt találod meg

 

_____________________________________________

 

OUKITEL C13 Pro

c9a18df3-8d1b-4e90-8c7b-7aa89cbc4cf2.jpg

Az Ouktitel egy hihetetlen olcsó, 70$-ba kerülő modellt mutatott be, amin a legújabb Android 9 operációs rendszer fut. 2GB memóriát és 16GB belső tárhelyet kapunk a pénzünkért és természetesen elérhető a B20 támogatás is, így nem lesz gondunk a hálózati lefedettséggel még vidéken sem.

205c1be0-7265-481c-be3d-398da7780292.jpg

3fa9c2f6-1b0f-4adf-a519-f3b95d9724e6.jpg

A mobiltelefonban a Mediatek MT6739 négy magos, 1.3GHz-es processzora kapott helyet. A nothcos kijelző az egyetlen hátránya a mobiltelefonnak, hiszen az IPS panel csak 480 x 996 pixellel rendelkezik. A WiFi támogatja a 2.4 és 5GHz-es frekvenciákat is, a hátlapra természetesen ujjlenyomat olvasó is került. Az Oukitel C13 Pro Android 9 rendszere természetesen Magyar felülettel is rendelkezik. A telefon akkumulátora 3000mAh kapacitású. A 70$-os mobiltelefon 19600 forintba kerül, ellenfele a 3GB memóriával és nagyobb pixelsűrűséggel rendelkező Doogee Y8 lehet, ami ugyan 10$-ral kerül többe, de többet is nyújt az Oukitel készülékénél. Bármelyik készüléket is választod az EU Priority Line szállítással áfa és vámmentesen rendelheted meg őket.

Az Oukitel C13 Pro modellt itt találod meg

 

_____________________________________________

 

Itt a 48 megapixeles UMIDIGI S3 Pro!

umidigi_s3_pro_10.jpg

Egyre jobb és jobb készülékeket mutat be az UMIDIGI. Úgy látszik, szépen lassan kezdik felvenni a fonalat, hiszen már az UMIDIGI A3 Pro is elég vásárlócsalogató a 90$-os árcédulájával. Hiszen a 25000 forintba kerülő mobiltelefonban helyet kapott egy notch-os kijelző, négy magos processzor, 3GB memória és az Android 8.1-es rendszer. Ami így valóban egy jó kis ár/érték aránnyal megáldott modellé avanzsálja.

umidigi_s3_pro_7.jpg

Most más vizekre evezett az UMIDIGI, amit főként a MediaTek processzorgyártónak köszönhet, hiszen az ázsiai chipgyártó Helio P70 CPU-ját kaphatta meg az UMIDIGI S3 Pro. De nem csak ez az egyetlen húzóereje, hiszen 6GB memóriát, 128GB tárhelyet, Android 9 rendszert, egy méretes 5150mAh kapacitású akkumulátort és a Redmi 7 mobilból ismerős 48 megapixeles kamerát kapott, hogy csak a legfontosabbakat említsük.

A noccs sziget helyett már a modernebb csepp alakú kis kamera és szenzorsziget lóg bele a méretes 6.3 colos LTPS kijelzőbe, ami 2340 x 1080 pixel felbontással rendelkezik. Nem bízták a véletlenre és már csak azon kapjuk magunkat, hogy az UMIDIGI nem kispályás, hiszen az S3 Pro kerámia és fém borítást kapott.  

umidigi_s3_pro_8.jpg

A MediaTek Helio P70 rendszerchip adja a telefon sava-borsát. Az őj processzor az előd, P60 továbbfejlesztett változata, amely nagyobb sebességre képes kapcsolni, de emellett kevesebb energiával is beéri, mint a Helio P60. A 12nm-es gyártástechnológiával készült P70 négy 4x Cortex-A73 @ 2.1 GHz és 4x Cortex-A53 @ 2.0 GHz magot tartalmaz. A grafikai feladatokért a ARM Mali-G72 MP3 felel. Ha a nyers teljesítményre lennénk kíváncsiak, a külföldi oldalakon már felbukkant a Helio P70, ami az AnTuTu benchmark alkalmazásában 130.000 körüli pontszámot ért el, ami nem rossz teljesítmény a MediaTek részéről. A rendszermemória 6GB, míg a belső tárhely mérete 128GB, de még itt is lehetőség van microSD kártya behelyezésére a dualSIM tálcára.

umidigi_s3_pro_2.jpg

A mobiltelefon természetesen támogatja a 800MHz-es LTE-t is, így vidéken is megfelelő lesz a lefedettség és a 4G kapcsolaton is száguldozhatunk. A Magyar nyelvvel is ellátott Android 9 rendszer módosítatlanul kerül a telefonra felesleges alkalmazások nélkül. Újdonság, hogy az előlapon egy 16 megapixeles kamera kapott helyet, de a hátlapi optika igazi csúcsragadozó. A 48 megapixeles f/1.7 SONY kamerát egy 12 megapixeles f/2.2 másodlagos lencse egészít ki, amivel a gyártói leírás szerint 2x optikai zoom is elérhető.

umidigi_s3_pro_9.jpg

umidigi_s3_pro_4_1.jpg

Tényleg mindenben üt az UMIDIGI S3 Pro, mert NFC chippel is ellátták, az akkumulátora pedig 5150 mAh kapacitású, ami támogatja a 18W teljesítményű gyorstöltést is az USB Type-C porton keresztül. Emellett ellátták 3.5 milliméteres jack csatlakozóval is, hogy kedvenc fülhallgatónkat is használhassuk. A biztonságunkért a hátlapi ujjlenyomat olvasó és az arcfelismerő funkció felel. Az UMIDIGI S3 Pro az eddigi legjobb UMIDIGI mobiltelefon, ami ez EU Priority Line szállítással méghozzá áfa és vámmentesen rendelhetünk meg. Így a 279$-os ár felett nem kell plusz költséget fizetnünk.

Az UMIDIGI S3 Pro mobiltelefont itt találod meg

 

Természetesen itt van a Xiaomi Redmni Note 7 mobil is, ami már Magyar menüvel is rendelkezik, 4/64GB-os kiszerelésben 219$-os áron!

 

_____________________________________________

 

Egérpad és vezeték nélküli töltő egyben

19245e3e-20fa-4737-a465-3f7bc14620d7.jpg

Mi sem egyszerűbb, mint amikor egy megbeszélés után az irodában leülünk a számítógép elé, kitesszük az asztalra a mobiltelefont és nekiállunk dolgozni.

ae553568-f356-4b23-a036-a15843b6c848.jpg

fb4fd409-4424-4354-a284-3c877c80f251.jpg

Ez az egérpad ezt a munkát könnyíti meg, hiszen azon kívül, hogy a normál funkcióját is ellátja, plusz funkciókat is kapott. Használhatjuk kábelrendezőként vagy tölthetjük róla a telefonunkat is. Ehhez nem kell mást tennünk, csak az egérpadhoz csatlakoztassuk a mellékelt microUSB kábelt és helyezzük rá a telefonunkat, hogy elinduljon a QI vezeték nélküli töltés. Így nem csak a kábelekkel nem kell bajlódnunk, de a telefon is a közelünkben lesz.

Az egérpadért szerencsére nem kérnek sokat, hogy el lássa ezt a több különböző funkciót. 22.99$-ba kerül a BaKeey gyártó terméke.

 

Jópofa a legújabb Xiaomi szúnyog és rovarírtó!

 69e78ce4-efc1-4570-9cfe-9f0845b76279.jpeg

A Banggood webáruházából elérhetővé vált a Xiaomi legújabb terméke, ami nem más, mint egy kis pofás rovarírtó. Nem kell különféle olajokat, aeroszolokat használnunk, csak egy USB portra lesz szükségünk a Xiaomi VH -328 szúnyogírtóhoz.

02a969f6-f3dc-4024-8b5b-271392fddfdf.jpeg

A fény odacsalogatja a rovarokat, a lamellák alatt található ventilátor pedig beszippantja őket. A szívóhatásnak köszönhetően nem tudnak elmenekülni belőle a rovarok. Az alacsony energiafogyasztásnak köszönhetően akár a kertben, egy külső akkumulátorról is használhatjuk.

1f23e0a5-0b90-49bd-957e-e128e49420d8.jpeg

Egy érintésérzékeny gomb található a tetején, ezzel kapcsolhatjuk be és ki az eszközt. Az alján található tartályt lecsavarhatjuk, hogy az elhalálozott rovarokat kiöntsük belőle. A jelenlegi 13.99$, 3900 forint nem is sok érte, ha azt nézzük, hogy nem egy vegyszerekkel működő eszközt használunk.

A Xiaomi VH - 328 szúnyogírtót itt találod meg

 

_____________________________________________

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://nezdmitrendelsz.blog.hu/api/trackback/id/tr6014709617

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.