Biztosan emlékeztek még gyerekkorotokból az örök kedvenc, mágneses rajztáblára, amit még mind a mai napig megtalálhatunk az üzletek polcain. Az A4-es papírlap mellett én is ilyennel kezdtem a rajztudományom kibontakozását, ami körülbelül most is ott tart, mint körülbelül 6 évesen. Engem igazából akkor is inkább az érdekelt, hogy milyen szuper, amikor valamit rárajzolsz a táblára és azt egy húzással letörölheted, úgy látszik már akkor is érdekeltek a kütyük. Jelen tesztalanyunk fő funkciója ugyanez, csak itt már egy kicsit komolyabb, modernebb köntösben tálalják.
Kicsomagolás
A termék egy lapos, a tábla képével ellátott dobozban érkezett. Csak egy szivacsos fólia védte a terméket. Magát a rajztáblát és egy ceruzát kapunk, se többet, se kevesebbet. De nem is vártunk mást egy 9$-os terméktől, ami ahhoz, hogy ellássa a funkcióját nem kell egyéb az előbb felsorolt eszközökön kívül.
A termék több színben választható, mi a kék variánsra csaptunk le. A 8.5 colos kijelzőjű tábla olyan könnyű, hogy üresnek gondoltuk a még bontatlan csomagot. A termék 22.5 cm magas, 14.5 cm széles és csupán 0.5 cm vékony. Egyszerű dizájnt kapott.
Láttad már milyen szuper akciókat találtunk mára?
Alula ceruza tartót találjuk, felette a 8.5 colos kijelzőt és egy szemetes kukával jelölt gombot, amivel a kijelző tartalmát törölhetjük le. Mellette egy lukat, amin keresztül felakaszthatjuk a táblát, de ha átdugjuk rajta a ceruzát, az a fej végénél megakad, így ki is tudjuk támasztani és lerakhatjuk az asztalra, ami így megáll függőleges pozícióban. Ha párunknak írnánk valami kedves reggeli ébresztőt, akkor letámaszthatjuk az éjjeliszekrényére, biztosan örülni fog neki. Uraim, higyjétek el, tapasztalatból beszélek.
A hátsó részén, a kijelző két oldalán kicsit be van mélyítve a műanyag, én arra gondoltam, hogy ha szerzek valamilyen mágnescsíkot, amit ideragasztok, akkor feltapad a hűtőszekrényre és amolyan üzenő/jegyzetelő felületnek használhatjuk, amire felírhatjuk, hogy mit kell vásárolni. Ezt a listát például a Boogie Board Jot alkalmazással beszkennelhetjük, ami egy fekete-fehér képet hoz létre. Bár ehhez mondjuk simán jó egy mobiltelefon is, hogy lefényképezzük, amit a listára felírtunk.
A tábla áramellátásáról egy csavarral lefogatott tokban csücsülő 3V-os CR2016 elem gondoskodik, így ezt házilag is kicserélhetjük. Információnk szerint 2 évig képes üzemelni egy elemmel, tehát nem ettől fogunk tönkre menni anyagilag.
A nagy próba
A kijelzőről nem tudtunk meg sok információt. Háttérvilágítással nem rendelkezik, nekünk egyből az E-ink kijelzők jutottak eszünkbe róla. A kijelző fekete színű, a mellékelt tollal vagy bármely más tárggyal rárajzolt formákat (akár a körmünkkel is) zöldes színben jeleníti meg. Érdekes, hogy vonalvastagság is más lesz, ha a ceruzát erősebben vagy gyengébben nyomjuk rá. Az általunk rajzolt szöveget vagy képeket nézve, nincs pixelesedés, mint egy normál kijelző esetében. Az E-ink-hez hasonlóan a panel nem rendelkezik háttérvilágítással, így tényleg olyan, mintha papírra rajzolnánk. A kijelző matt felületén megjelenített tartalmak annál világosabban láthatóak, minél nagyobb a szobában lévő fény. Megmondom őszintén, én jól el voltam vele pár percig. Írtam és rajzoltam rá, majd egy gombnyomással letöröltem, hogy kezdhessem elölről.
Nekem speciel nagyon tetszett ez a tábla és maga a megoldás, hogy hasonlóképp működik, mint egy E-ink kijelző, így szinte csak akkor fogyaszt energiát, amikor letöröljük a képet róla. Gyerekeknek tuti befutó. Nem utolsó sorban, ha gyerekünk sokat szeret rajzolni, akkor szerintem visszahozza annak a sok papírnak az árát, de elgondolkodtam, hogy a családban is jó helye lenne ha a cetlikkel teleragasztott hűtőszekrény helyett, ha egy ilyen eszközt használnánk.
Kétségkívül remek választás, főleg a karácsonyi bevásárlás alkalmával, hiszen olcsó ára miatt remek ajándék, ha van a családba egy gyerek. De akár jegyzetelni is alkalmas és alacsony energiafelhasználása lehetővé teszi, hogy sokáig megőrizze a rárajzolt képet. Alacsony ára miatt pedig áfa és vám mentes.
A 8.5 colos rajztáblát itt tekintheted meg
Mondd el másnak is, ha a cikket egy kattintással megosztod
Ha tetszett a cikk, Like-old az oldalt
Oszd meg barátaiddal Facebookon, Pinteresten, Twitteren hogy még több ember olvashassa ezt a bejegyzést