Teclast Tbook 16 Power táblagép bemutató

2017. január 02. 18:46 - nezdmitrendelszblog

1479265902478876.jpg

Ha korábban látom meg, akkor ezt kérem karácsonyra a Jézuskától. Bár, úgysem hozta volna meg nekem, hiszen nem két forintba kerül, de ábrándozni azt lehet. Amikor megláttam, hogy mit pakoltak bele a Teclast mérnökei ebbe a táblagépbe, akkor fejben már el is képzeltem, hogy itthon használom a kis gépet és róla írom az újabb posztomat. Talán egyszer majd ez is eljő…

Mint mondtam, a hardver több, mint kellemesre sikeredett. Kezd ott tartani az Intel az Atom processzorokkal, hogy lassan az én U szériás I3-as laptopom szintjét is elérik. De mondom is, mit kell tudni róla.

A táblagép mérete 30,3 x 17,95 x 1 cm, súlya 897 gramm. Kijelzője 11.6” colos IPS panel, ami FULL HD képet, azaz 1920 x 1080 pixelt képes megjeleníteni. 64 GB tárhelyet kapott, amin egyaránt megfér a Dual OS támogatásnak köszönhetően a Windows 10 és Android 6.0 operációs rendszer, amely tárhelyet 128 GB-ig bővíthető memóriakártyával.

1479265922800090.jpg

1479265912711832.jpg1479265900536144.jpg

Processzorból egy friss Intel Atom x7 -Z8750 (Cherry Trail) kapott, ami 64 bites négy magos 1,6 GHz-es, maximális órajele akár 2.56GHz lehet. Ez a processzor már egy Core M-el szerelt laptop szintjét képes hozni. Memóriából az általam még nem látott és az állam majd leesett, 8 GB-ot kapott. 8, tehát 8 gigabájt, egy táblagépben!

1479265909799782.jpg1479265912633838.jpg

A külső borítás magnézium-aluminium ötvözet. Csatlakozókból egy Micro SD foglalatot, egy USB Type-C csatlakozót, egy szabványos USB 3.0 csatlakozót, Micro HDMI portot, 3.5 mm-es fejhallgató csatlakozót, és egy dokkoló csatlakozót kapott, amin keresztül lehet a billentyűzetet csatlakoztatni. Előlapi kamerája 2, míg a hátlapi 5 megapixeles. Természetesen Bluetooth 4.0 és 802.11b/g/n wifi is megtalálható benne. Akkumulátora 8500 mAh teljesítményű, amit a mellékelt 2.5A-es töltővel 0-ról 100%-ra használattól függően 5-8 óra alatt tölthetünk fel. Mint ahogy a Surface modelleknél már ismerős lehet, itt is a hátlapból felnyíló oldallappal lehet kitámasztani a gépet több pozícióban.

A terméket itt tudod megnézni

Szólj hozzá!
Címkék: tech

A bejegyzés trackback címe:

https://nezdmitrendelsz.blog.hu/api/trackback/id/tr2712091789

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása