Heti szemezgető 140.

2019. szeptember 21. 08:48 - nezdmitrendelszblog

Az élet apró dolgai

heti_szemezgeto_uj_45.jpg

 Remek újdonságok jelentek meg a héten is, amiből összeállítottunk nektek egy válogatást!

 

 

Deerma DEM-DH207 vízforraló

 

deerma_dem-dh207_3.jpg

Egy nagyon különleges termékkel jelentkezett a Xiaomi által ismertté vált Deerma. A DEM-DH207 egy olyan hordozható vízforraló, amit összecsukhatunk, így sokkal kisebb helyet foglal. Emellett pedig a kívánt kőmérsékletre is beállthatjuk a víz melegítésének hőfokát, ami jól jöhet, ha kisgyerekkel utazunk.deerma_dem-dh207_1.jpg

A 0.6L űrtartalommal rendelkező vízforraló 110-240V hálózaton is használható, tehát idehaza is a hálózatra köthetjük, amihez azonban szükségünk lesz majd egy átalakítóra, a megfelelő aljzathoz, de ez szerencsére 1-2$-ból kivitelezhető. A vízforraló csak 0.8 kilogrammot nyom, acél belsővel rendelkezik, teljesítménye pedig 850W.

deerma_dem-dh207.jpg

deerma_dem-dh207_2.jpg

Ahhoz, hogy kisebb helyet foglaljon, még a fogantyú ész is eltávolítható, a test maga pedig összenyomható, hogy kisebb helyet foglaljon. Az oldalán található LCD kijelző és a kezelőgombok segítségével beállthatjuk a kívánt hőfokot, amilyen melegre felszeretnénk melegíteni a benne található vizet. Automata kikapcsolás funkcióval is ellátták, de érzékeli, ha nincs benne folyadék, ilyenkor nem kapcsol be a melegítés sem.

A Deerma DEM-DH207 előrendelhető, jelenleg 44.55$-os áron, ami az EU Priority Line szállítással áfa és vámmentes

 

_____________________________________________

 

70mai Lite Midrive D08 a legújabb, kijelzővel ellátott Xiaomi autós kamera!

 

70mai_lite_midrive_d08_2.jpg

Tudásához képest egyáltalán nem drága az új 70mai Lite Midrive D08, hiszen a kijelző nélküli alapmodell is sok helyen csak 10$-ral kerül kevesebbe. Ehhez képes pedig egy 130 fokos látószöggel és FullHD felbontással rendelkező, éjjellátó autós kamerát kapunk, amit még egy 2 colos kijelzővel is elláttak! Szerencsére ez a modell már nem csak a kínai piacra érkezett, hanem ellátták angol nyelvű menüvel is. A legjobb képminőségért a SONY IMX307 szenzor felel, ami egy MSC8336D típusú feldolgozó chipet kapott. Videót maximálisan 1920 x 1080 felbontással képes rögzíteni 30 képkocka/másodperc sebességgel.

Dátum és időbélyeggel is elláthatjuk a videókat, amiket mp4 formátumban rögzít. Maximálisan 64GB-os microSD memóriakártyát használhatunk, amennyiben ez megtelne, a régebbi felvételeket automatikusan felülírja. Egy 500mAh kapacitású akkumulátorral látták el, a működéshez a szivargyújtón keresztül, USB porttal szolgáltathatjuk hozzá a működéséhez szükséges energiát.

Giroszkóppal is ellátták, így például nagy fékezés után külön bélyeggel látja el a felvételeket, amiket lehetőség van zárolni is, hogy véletlenül se törlődjenek a memóriakártyáról az újabb felvételek írásakor. Még szivargyújtó adapterre sem lesz szükségünk, hiszen ezt is mellékelik a csomagban. Természetesen ellátták WiFi-vel is, amin keresztül a mobiltelefonunkkal is összekapcsolhatjuk. Meghagyták a bővítés lehetőségét, így külön megvásárolhatjuk hozzá a GPS vevőt is, amit a kamerához csatlakoztathatunk, így a pozícióinkat is képes rögzíteni a kamera.

A 70mai Lite Midrive D08 FullHD autós kamerához kedvezmény kódot is sikerült szereznünk, így 45.89$ helyett 39.01$-ba (11.750 forintba) kerül, amit az EU Priority Line szállítással áfa és vámmentesen rendelhetünk meg

Kedvezmény kód: BGAnniversary

A MiDrive D03 for 70mai GPS modul 18.99$-ba kerül, amit itt találsz meg

 

 _____________________________________________

 

FIIDO D2 elektromos kerékpár európai raktárból

 

fiido_d2_5.jpg

A FIIDO D2 a kategória közepén helyezkedik el, amit szerencsére most németországi raktárból rendelhetünk meg, így nem kell plusz költséggel számolnunk. A D2 súlya normál kerékpáros szemmel soknak tűnhet, de ez nem egy normál kerékpár. A 19 kilogrammos önsúly egy részét a 250W teljesítményű elektromos motor és a 7.8Ah kapacitású akkumulátor teszi ki.

fiido_d2_2.jpg

Az alumíniumból készült vázat még össze is csukhatjuk, így könnyebben felszállhatunk vele a tömegközlekedési járművekre vagy a kár berakhatjuk az autó csomagtartójába is, ha nyaralás alkalmával magunkkal szeretnénk vinni.

fiido_d2.jpg

A FIIDO D2 kerékpár két módban használhatjuk. Tisztán elektromos hajtással a terheléstől és az útviszonyoktól függően 20-35 kilométert tehetünk meg vele. Kombinált módban, ahol a lábbal való hajtást egészíti ki az elektromos motor, 40-50 kilométert tehetünk meg egy feltöltéssel, a maximális sebességünk pedig 25km/h lehet.

A kerékpár terhelhetősége 120kg. A kormányon található kezelőszerveken kívül még mobiltelefontartóval is ellátták, amin még egy USB port is helyet kapott. Ezáltal kerékpározás közben, a bicikli akkumulátora még a telefonunkat is töltheti. Elöl és hátul is tárcsafékkel látták el a 16 colos kerekeket, és előre és hátra is beépített lámpákat is kapunk. Hátulra pedig még egy teleszkópot is felszereltek. Kinyitva 130 x 40 x 110, összecsukva pedig 75 x 35 x 65 centiméteres méretekkel rendelkezik.

A FIIDO D2 elektromos kerékpár európai raktárból 495.99$-ba (150.000 forintba) kerül a kedvezmény kóddal

Kedvezmény kód: J374C5F9CED8D001

 

______________________________________________

 

Baseus mini párásító

 

baseus_air_humidifier_2.jpg

A Baseus terméke nem csak egy egyszerű párásító. Hanem egy olyan eszköz, ami hangulatvilágítással is rendelkezik.

baseus_air_humidifier.jpg

A 8.8 x 8.8 x 15.5 centiméteres méretű párásító űrtartalma 380ml. Működéséhez csak egy USB portra lesz szükségünk, amivel így 20-35ml/h vízmennyiséget képes a levegőbe juttatni.

baseus_air_humidifier_1.jpg

Az oldalán található függőleges fénycsíkot is bekapcsolhatjuk. Lehetőségünk van az automatikus színátmenet kiválasztására, de kiválaszthatjuk a nekünk tetsző színt is. A Baseus párásítója nagyon alacsony árat kapott, csak 11.99$-ba (3.700 forintba) kerül.

A párásítót itt találod meg

 

 ____________________________________________

 

OneFire B110-120 a Xiaomi szerelésmentes lámpája!

 

onefire_b110-120_3.jpeg

A legújabb terméket a Banggood webáruházában rendelhetjük elő, ami meglepően olcsó, 10.99$-ba (3.300 forintba) kerül. Az akkumulátoros kialakításnak köszönhetően nincs szükség külön kábel használatára. Az OneFire B110-120 modell mozgás és fényérzékelővel is el lett látva, így automata módban csak éjszaka kapcsol be, ha mozgást érzékel. Manuális módban, egy külön kapcsoló segítségével pedig bármikor használhatjuk.

onefire_b110-120_6.jpeg

A szenzoroknak köszönhetően 120 fokos érzékelési szöggel rendelkezik, amelynek távolsága 3 méter lehet. Két féle változatban kapható, 3000K meleg és 6000K színhőmérséklettel rendelkező hideg fehér fénnyel. A felhelyezéshez a hátoldalon található ragasztócsík lesz a segítségünkre, amivel a hátlapot lehet felragasztani a kívánt felületre. Magát a lámpát mágnes tartja ehhez a hátlaphoz, hogy bármikor eltudjuk távolítani, ha tölteni szeretnénk azt. Töltés végeztével pedig csak vissza kell helyeznünk a helyére.

onefire_b110-120_2.jpeg

onefire_b110-120_8.jpeg

A töltéshez csak a microUSB portjához kell csatlakoztatnunk egy power bankot, telefontöltőt, de akár a számítógép USB portjáról is elláthatjuk energiával. A 12 centiméteres hosszúságú modell jó megoldás lehet a gardróbba vagy kisebb konyhákba, a 24 és 44 centiméteres modell beérkezésére egyelőre még várnunk kell.

A Xiaomi OneFire B110-120 lámpa 10.99$-ba kerül, amit itt találsz meg

 

 _____________________________________________

 

Teclast P10S Androidos táblagép

 

af278533-d509-4ba1-952b-547d3846dd67.jpg

A Teclast piacra dobott egy olcsó, Android 9 rendszert futtató, 10.1 colos táblagépet. Ebben a kategóriában ilyen tulajdonságokkal valóban nagyon alacsonynak számít a 109.99$-os ár, de a Teclast megpróbálta lehetetlent.

836010a9-04b4-48be-8e08-55ec8af46ccf.jpg

A 10.1 colos, 1280 x 800 pixeles felbontással rendelkező IPS kijelzővel rendelkezik, tehát a betekintési szögekkel sem lesz problémánk. 2GB memóriát kapunk, a belső tárhely mérete pedig 32GB, de szerencsére lehetőség van microSD memóriakártya használatára is. Processzora egy 64 bites, nyolc magos SC9863A típusú processzor, ami maximálisan 1.6GHz-es órajelre képes.

1576600b-1793-442d-b15e-4fb87254719b.jpg

Kapcsolatokat tekintve nem lehet panaszunk, hiszen már az új 5.1-es verziószámú Bluetooth-t is támogatja, WiFi-ből pedig kezeli a 2.4 és 5GHz-es hálózatokat is. 6.000mAh kapacitású akkumulátorral rendelkezik, amit a microUSB portján keresztül tölthetünk fel, és ellátták 3.5mm-es fülhallgató csatlakozóval is.

0e9b093a-dc0c-4a76-9d32-aaee1b96e79a_1.jpg

0e9b093a-dc0c-4a76-9d32-aaee1b96e79a_2.jpg

A Teclast P10S 109.99$-ba kerül, amit az EU Priority Line szállítással áfa és vámmentesen rendelhetünk meg

 

____________________________________________

 

Samsung Galaxy S10e szerű előlapi kamerával érkezett meg az Oukitel C17 Pro!

 

oukitel_c17_pro_6.jpg

A kameralyukkal rendelkező kijelző mérete 6.35 col, felbontása 1560 x 720 pixel. A szelfi kamera felbontása 5 megapixel, ami képes arc azonosításra is, de a hátlapon megtaláljuk a kör alakú ujjlenyomat olvasót is.

oukitel_c17_pro_2_1.jpg

oukitel_c17_pro_7_1.jpg

Memóriából a már említett 4GB áll rendelkezésre, a tárhely mérete pedig 64GB, de a SIM tálcán lehetőségünk van microSD memóriakártya használatára is, egészen 128GB-os méretig. Az Oukitel, mint mindig, most is a MediaTek megoldását választotta, név szerint a MT6763 Helio P23 processzort. A kis 8 magos Cortex-A53 magjai maximálisan 2.3GHz-re képesek. A 16 nanométeres gyártástechnológiával készülő processzor, Mali-G71 grafikus gyorsítóval rendelkezik.

oukitel_c17_pro_1.jpg

A friss Android 9 rendszeren megtalálható a magyar nyelvű menü is. A telefon két SIM kártyás megoldása pedig támogatja a B20-as frekvenciát, azaz az itthon is használt 4G LTE hálózatot is. GPS, Glonass, Beidou, Galileo műhold támogatással érkezik, a Bluetooth verziószószáma 4.2.

oukitel_c17_pro.jpg

Már a modern USB Type-C porttal látták el, amin keresztül feltölthetjük a 3.900mAh kapacitású akkumulátort. De szerencsére a Type-C port mellett megtalálható rajta a 3.5mm-es fülhallgató kimenet is. A hátlapon három kamera található, amik 13+5+2 megapixel felbontásúak.

oukitel_c17_pro_3.jpg

oukitel_c17_pro_4.jpg

Az Oukitel C17 Pro 109.99$-os ára, ami körülbelül 34.000 forint, valóban nem sok. A Netherlands Registered(PDM)/EU Priority Line szállítás bármelyikével áfa és vámmentesen rendelhetjük meg az új Oukitel C17 Pro mobiltelefont!

 

_____________________________________________

 

Megvásárolható a Xiaomi Mi 9 Lite!

 

xiaomi_mi_9_lite_3_1.jpg

Egy 6.39 colos AMOLED panelt kapunk, amire egyáltalán nem lehet panaszunk, felbontása 2340 x 1080 pixel és kijelzőbe éptett ujjlenyomat olvasóval rendelkezik, akárcsak a Mi9. A 156.8 x 74.5 x 8.67mm-es házban egy 4.030mah kapacitású telep kapott helyet, amit a 18W teljesítményű, európai csatlakozóval szerelt adapterrel tölthetünk fel a készülék USB Type-C portján keresztül.

xiaomi_mi_9_lite.jpg

 

A Xiaomi itt nem felugró előlapi kamerát alkalmazott, mint a K20 esetében, hanem megmaradtak a bevált noccsos megoldásnál. De a szelfi kamera felbontására egyáltalán nem lehet panaszunk, ahogyan a hátlapon található kamerák miatt sem fogunk lefelé görbülni a szánk. A kijelző feletti szenzorszigetben egy 32 megapixeles kamera kapott helyet, ami f/2.0 rekeszértékkel rendelkezik. A hátlapon három kamera figyel, egy 48 megapixeles, egy 8 megapixeles széles látószögű és egy 2 megapixeles kamera a bokeh effekttel ellátott fotókhoz.

xiaomi_mi_9_lite_6.jpg

A Mi 9 Lite Bluetooth 5.0-val rendelkezik, támogatja az AGPS, GPS, Galileo, GLONASS, Beidou műholdakat és 802.11 a/b/g/n/ac WiFi-vel is ellátták. Két SIM kártyát képes kezelni, ami kezeli a hazai 4G LTE-t is és VolTE kompatibilitással is rendelkezik. Ellátták 3.5 milliméteres fülhallgató csatlakozóval és NFC is került a telefonba! A telefonba a Qualcomm Snapdragon 710 dolgozik, ami az AnTuTu benchmarkban 170.000 körüli pontszámot ér el. A 2 Kyro 360 Gold mag maximális órajele 2.2GHz, az energiatakarékos 6 Kyro 360 Silver mag pedig 1.7GHz-es teljesítményre képes, a grafikai feladatokért pedig az Adreno 616 felel. Memóriából 6GB, míg belső tárhelyből 64GB-os UFS2.1 tárhelyet kapunk és lehetőség van microSD memóriakártya használatára is.

A fém és üvegborítású mobiltelefon Android 9 rendszert futtat, amin természetesen megtalálható a Magyar nyelvű menü is. Így nem rossz ajánlat az új Xiaomi Mi9 Lite, amihez még kedvezmény kódot is szereztünk, így a felhasználásával 269.99$-ért (~81.500 forintért) vásárolhatjuk meg az előrendelői akcióban. Az EU Priority Line szállítással pedig áfa és vámmentesen rendelhetjük meg a készüléket.

Xiaomi Mi 9 Lite 6GB/64GB Global Version mobiltelefon

Kedvezmény kód: BGM9L64

 

_________________________________________________

 

Xiaomi WalkingPad C1 

walkingpad_c1_1.jpg

Az összecsukható gép az A1 továbbfejlesztett változata. Az összecsukható kialakítása révén kevesebb helyet foglal. A használatában segítségünkre lesz a két oldalsó kis kerék is, amivel így könnyebb lesz mozgatnunk a Xiaomi WalkingPad C1-et.

walkingpad_c1_6.jpg

walkingpad_c1_3.jpg

Mobiltelefonos alkalmazással is rendelkezik. Választhatunk manuális és automata mód között, ilyenkor egy külön edzésterv szerinti programot futtat le, különböző sebességi fokozatokkal. A sétapad maximális terhelhetősége 110 kilogramm. Három különböző fokozatot választhatunk, egy lassú sétát, normál és egy gyorsabb tevékenységet, 2, 4 és 6km/h sebességgel.

walkingpad_c1.jpg

walkingpad_c1_4.jpg

A Xiaomi WalkingPad C1 389.99$-ba (~118.000 forintba) kerül, amit az Europe Railway Priority Mail szállítással áfa és vámmentesen rendelhetünk meg. Az első vásárlók most egy Xiaomi Mi Band 4 okoskarkötőt is kapnak ajándékba!

A Xiaomi WalkingPad C1 sétapadot itt találod meg

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://nezdmitrendelsz.blog.hu/api/trackback/id/tr1015137668

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása