El is felejthetjük a töltőt, hiszen akár egy hétig is bírja! - HOMTOM HT70 teszt!

2018. június 26. 06:51 - nezdmitrendelszblog

homtom-ht70-main-0_1.jpg

A HOMTOM mérnökei minden vásárlói igényt ki szeretnének elégíteni, van már a modelljeik között lassan mindenféle fajta, most egy gigászi teleppel szerelt modellhez volt szerencsénk. Amennyire hatalmas, annyira szerény az árcédulája. Nagyon kíváncsi voltam, hogy mit tud mutatni a gyártó ezzel a telefonnal, mégis csak egy jó ár/érték arányú telefonról van szó. A 179$-os árcédulája egy remek termékké teszi, ha egy hosszú üzemidővel rendelkező telefont szeretnénk. Az ezüst színű verzió pedig 159$-ért vásárolható meg.

Szeretjük az ilyeneket, mert hát, mikor valaki megkérdezi tőlük, hogy milyen legyen az, amit vásárolnánk, akkor egyből azt vágjuk rá, hogy olcsó és jó. Lássuk mennyire jó, mert az már nyilvánvaló az árcédulát látva, hogy olcsó.

 

Kicsomagolás

 p1020155.jpg

Egy elegáns fekete doboz tárult elém, diszkrét felirat jelzi, hogy mivel állunk szemben. HOMTOM, mindössze ennyi áll a doboz tetején. A doboz alján szerepel némi információ a készülékről, valamint a modell és IMEI szám. Miután megcsodáltam a dobozt kívülről, leemelve a tetejét a jobb oldali részen helyezkedik el maga a készülék egy kis tálcán.

p1020156.jpg

p1020157.jpg

p1020158.jpg

Kicsit mélyebbre ásva találjuk meg a gyorstöltőt, az USB Type-C, OTG és jack átalakítót, némi leírást, egy átlátszó tokot, kijelző védő fóliát és egy SIM tűt, tehát nem fukarkodtak a körítést tekintve. Elővarázsolva a tálcából a „pöttöm” szerzeményt, elámultam. Egy bitang nagy készülékről van szó. Nem csoda, hiszen az akkumulátor kapacitása igen csak meghatározza a méretét.

p1020160.jpg

p1020165.jpg

p1020167.jpg

p1020169.jpg

A kijelző mérete miatt is alapból nagy, de a 18:9-es méretarány és nagy telep páros eredményeképpen egy szélesvásznú masszív, már-már kisméretű tégla nagyságokat megszégyenítő méretekkel számolhatunk. Nyilván ez enyhe túlzás, de véleményem szerint ez már akkora méret, ami egy kissé kényelmetlen a mindennapos használatra, aztán ki tudja, valaki meg lehet, épp ezeket a modelleket szereti. Szerencsére nem vagyunk egyformák.

p1020171.jpg

A kijelző alatt és felett fém díszítés töri mega telefon összképét. Míg alul egy kis pajzson a fém HOMTOM logót találjuk, addig felül a beszélgetési hangszótó kerete kapott fém színű keretet. Mellette szerencsére nem hagyták le az értesítési LED-et, és itt találjuk az F/2.2-es rekeszértékű 13 megapixeles előlapi kamerát is.

p1020184.jpg
p1020183.jpg

A telefon külső dimenziója 16.55 x 7.70 x 1.45 centiméter, tömege pedig 305 gramm, bár miután megtudtam, nem hittem a szememnek, sokkal többre gondoltam első fogásra. Kézbe fogva mondhatni kellemes a méretes test, persze csak ha a strapamobilok között nézelődünk.

p1020172.jpg

p1020174-2.jpg

p1020175.jpg

A hátsó rész ívelt kidolgozása miatt jobban kézre áll, mint azt gondoltam. Remekül összeszerelt példány, recsegés illetve illesztési hibák még csak keresve sem találhatóak rajta. A készülék tetején és alján a keretet egy gumis, műanyag szerű külső takarja, illetve védi, hiszen általában ezekre az oldalakra szoktak esni a telefonok. Emiatt az oldalsó peremek pedig fémből készültek, nem is csoda, hogy ekkora súllyal rendelkezik a telefon.

p1020186.jpg

A készülék hátsó borítása, zafírkék és smaragdzöld árnyalatában tündököl. Itt találjuk a hátsó kamera párost, azaz a 16+5 megapixeles optikát, alatta a dupla LED-es villanót és az ujjlenyomat olvasó szenzort.

Az első benyomások alatt, miközben kézben tartom a telefont, a bekapcsoló gomb a bal oldalt helyezkedik el a hangerő szabályozókkal együtt, szerintem kényelmesebb lett volna, hogy ha a jobb oldalra rakják. Az ujjlenyomat szenzorja túl magasan van, a kamerák mellett jobbra helyezkedik el, Samsung Galaxy S8 magasságban, kényelmetlen használni, sokkal ésszerűbb lett volna, ha a dupla kamerák alá tervezik a mérnökök. Egyébként tetszetős darab, ha ezektől el tudunk tekinteni, na de lássuk mit sikerült bele passzírozni a mobilba.

 

A nagy próba

 

A HOMTOM jelenleg öt szériában képviselteti magát mobiltelefonjaival. Ezek között van beépített projektorral szerelt, FULL Display kijelzővel ellátott, a HT pedig a HOMTOM Tank szériát jelenti, amelynek különlegessége, hogy készülékei hatalmas kapacitású akkumulátorral rendelkeznek.

1_9.jpg

Bekapcsoláskor egy zongora dallama csendül fel, ezt igazán elhagyhatták volna. Használat közben érzékelhető, hogy a kelleténél több memória került a telefonba, szám szerint 4GB valamint tárhelyből 64GB áll rendelkezésre. A tárhely, ha esetleg nem lenne elég, meg lehet még támogatni a gyártó ajánlása szerint plusz 128GB-tal, így aztán már tényleg szinte bármennyi mennyiségű média tartalommal megtölthető. Hiába próbáltuk minél több alkalmazással megakasztani, hála a memória mennyiségének nem okoz gondot, hogy megnyissunk rengeteg appot.

2_8.jpg

A rendszer Android 7.0 Nougat. A HOMTOM eddig karban tartja a rendszert, hiszen pár nappal ezelőtt érkezett hozzá egy majd 300 megabájtos, nagyobb frissítés csomag, így az Android biztonsági frissítés dátuma 2018 május 5.

screenshot_20180622-174005.png

A 7.0 verziószámú Android rendszer a HOMTOM által lett designolva. Szerencsére semmilyen rendellenesen működő alkalmazást nem tartalmaz. A szokásos Google alkalmazásokon kívül egy egygombos memóriafelszabadító és egy HT Xender nevű fájlküldő alkalmazást kapunk, illetve egy alacsony töltöttségnél engedélyezhető, egyszerűsített Super Power nevű felületet kapunk.

Nem kapunk alkalmazásmenüt, de kiegészítették a rendszert olyan extrákkal is, mint a kikapcsolt kijelzőre rajzolható parancsok, a navigációs sáv ikonjainak felcserélése, az értesítési LED opciói, amiket sajnos nem tudunk alkalmazásonként finomhangolni, de legalább kapunk jelzést az értesítésekről. Kapunk egy kijelző asszisztenst, amit a kép bármely pontjára pozícionálhatunk. Használatával az egy kezes módot váltja ki többé kevésbé, ugyanis ezzel a virtuális gombbal az alsó menüsávon találhatóakat válthatjuk ki, illetve innen akár le is zárhatjuk a telefont.

4_3.jpg

A gyártó választása a MediaTek MTK6750T nyolc magos processzorára esett. A 28 nanométeres gyártástechnológiával készített cortex-A53 magokat használó processzor maximálisan 1,5GHz-re képes, a video chip pedig Mali-T860MP2-es személyében van jelen. A mai trendek és rohanó világ alapján elvárható, hogy kellően zökkenőmentesen üzemeljen, és azt kell mondjam, ez így is van. Kényelmes használni nem mondom, hogy néha nem akad meg egy tized másodpercre gondolkozni, de elég gyors minden, nem hiába azért a nyolc mag között megoszlik a feladat.

A mobil teljesítményét illetőleg túl sokat nem vártunk tőle, a szokásos teszt programokon kívül kipróbáltuk a Real Racing 3-at, amit kellően szépen és élvezhetően futtatott, úgy gondolom, hogy a legtöbb átlagos játék gond nélkül fog futni a készüléken. Az AnTuTu-ban 59529 pontot ért el.

3r.jpg

HOMTOM HT70 LEAGOO KIICA MIX OUKITEL K10 XIAOMI MI 5X
Processzor MediaTek MT6750T MediaTek MT6750T MediaTek Helio P23 Snapdragon 625
Kijelző felbontása 1440 x 720 1920 x 1080 2160 x 1080 1920 x 1080
Antutu 7.0.4 59529 54968 66790 77312
3D Mark Slingshot Extreme 387 376 67/441 464/429
GFX Bench T-rex FPS 26 FPS 17 FPS 21 FPS 22 FPS
GFX Bench Car Chase FPS 4.9 FPS 2.7 FPS 3.6 FPS 3.5 FPS
Geekbench 4.0 Bench Single/Multi Core 613/2705 614/2612 Nem futott le 886/4329

 

A kijelző egy hatalmas, 6 hüvelykes 18:9 képarányú In-cell technológiával készült IPS panel, 1440x720 pixeles felbontású, betekintési szögei jók, napfényben megfelelően világos még épp lehet látni a kijelzőt. A kis felbontás jótékony hatással van a sebességre, hiszen nem kell annyi pixelt meghajtania. Ezért is lett gyorsabb az ugyanolyan processzorral szerelt LEAGOO KIICA MIX-nél. A kijelző védelméről Corning féle Gorilla Glass 3 gondoskodik, hogy ne karcolódjon össze olyan könnyen a kulcsok mellett. A szélein azért látszódik a keret, bár nem is vártunk el olyan extra vékony kávát, mivel ez a telefon nem is az a kategória.

Szerencsére a 4G hálózatok közül a B20-as frekvenciával is jól elboldogul a mobil. Ha már 4G és hálózat, a telefonhívások hangminősége kifejezetten jó, a telefon külső hangszórója viszont átlagos, talán egy kicsit lehetne hangosabb, de valamit valamiért alapon, legalább nem torzít és rezonál be, mint más olcsóbb mobilban. A GPS köszönhetően a GLONASS+A-GPS párosnak, nagyon gyorsan, gyakorlatilag tized másodpercek alatt képes be pozícionálnia magát, így hát ezzel sem lesz gond. Autóban Waze alkalmazással használva tökéletesen elnavigált mindenhova, viszont egy fontos dolog, nem árt készülni egy combosabb autós tartóval, ami nekem volt az megadta a szolgálatot alatta, nem bírta a szélvédőn tartani a „kicsikét” a nagy súly miatt.
screenshot_20180623-114007.png

Adatátvitel szempontjából is szerencsések vagyunk, ugyanis a chip támogatja a 2.4 és 5GHz-es sávokat, Bluetooth-ból pedig a 4.0 verzió érhető el.

 

Kamera

 p1020185.jpg

Kamerákból van itt bőven, hátul például egy 16+5 megapixeles, elől pedig 13 megapixeles optika. Ahogyan azt sokan gondolhatják, a HOMTOM itt is interpolálta a méretet, tehát szoftveresen megnövelte az elkészített képek felbontását. Így a hátlapi szenzor fizikai mérete 13+2, míg az előlapié 8 megapixeles valós értékkel rendelkezik. Persze ekkora felbontás sem rossz, de természetesen sok múlik magán a szenzoron is.

img_20180621_084632.JPG

img_20180621_084643.JPG

img_20180621_091143.JPGNagy varázslat nincs a dologban, a Sony lencséi nappali fényviszonyok mellett elfogadható képeket csinálnak, pláne, ha szem előtt tartjuk azt, hogy a telefon alapjába véve egy alsó ár kategóriájú készülék. Esti fényviszonyok mellett nem igazán muzsikál jól, hiába van megtámogatva LED villanóval. Jó fényviszonyok mellett viszont a képek kellő élességgel bírnak, elég kontrasztosak, a színek természetesnek hatnak és nem túlszaturáltak. Az autofókusz egész gyorsan és hatékonyan működik. A fehérek hajlamosak kiégni. A dupla szenzor által gondolt mélységélességgel ellátott effektet nagyon túltolja a szoftver, de szerencsére ezen lehet korrigálni. Videót maximálisan FullHD felbontásban rögzíthetünk 3gp formátumban, viszont jó hír, hogy használhatunk EIS-t, azaz elektronikus képstabilizálást, amely megpróbálja kiszűrni a remegést felvétel közben. Olyan a kamera, hogy ha gyorsan valamit le kell fényképeznünk, arra tökéletes, de nem ezzel fogunk fotós pályázaton indulni.

 

Az első kamerától nem kell túl sokat várnunk, évekkel ezelőtt azért örültünk volna egy ilyen minőségű szenzornak, de manapság, ahogyan fejlődik a világ, azért lehetne jobb, de akkor nyilván drágább is lenne sokkal a mobil.

 

Akkumulátor

Az akkumulátor az igazi erőssége ennek a készüléknek, hatalmas! 10000mAh kapacitású teleppel rendelkezik, ami nagyon hosszú kijelzőidőt tesz lehetővé. Amíg nálam volt a készülék, igen próbára tett, hogy párszor teljesen lemerítsem. Nagyon használat függő a dolog, hogy meddig is bírja. Az a következtetés vonható le a teszt időszak alatt, hogy általános használat mellett, ha folyamatosan megy a mobil internet, egy hétig biztosan, de nem lehetetlen elképzelés a másfél hét üzemidő elérése sem.

20180313141755_66697_eredmeny.jpg

20180313141755_67213_eredmeny.jpg

Csak egy példa, a teszt elején, másodlagos telefonként használva 10 napja ment a készülék folyamatos internet kapcsolat mellett, böngészve, üzeneteket olvasva és még azt írta, hogy a hátra lévő idő körülbelül 5 nap és 50% körül írja az akku kapacitást. Fő készülékként nekem 5-6 naponta kellett tölteni, átlag nagyjából 20 óra kijelző idő érhető el használattól függően. Ez tipikusan az a mobil, amit ha feltölt az ember, akkor egyrészt elfelejti, hogy mikor töltötte utoljára, valamint ennyi idő alatt még azt is elfejti, hogy hova is rakta a töltőjét. Ekkora akkumulátort ugye feltölteni is művészet, szerencsére rendelkezésre áll a gyorstöltő, ami 9V 3A-el képes tele csepegtetni a telepeket százalékról százalékra. Ezt a műveletet a Type-C csatlakozón keresztül, nagyjából 2.5 óra alatt tudja kivitelezni ezzel a paraméterekkel rendelkező töltővel.

 

Végszó

Be kell valljam, ugyan izgatottan vártam magát a készüléket, azért az én fejemben is ott volt a gondolat, hogy ez mégis csak egy HOMTOM. Mégis miféle név ez, ugye egy relatív kis név a nagyok között. Azt mondhatom, hogy a teszt periódus alatt igen csak csalódtam. Kellemesen! Személy szerint azon kívül, hogy nekem nagy ez a telefon, ezen kívül nem nagyon tudom mivel ócsárolni. Azt kapjuk a pénzünkért, amit. Jó árcédulával rendelkező, nem csúcs hardver. Hatalmas, és most érzékeltetni nem tudom, de higgyétek el tényleg bitang, ez az a telefon amit, ha feltöltés után leveszel a töltőről annyi ideig bírja az akkumulátora, hogy már el is felejted, mikor is kellett feltölteni utoljára. Brutál üzemideje van. Azoknak ajánlom a cuccot, akiket nem zavar a mérete, súlya, sőt! Kifejezetten szeretik, hogy érzik, hogy ott van a zsebükben.

Szerencsére nem kapott olyan magas árazást, mint a szintén 10000mAh kapacitással rendelkező Oukitel K10, Jelenleg 179.99$-t kérnek a fekete verzióért, az ezüst színű verzió jelenleg 159$-ba kerül, amit természetesen választhatunk EU Express szállítással is, ha már a kosárba raktuk a terméket, így áfa és vámmentesen rendelhetjük meg. Így azonnal a legolcsóbb 10000mAh kapacitású telefonná lépett elő a HOMTOM HT70.

Az EU Express szállítást a Buy Now gombra való kattintás után választhatod ki a Shipping Options-nál.

 

homtom-ht70-main-0.jpg

A HOMTOM HT70 készüléket itt találod

 

Tetszett a cikk? Oszd meg, hogy az ismerőseid is tudjanak róla! 

 

Ha tetszett a cikk,  Like-old az oldalt

Oszd meg barátaiddal Facebookon, Pinteresten, Twitteren hogy még több ember olvashassa ezt a bejegyzést

 

8 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nezdmitrendelsz.blog.hu/api/trackback/id/tr6414066311

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

invalid user name 2018.06.26. 16:24:02

ezt az EU expressz szállítási opciót én nem szoktam megtalálni sose

nezdmitrendelszblog · www.nezdmitrendelsz.blog.hu 2018.06.26. 16:25:18

@invalid user name: Csak rá kell kattintani a Buy Now gombra, a következő oldalon a Shipping Options-t lenyitod és ott van az EU Express szállítás.

eßemfaßom meg áll 2018.06.27. 06:40:47

Ez mind szép és jó. Már csak az a kérdés, hogy telefonálni lehet vele? Volt pár napig nálam valami olcsóbb homtom, hálistennek magyar boltból így 14 napon belül ment vissza a feladónak, olyan halk volt a beszédhang minden mtkdroidtoolsos varázslás mellett is. Előtte volt doogee x5 (ami ugye a homtom eredeti márkája), az se szaggatta be a dobhártyát

AnChoR 2018.06.27. 06:40:51

28nm-es soc telefonba 2018-ban... hát nem is tudom. szerintem egy modernebb soc-al nem is kéne ilyen nagy akksi bele. (példa: snapdragon 450 belépő szintű soc, és 14nm-en gyártják.)

nezdmitrendelszblog · www.nezdmitrendelsz.blog.hu 2018.06.27. 06:58:27

@AnChoR: A Snapik alapból kevesebbel is beérik, gyártástechnológiától függetlenül is. A MediaTek energiaéhesebb. Viszont a szintén tepsi, 10000mAh kapacitású Oukitel K10-ben Helio P23 van, ami 16nm-es, de hiába a kisebb csíkszélesség, igazából nincs észrevehető különbség üzemidőben. Bár az kevesebbet fogyaszt, de gyorsabb, az MT6750T lassabb, de több kakaóra van szüksége, így ezért nincs akkora különbség a két telefon között üzemidőben. De viszont így 100$-al olcsóbb is a HOMTOM HT70-es telefonja.
A másik dolog, hogy tényleg jó lenne, ha Qualcomm lenne, akár az alsóházból, de a kis "kínai" gyártók csakis a MediaTek-et preferálják.

Gtusa 2018.06.27. 07:24:10

Jó telefonok ezek de súlyzózni lehet velük. Nem lehet csak úgy zsebre vágni.

invalid user name 2018.06.27. 08:07:40

...@Gtusa:

a HT70 súlyának kétharmada az akkumulátor

Attila Frank 2018.08.06. 12:07:06

@eßemfaßom meg áll: Heló! Nekem is van egy homtom bocs doogee x5, de az tényleg gyenge. Viszont van egy homtom ht7 pro is amit szerintem nagyon eltaláltak. A képernyő már lett cserélve, most az akkuját kell kicserélni, nem bírja az gps navigációt energiával.De 2-3 évvel ezelőtt simán elvitt Erdélybe (kb 600km) 20% maradt mire ki értünk. Sajnos a frissítése meg ált az 5.1-nél. Két Gb ram és 16Gb belső tárhely + 32Gb sd kártya nekem pont jó. MTK 6735P proci van benne, ez elvileg 64bit-es nem kétszer olyan gyors mint a sima HT7 de legalább 30% gyorsabb, és jól lehet fele telefonálni is. igen, need for speed is akadás mentesen fut rajta.Tehát van a homtomnak is jó telefonjai csak lehet hogy érdemesebb a "pro" verziókat megvenni.
A homtom 2009-ben alakult a doogee 2013-ban.
süti beállítások módosítása