Xiaomi Mi A2 Lite teszt - Csábító könnyedség

2018. november 22. 06:02 - nezdmitrendelszblog

p1040741_1.JPG

A Xiaomi második generációs Android One operációs rendszerrel ellátott mobiltelefonja, egy olcsóbb változatot kapott a Xiaomi Mi A2 Lite személyében. De ez nem jelenti azt, hogy a Mi A2 Lite-ot nem lehet komolyan venni. Épp ellenkezőleg. Meg merem kockáztatni, hogy sikeresebb, mint a nagyobb testvér, a Xiaomi Mi A2.

Amikor a Xiaomi még csúnyán szólva is csak gyerekcipőben járt és bárkinek meséltem a kínai gyártóról, csak tágra nyílt szemmel pislogott. Talán ma már ők is valamilyen Xiaomi terméket használnak. Lassan már nehéz lesz kikerülni a gyártót és a nevével fémjelzett termékeket, ami nem is baj. Hiszen szinte bármihez is nyúlnak, az mondhatni arannyá változik a kezeik között. Remek lett az elektromos rollerük, szuperek az otthoni okos eszközeik, a laptopjaikat és mobiltelefonjaikat pedig talán már meg sem kell említenem.

Már egy ideje a piacon van a Xiaomi Mi A2 Lite, nekünk ez idáig még nem volt hozzá szerencsénk. Szerencsére össze tudtuk hozni a kellemest a hasznossal és a Light In The Box (LITB) webáruházából rendeltük meg a mobiltelefont. Már régóta figyelemmel kísérjük a LITB-t és kiszerettük volna próbálni a sokat hallott áfa és vámmentes Priority Line szállításukat. Így adta magát az ötlet, mivel jó áron találtunk rá náluk a telefonra, ezért megrendeltük.

 

Xiaomi Mi A2 Lite – Kicsomagolás

 

p1040741.JPG

A már jól ismert kisméretű, fehér dobozt kaptuk, aminek tetején a mobiltelefon képe kapott helyet. A doboz oldalán a „Global Version” felirattal találkozunk, ami azt jelenti, hogy a magyarországi hálózatokra is felkészített, és Magyar nyelvű menüvel is ellátott verziót kaptuk. Megszokott módon a doboz hátulján az A2 Lite specifikációi olvashatóak, így az is, hogy mi a 4GB memóriával és 32GB tárhellyel szerelt verziót rendeltük meg.

p1040746.JPG

A fedelet leemelve egyből a telefon néz velünk farkasszemet. A tálca alatt találjuk az európai szabványú töltőt, megmaradtak az 5V 2A teljesítmény leadásánál. A töltő mellett helyezték el a töltéshez szükséges kábelt, ami nem USB Type-C, hanem maradtak a microUSB vonalon. Személy szerint engem nem zavar ez a megoldás. Még mindig több embertől tudunk kölcsönkérni microUSB szabványú töltőt, mint Type-C csatlakozóval szereltet. A kiegészítők sora nem ér véget ennyivel, hiszen a telefon mellé kapunk egy átlátszó szilikon tokot is, ez jó hír, hiszen nem kell attól félnünk már az első nap, hogy valami baja esik a telefonunknak, amíg nem vásároljuk meg hozzá a nekünk tetsző telefontokot. Rossz hír viszont, hogy kijelzővédő fólia nem jár a csomagban. A kijelzőre felhelyezett tulajdonságokat tartalmazó fólia alatt pedig nem védi más a méretes megjelenítőt.

p1040725.JPG

p1040831.JPG

Az 5.84 colos kijelző ellenére a készülék háza nem lett túlságosan nagy, köszönhetően a notch-os kialakításnak. A készülékház fémből készült, az összeszerelés példás, a 175 grammos súly a pont jó kategória. Egyszóval nagyon jó kézbe fogni a Xiaomi Mi A2 Lite-ot. Az általunk megrendelt arany szín pedig egy kis vagány, csajos modellé teszi a kis Xiaomi-t. Külsejét nézve, ahogyan elnéztem egyik ismerősöm iPhone X készülékét, szinte megszólalásig hasonlít a kínai gyártó terméke, az amerikai almás vállalat produktumára. Aki látta már mind a két készüléket, az valószínűleg könnyedén megtudja különböztetni a kettőt. De az, hogy a Xiaomi ugyanazt a kamera elrendezést is választotta, mint az Apple, az már több, mint gyanús. Ilyenkor mondják azt, hogy nem loptak, hanem csak ihletet merítettek. Nos, ez az ihlet bevált, és az ismerőseim körében is sikert aratott a kicsike.

p1040871.JPG

p1040846.JPG

A kijelző felső részénél találkozhatunk a benyúló szenzorszigettel, ahol az 5 megapixeles előlapi kamera is helyet kapott. Újdonság, hogy megmaradt az értesítési LED, ami fehér színnel képes jelezni, viszont ez nem a beszélgetési hangszórói mellett kapott helyet, hanem ezt a telefon előlapjának baloldalára száműzték. Nem zavaró, csak furcsa volt először a szokatlan pozíció.

p1040817.JPG

p1040829.JPG

A mobiltelefon felső élén szerencsére meghagyták a fülhallgató csatlakozót és sokak örömére megmaradt az infra port is. Tehát bármikor, boldogan tudjuk majd kapcsolgatni vele a tévénket és klímánkat otthon, vagy a műszaki üzletek polcain. Ugyancsak itt kapott helyet a másodlagos zajszűrő mikrofon is. A telefon alján az öt-öt furat baloldali tagja mögött a mikrofon, míg jobboldalon a hangszóró foglal helyet. Kettejük között pedig a jól ismert microUSB portot találjuk. A telefon jobboldalán a hangerő és be/kikapcsoló párost találjuk. Xiaomi telefontól elvárható minőségben, tehát nem lötyög, és pontosan működik. A baloldalra került a SIM tálca, ami nem hibrid megoldás lett, hanem a két nanoSIM kártya mellett még a microSD kártya is ráfér. Mondanom sem kell, egészen elragadó kis teremtés az aranyszínben tündöklő, lekerített fém test. Vigyázat, a hölgy ismerősök teljesen oda lesznek érte! Amíg nálam volt a hétköznapokban, sok női ismerősöm kíváncsian kérdezgette, hogy milyen is az a kis aranyszínű telefon?

p1040809.JPG

p1040811.JPG

p1040815.JPG

p1040851.JPG

 

 

Xiaomi Mi A2 Lite – Próba

 

p1040791.JPG

A bekapcsoló gombot nyomva tartva felvillan a kijelző és az eddig megszokott Xiaomi logó helyett az AndroidOne indulóképernyőt láthatjuk. A menü olyan, mint amilyennek lennie kell egy Android One eszközön. De mi is az az Android One?

 

Szoftver

A Google szándéka a One projekttel, hogy a fejlődő országok számára egy alacsony árú készüléket dobjanak piacra, amely lecsupaszított szoftvere által is megfelelő használhatóságot és felhasználói élményt nyújt a tulajdonosának. Időközben újragondolták ezt a lehetőséget és először az amerikai piacra szánt Moto készülékeken is helyet kapott a már teljes értékű, Google Pixel mobiltelefonokból megismert tiszta Android rendszer. Ezt a lehetőséget látta meg a Xiaomi és a Mi A1-ben élt is vele, amely a gyártó első ilyen rendszerrel szerelt modellje lett. Az Android One előnye, hogy a készülékek 2 évig első kézből kapják meg a szoftver és biztonsági frissítéseket. Ez nagyon nagy pozitívum, hiszen a Xiaomi a Mi A szériával eljutott arra a pontra, hogy olcsón tud olyan mobiltelefont adni a felhasználóknak, amire garantált a szoftveres támogatás. Tehát jön majd a telefonra az Android 9 is. Így itt az ideje, hogy a kisebb gyártók is észbe kapjanak, hiszen nem lesznek konkurencia a Xiaomi számára, ha szinte azonos áron értékesítik mobiltelefonjaikat, de a későbbi szoftvertámogatás pedig elmarad.

1_104.jpg

Ahogyan annak lennie kell, bekapcsolás után egyből megnéztem, hogy elérhető-e esetleg egy újabb rendszerfrissítés. A telefon azonnal jelezte, hogy talált egy 82.8 MB méretű frissítést. Ezt követően újra jelzett, hogy ha már itt tartunk, ő telepítene még egy update-et, ami már 1100 MB méretű volt. Majd nem sokkal később még egy majdnem 1GB méretű rendszerfrissítés, és most pedig egy újabb kisebb csomag. Nincs nálam azért annyira régóta a mobil, de már a negyedik update jön rá. Tehát, hölgyeim és uraim, itt bizony tényleg biztonságban érezhetjük magunkat a sok biztonsági frissítésnek köszönhetően. Így a legfrissebb Android biztonsági csomag 2018.november.1 dátummal szerepel a készüléken.

2_76.jpg

A jól ismert lecsupaszított Android felület néz velünk farkasszemet az amúgy kiváló minőségű IPS panelről. Már csak egy AMOLED kijelző tudná feltenni az „i”-re a pontot. A rendszerben megmaradt az alkalmazásmenü, megkapjuk a Google féle alap alkalmazásokat, a YouTube, Fotók, Play alkalmazások és társaival egyetemben. Viszont emellett kapunk pár Xiaomi féle szoftvert is, mint a Mi Drop és, aminek nagyon sokan fognak örülni, a Mi Távirányító alkalmazást. Így lehetőségünk van kihasználni az infra távvezérlő funkcióját. A beállítások menüben pedig egy Mi szolgáltatások menüpontot is elrejtettek, ahol a felhasználói élményt fokozandó visszajelzést küldhetünk a Xiaomi-nak.
screenshot_20181027-102137.png

 

Hardver

Míg a Xiaomi Mi A2 nem, addig a Mi A2 Lite egy notch-os kijelzőt kapott. A 2280 x 1080 pixel az 5.84 colos IPS megjelenítőn kapott helyet, ami 19:9-es képaránnyal rendelkezik. Ez a felbontás akkora, hogy a pixeleket már nem is látjuk. A színek élénkek, a betekintési szögek jók, a maximális fényerő remek, nappal sem lesz gondunk vele, a kijelző minimum fényereje pedig csodás. Csodás, hogy annyira, minimálisra le lehet venni, hogy az senkit sem fog zavarni egy éjszakai olvasás közben, ami piros pont. Emellé természetesen kapunk szemkímélő módot is, hogy a kék fényt minimalizálva, az ne zavarjon minket az elalvásban.

p1040805_1.JPG

Míg a Mi A2-ben a Qualcomm Snapdragon 660 dübörög, addig a Lite a tavalyi A1-ben található Snapdragon 625-ös processzort kapta meg. A Snapdragon 625 a mai napig megállja a helyét. A 64 bites 14nm-es gyártástechnológiával készített processzor nyolc ARM Cortex-A53 magot tartalmaz, maximális órajele 2GHz. A grafikus feladatokért az Adreno 506 felel. A rendszer gördülékeny, pörgős, nincsenek dadogások. Hozzánk a 4GB rendszermemóriával szerelt verzió került, de választható belőle a kisebbik, 3GB memóriával ellátott verzió is. Tárhelyből 32GB-ot kapunk, amiből a bekapcsolást követően 22GB-ot használhatunk fel, de természetesen létezik 64GB-os modell is. Aki kevesellné a belső tárhely méretét, annak jó hír, hogy a SIM tálcára két SIM kártya mellé még a microSD kártyának is szorítottak helyet, így egyszerre használhatunk szinte mindent. Így a tárhely méretét megfejelhetjük egy 256GB-os memóriakártyával is.

A Snapdragon 625 hozza a tőle elvártakat. Az AnTuTu-ban 78280 pontot kaptunk, amivel a MediaTek Helio P25 processzorával veszi fel a versenyt, illetve meg is előzi azt. A Real Racing 3 gond nélkül ment, az Asphalt 9 High beállításokon is szépen futott. A PUBG Mobile-t LOW beállításokon kiröhögi az A2 Lite, közepes opción nincs gond, de még a HIGH sem okoz neki gondot. Nem mai darab a Snapdragon 625, de megállja a helyét.

Xiaomi Mi A2 Lite Xiaomi Redmi 5 VERNEE MIX 2 ONEPLUS 5T
Processzor Snapdragon 625 Snapdragon 430 MediaTek Helio P25 Snapdragon 835
Kijelző felbontása 2280 x 1080 1440 x 720 2160 x 1080 2160 x 1080
Antutu 7.0.4 78280 69170 75917 215129
GFX Bench T-rex FPS 21 FPS 32 FPS 20  FPS 60 FPS
GFX Bench Car Chase FPS 3.4 FPS 6.8 FPS 3.6 FPS 24 FPS
Geekbench 4.0 Bench Single/Multi Core 796/4262 758/3331 868/3149 1974/6791

 

screenshot_20181027-102339.png

screenshot_20181027-103106.png

A Xiaomi a Global Version modelleket az európai piacra is felkészíti. Így természetesen támogatott a rengeteg hálózat mellett a B20-as, 800MHz-es LTE is. Ezáltal nem csak a 4G válik elérhetővé, de még vidéken sem lesz problémánk a lefedettséggel. WiFi-ből ismeri a 2.4 és 5GHz-es 802.11a/b/g/n frekvenciákat, kapott Bluetooth 4.2 kapcsolatot, tehát minden megvan benne, amire csak szükségünk lehet. GPS, Glonass és BeiDou műholdakat is lát. A pozícionálás gyors és stabil, navigációra tökéletes.

Az alul található hangszóróból jó nagy hangerővel képesek előtörni a hangok. Nem igazán hallhatóak ki a mélyek belőle, de cserébe nem recseg, hozza a tőle elvárt közepes szintet. A telefon tetején található másodlagos mikrofon segít kiszűrni a környezeti zajokat, így nem is volt gondunk beszélgetés közben.

p1040878.JPG

A hátlapi ujjlenyomat olvasó pont kézre áll, nem kapott akkora peremet, mint más telefonok esetében, éppen csak egy hajszálnyival süllyesztették beljebb a ház síkjában. Működése szinte tökéletes, gyors, pontos, nem találni benne hibát.

 

Xiaomi Mi A2 Lite – Kamera

 

p1040879.JPG

Kamera fronton megkapunk mindent, amire csak szükségünk lehet a fontosabb pillanatok gyors megörökítéséhez. De aki egy kis művészkedésre vágyna, arra is megvan a megfelelő opció. Kapunk HDR módot, kiválaszthatunk különböző előre beállított színsémákat, van időzítő, makett hatás, vízszintezés. Megadhatjuk a környezeti viszonyokat, hogy nappali, esti, sportesemény, tájkép módot válasszunk. Nem sok mobiltelefonon kapni ilyen opciót, de van szürkületi mód is. Ilyenkor a telefon több képet készít, majd azokat mossa össze, hogy a lehető legjobb minőségű képet készítse el a fotózott témáról. Természetesen nem maradt ki az arcszépítő funkció sem. Kikapcsolhatjuk a zárhangot, használhatunk segédvonalakat, tehát egész sok mindent belepakoltak a kamera szoftverbe.

A kamera igazából a kötelezőket hozza, amit egy vérbeli középkategóriás telefonnak tudnia kell, a kisebb gyártók tanulhatnának a Xiaomitól. A világos részek szerencsére nem annyira hajlamosak kiégni, kromatikus aberrációval nem találkoztam. Egy szóval, ilyennek kellene lennie minden középkategóriás telefonnak.

img_20181101_113217.JPG

img_20181101_113258.JPG

img_20181101_113308.JPG

img_20181101_113420.JPG

img_20181101_113446.JPG

Videózás terén lehetőségünk van rövid videót készíteni, ami 10 másodperc hosszúságú lehet. Van lassított felvétel és time lapse is. És szerencsére van elektronikus képstabilizálás is. A legnagyobb felbontás FullHD, amit a telefon 20mbps bitráttal rögzít.

 

Akkumulátor

 p1040820.JPG

A Mi A2 Lite egy 4000mAh kapacitású akkumulátort kapott, ami ugyancsak remek hír, hogy újra visszatért a gyártó ehhez a mérethez. A mellélelt adapterrel 2 óra kell neki, mire az akkumulátor felszívja magát energiával 100 százalékra. Nekem a két napot simán hozta, de harmadnapra már töltőért kiáltott.

 

Összegzés

A Xiaomi Mi A2 Lite egy remek készülék lett. Ha olyan mobiltelefont keresel, amihez még egy jó darabig szinte első kézből kapsz biztonsági frissítéseket, akkor remek választás az A2 Lite. És ugyancsak ezt kell mondjam akkor is, ha egy megbízható középkategóriás modellt szeretnél, megfizethető. Így megint csak azt tudom mondani, hogy jó választás ez a készülék.

A Light In The Box weboldalon 153.45 dollárba kerül a 3/32GB-os modell, amit a Priority Line szállítással áfa és vámmentesen rendelhetünk meg, amit a kosárba téve tudsz kiválasztani.

A GearBest webáruházában pedig 169.99$ a szintén ezzel a memória és tárhely kapacitással ellátott modell. De itt csábító lehet, hogy az áfa és vámmentesen EU Prirority Line szállítás ingyenes, amit szintén a kosárba téve tudsz kiválasztani. Így a LITB-nál olcsóbban, egy remek mobiltelefont vásárolhatunk. 

 

Ha tetszett a cikk, nyomj egy Like-ot!
Oszd meg az ismerőseiddel is, hogy ők is tudjanak a hírről

Csatlakozz a Facebook követőink táborába!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://nezdmitrendelsz.blog.hu/api/trackback/id/tr8114385564

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása