Kospet Brave teszt - Androidos okosóra olcsón!

2019. június 03. 12:07 - nezdmitrendelszblog

kospet_brave_header.jpg

Mi is a Kospet Brave? Egy 2014-ben alapított gyártó terméke az olcsó okosóra piacra, akik a Brave órájuk megjelenését követően elárasztották ezt a szegmenst az újabbnál újabb modelljeikkel, és rövid idő alatt máris 5 okosórával bővítették az olcsó Androidos okosórák kínálatát. Mi pedig a leg pénztárcabarátabb modelljüket, a Kospet Brave-et próbáltuk ki.

A Brave a gyártó Androidos okosórái közül a belépőszintet képviseli, a középkategóriában a Hope, a csúcsot pedig az Optimus és Optimus Pro modellek képviselik.

 

Kospet Brave – Kicsomagolás

Kospet Brave (1 of 19)

Felesleges sallangok nélkül, a legfőbb kiegészítőket tartalmazó dobozt kapunk, amiben azonban sok gyártóval ellentétben kapunk egy apró kör alakú kijelzővédő fóliát. Így nem kell a vásárlás után egyből megfelelő méretűt keressünk az órára. Ezen kívül kapunk egy csavarhúzót, hogy eltávolíthassuk a két apró csavar által tartott SIM kártya ajtaját. Mellékeltek egy csipeszt is, hogy könnyebben el tudjuk távolítani a SIM kártyánkat és még két tartalék csavart is, ami nagyon nagy figyelmesség a gyártó részéről. Aki már dolgozott ilyen mütyürnyi példányokkal, annak biztosan megkeserítette már az életét az, hogy bármennyire is megpróbál odafigyelni, akarva-akaratlanul is biztos, hogy a nagy szerelés közben egy-egy a földön köt ki, onnan pedig már nem kell sok, hogy ne is lássuk többé.

Kospet Brave (2 of 19)

Az aprócska leírásban megtaláljuk az óra specifikációját és képekkel tagolva a menü felépítést, kezelést és a telefonunkhoz való csatlakozás segédletét. A Brave óratokja viszonylag nagy 51 x 51 milliméter méretű és nem igazán indulhatna a legvékonyabb okosóra versenyében sem, hiszen 17.2 milliméteres vastagsággal rendelkezik, Méretesebb, mint a Xiaomi Amazfit Stratos. A szilikon szíj 274 milliméter hosszú és szinte az elejétől a végéig lukakkal határolt, így még egy gyermek kezére is felrakható és a legvastagabb csuklóval rendelkezők is használhatják. A szíj nem abból a tapadós puha fajta anyagból készült, és a végén még egy kis dudor is található, hogy beakaszthassuk a bújtatóba, hogy még véletlenül se oldódhasson ki a fényes, csatos pánt.

A ház teljes egészében műanyagból készült, a két oldalsó gomb fémből van. A felsővel kapcsolhatjuk be és ki az órát és ezzel bármelyik menüpontból visszarepít minket a kezdőképernyőre. Az alsó gomb pedig a telefonoknál is ismert vissza gomb funkcióját látja el.  Az oldalsó és hátsó műanyag borítás matt, míg a korona melletti rész fényesebb felületet kapott. Szemből az 1.3 colos IPS megjelenítő néz velünk farkasszemet. A teljesen kör alakú kijelző nem kapott semmilyen kis szigetet, ami zavarná az összképet vagy plusz helyet venne el a kis megjelenítőből. A kijelző felbontása 240 x 240 pixel, így ez nem a legélesebb megjelenítő a piacon. IPS technologiát kapunk, a betekintési szögekkel nincs baj, Fényérzékelőt és így automata fényerőszabályzást nem kapott, így manuálisan állíthatjuk be a fényerőt, aminek maximális fényereje teljesen rendben van, bár a nyári napsütésben már elég nehezen látható.

A hátlapon egy 6 lukból álló hangszórórács található, ahonnan a bekapcsoláskor megszólaló dallam óriási hangorkánnal tör elő, hogy hajnalban a másik szobából párunk is hallhassa, hogy épp bekapcsoltuk az órát. A hátlap közepén kapott helyet az optikai pulzusmérő szenzor és a töltés/szinkronizálás érintkezői, amihez mágnesesen csatlakoztatható az USB kábel.

 

Kospet Brave – A nagy próba

 

A bekapcsolás/rendszerbetöltés nem tart tovább, mint egy belépőszintű mobiltelefonnál. A 4 magos MediaTek MTK6737 processzor jó pár mobiltelefonban is helyet kapott, a kis négy magos CPU 1.2GHz-en jár. A 2GB memória jó párosítás a hardver mellé. A lecsupaszított és a Kospet által módosított felület miatt, na meg a kijelző telefonokhoz képes kis felbontásnak köszönhetően nincs szükség akkora erőforrása. Ez meglátszik a rendszer működésén is, hiszen nem találkozunk akadással, rendszer dadogással. Persze azt nem jelenthetjük ki, hogy minden alkalmazás egy villámcsapásra elindul, de az általános használatra tökéletesen megfelel ez hardver. Valószínűleg, aki egy olcsó Androidos okosórát keres, nekik untig elég lesz ez a teljesítmény, hiszen valószínűleg nem PUBG Mobile futtatása miatt választanak okosórát.

Mivel a processzor jó pár mobiltelefonban is megtalálható, így nagyon kíváncsiak voltunk, hogy milyen teljesítményre képes a benchmark alkalmazásokban az MTK6737. Lefuttattuk Az AnTuTu és Geekbench alkalmazását is, hogy megtudjuk milyen pontszámokat kapunk.

A CPU referenciaértéke a 27.000 körüli AnTuTu pontszám, mi 27.518 pontot kaptunk. Ezek szerint a Kospet nem vette visszább a teljesítményt, maradt a gyári referenciaérték közeli pontszám. Egyes játékok is elindulnak, én a Subway Runner Game játékkal próbálkoztam, amit jól lehetett irányítani is a kis érintőkijelzőn keresztül.

  Kospet Brave ELEPHONE C1X VERNEE THOR E
Processzor MediaTek MT6737 MediaTek MTK6737 MediaTek MT6753
       
Antutu 7.0.4 27518 28916 37931
Geekbench 4.0 Bench Single/Multi Core 415/1109 541/1486 623/2668

 

A kezdőlapon természetesen egy óránál elvárt, hogy valamilyen digitális vagy analóg jellegű számlapot mutasson. 10 típusból választhatunk, a már említett analóg vagy digitális fajtából. A kezdőlapon az érintőkijelzőnek köszönhetően több irányban is kezdhetjük a menü megismerését. Fentről lefelé húzva a telefonoknál is megismert értesítési sávot érjük el, ahol láthatjuk az akkumulátor százalékát, térerőt, Bluetooth, WiFi gyorskapcsolót, némítást és itt kapott helyet az alkalmazásválasztó is, ahol a háttérben futó alkalmazások között válthatunk. Lentről felfelé húzva a kijelzőt az aktuálisan megtett lépéseket, elégetett kalóriát és megtett távolságot, illetve az e-iránytűt láthatjuk.

A főmenü a már jól ismert egymás alatt elhelyezkedő formát öltötte magára, ahol elérhető a telefon, beállítások, pulzusmérés, sportolás, időjárás, galéria, videók, zenelejátszás, Play áruház, stb. alkalmazások. Kapunk számológépet, naptárat, óra alkalmazást, ami természetesen ébresztésre is használható (mily meglepő). Van egy teljesen felesleges Flashlight alkalmazás, de ilyenkor csak a kijelző villan fel fehér háttérfénnyel. Teljes sötétségben talán jó szolgálatot tehet a kulcslyuk megtalálásához, de nem hinném, hogy elkezdenénk a menüben barangolni az órán, hogy kiválasszam ezt az opciót. Valakinek jó hír, lehet, hogy valakinek nem, de nem kapunk kamera alkalmazást, azaz még egy jól hangzó 5 vagy 8 megapixeles csoda szenzort sem. Nekem ez egyáltalán nem hiányzott. Kíváncsi vagyok rá, akinek kamerával szerelt okosórája van, hányszor érezte úgy, hogy a telefont hátrahagyva, inkább a telefonjával rögzítené az utókor számára a legfontosabb pillanatokat.

Kospet Brave (9 of 19)

A Brave az Android 6.0 verzióját futtatja, amihez kaptam egy frissítést is, így 2019 március havi lett az órán található szoftver build száma. A Kospet-nél található frissebb Android rendszerrel ellátott óra is, mint például a Hope vagy az Optimus, amiken már Android 7.1.1 fut. Az óra természetesen tud Magyarul is, azaz pár gyári alkalmazás ettől függetlenül még Angol nyelven fog hozzánk szólni. Kár is lenne felsorolni a különböző menüpontokat, hiszen minden ugyanúgy megtalálható, mint egy mobiltelefon esetében.

Érdekes, hogy a menüben megtalálhatjuk a hívások részt is, hiszen a Kospet Brave nanoSIM támogatással rendelkezik és támogatja a hazai 800MHz-es B20-as LTE-t is. A SIM kártya gond nélkül ment vele, így ki is próbáltam vele a telefonhívást, hiszen ha már okosóra, akkor ezen is túl kell esni. Valószínűleg soha többet nem telefonálnék még egyszer így, hogy az órámhoz beszélek, de otthon, zaj nélküli környezetben lebonyolítható vele egy-egy hívás. Mivel a hátlapi hangszóró nem pont alulra került, hanem a szíj alatti ívelt területre, így nem fogja némítani az óra hangját a csuklónk sem.

A WiFi kapcsolatnak köszönhetően a Play áruházból is tölthetünk le alkalmazást az órára, bár nem sok applikáció kedveli a kör alakú megjelenítőt, így amelyik nincs optimalizálva az ilyen kijelzőkhöz, azokat nem fogjuk tudni teljes mértékben használni. Természetesen megy a YouTube és van beépített böngésző is, bár nem valószínű, hogy sokan fogják az 1.3 colos kijelzőt tartalomfogyasztásra használni. Már csak azért sem, mert a megjelenítőn megjelenő virtuális gombsor apró gombjai sokaknak okozhatnak bosszúságot, ha hosszabb szöveget kell begépelni. Sőt, nálam még egy kicsit bonyolultabb jelszó is kiverte a biztosítékot, hogy ötször kellett nekiállnom, mire sikerült helyesen begépelnem azt.

A Bluetooth kapcsolatnak köszönhetően zenét is hallgathatunk róla, hiszen a 16GB belső tárhelyre akár filmeket vagy zenéket is felmásolhatunk. Sportolás közben pedig mehet a kedvenc muzsikánk is, nem kell telefont magunkkal vinnünk és még a kábelbe sem fogunk beleakadni a vezeték nélküli Bluetooth-nak köszönhetően.

A pulzusmérés bár a Stratos órámhoz képes jól működik, azaz több mérés alapján is 99%-ban azonos értéket mutattak, azért nem bíznám az életemet a Brave-re. Jöhetett az aktivitásmérés, amivel megközelítőleg azonos értéket kaptam vissza, mint a Stratossal a napi megtett lépés adatok által. A mért adatokat az univerzális FunDo alkalmazásban nézhetjük vissza. Sajnos nincs az ismert Strava vagy bármilyen más alkalmazással való kompatibilitás. Ezáltal van olyan mért adat, amit a telefonon nem tudunk visszanézni, csak magán az órán.

Mivel sokat szoktam kerékpározni és most, hogy már itt a jó idő az elektromos roller is sokszor előkerül, ezért ha már a Brave GPS modullal ellátott okosóra, így jöhetett az útvonal rögzítés is. A feladatot jól megoldotta, így mobilinternet vagy WiFi kapcsolat mellett vissza is tudjuk nézni a rögzített útvonalat az alkalmazásából a Google térképe által. Sajnos ezeket az adatokat nem tudjuk áttolni a telefonra, így bár rögzít, visszanézhető szinte bármilyen sporttevékenység, azt csak magán az órán tudjuk utólag megtekinteni. A sportok közül választhatunk sétát, beltéri és kültéri futást, túrázást, maratont, félmaratont és kerékpározást is. Természetesen a beállításoknál megadhatjuk a nemünket, magasságunkat és súlyunkat is, amiből kikalkulálja az elégetett kalóriát is.

A Kospet Brave IP68 vízállósággal rendelkezik, kiadós fürdőzés nem okoz neki gondot, de azért ne ezt vigyük magunkkal búvárkodni. A mobiltelefonokban is megtalálható processzor és az Android rendszer szokott mindig a hátrány lenni üzemidő szempontjából az okosórákban. A Brave egy 620mAh kapacitású akkumulátort kapott, amivel a gyári adatok szerint 3-5 nap készenléti idő érhető el vele, amit valóban hoz is. Azonban a valós használat más eredményeket hoz. GSM, WiFi és Bluetooth kapcsolattal, az óra funkcióit kihasználva (értesítések megjelenítése, alkalmazások használata, lépésszámlálás, esetleg egy kevés GPS és máris keresnünk kell a töltőt a nap végére. A mágnesesen csatlakoztatható kábel 2-3 óra alatt látja el az órát energiával, hogy utána újra használatba vehessük azt.

Nem lett olyan rossz a Kospet Brave, mint amire számítottam, de én maradok a Xiaomi Amazfit Stratos órámnál. Az Android rendszer számomra teljesen felesleges, nem telepítek az órámra alkalmazásokat. Szeretem, ha a vekker, ami a kezemen van, azt a funkciót látja el, amire a legelső karórát megalkották. Mutassa az időt! Természetesen a sportolásban nagy segítség, ha egy erre is felkészített modellt birtoklunk, ezért is szereztem be anno a Stratos karórámat, aminek eddig nem sikerült ellenfelet találnom a kategórián belül.

A Kospet Brave jelenleg 109.99$-ba (32.000 forintba) kerül, ami valóban nem sok egy Androidos okosóráért. A rendszer stabilan fut, egyszer sem tapasztaltam fagyást, újraindulást. A kötelezőket hozza, az üzemidő csak 1 napos, de ebben a kategóriában ez általános. Ha ezeket a szempontokat nézzük, akkor Android fronton tényleg nem rossz a Brave. Aki más vizekre evezne, azok pedig választhatják a Xiaomi Amazfit Stratos órát. A Netherlands Registered(PDM) szállítással mindegyik óra áfa és vámmentesen rendelhető meg

A Kospet Brave órát itt találod meg

A Xiaomi Amazfit Stratos órát itt találod

Nagyon impozáns a legújabb Zeblaze THOR 5, AMOLED kijelzős Androidos okosóra is, ami most csak 139.99$-ba kerül! Az EU Priority Line szállítással áfa és vámmentesen rendelhető meg

zeblaze_thor_5_header_1.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://nezdmitrendelsz.blog.hu/api/trackback/id/tr6814875846

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása