Ezek voltak idén a legkeresettebb Xiaomi termékek!

2018. december 30. 13:10 - nezdmitrendelszblog

ezek_voltak_iden_a_legkeresettebb_xiaomi_termekek.jpgNagyon kíváncsiak voltunk, hogy a sokak által kedvelt Xiaominak melyek voltak a legkedveltebb termékei. Így megkérdeztük a Gearbestes kapcsolatunkat, hogy ha tudnak, küldjenek nekünk egy összesítő táblázatot a legtöbbet vásárolt Xiaomi termékekből. Volt pár tippünk, hogy melyek lehetnek a kedvenc Xiaomi kütyük és azt kell mondjuk, szinte majdnem beletrafáltunk a top termékekbe.

 

Xiaomi Piston fülhallgató

 

51_lpcvumgl_sx569.jpg

A Xiaomi Piston szériája nagy elismertséget vívott ki, hiszen remek ár/érték aránnyal rendelkezik. Az első Piston fülhallgatót nagyon sokan kedvelték és sokaknak etalonnak számított még a széria további 2-es és 3-as számozással ellátott tagjai után is. A gyártó fogta és a 1More Design-nal karöltve felfrissítette az első szériát. Piston Fresh Version először alacsony ára miatt fészkeli be magát az ember gondolatai közé, hogy mit tudhat ez a Xiaomi fülhallgató 4.99$-ért (kb. 1.400 forint). Azt már tudjuk a gyártó termékeiről, hogy a minimalista dizájn képviselői és megpróbálnak az adott árért minőségi terméket nyújtani. Mi is kipróbáltuk a terméket és valóban, ezen az áron nem kívánhatunk nála jobbat. A RVUYPNLSE6 kóddal 4.99$-ba kerül!

A Xiaomi Piston fülhallgatót itt találod

 

 ________________________

 

Xiaomi mijia Smart 1080P WiFi Kamera

 20181119121412_15007.jpg

A Xiaomi a biztonságra is odafigyel. Kamerája a beépített 10 darab infravörös LED-nek köszönhetően éjszaka 9 méter távolságig is remekül lát. A csendes motor lehetővé teszi, hogy függőleges és vízszintes irányban is mozgathassuk a kamerát. Az IP kamera forgatható kialakításának köszönhetően az APP vezérlésen keresztül a horizontális és a függőleges irányban mozgathatjuk távolról is. Horizontálisan 360 fokban, míg vertikálisan 115 fogban van lehetőségünk irányítani. Nagy látószögű lencséjének köszönhetően 100 fokban képes látni. Ráadásul a microSD kártyanyílásnak köszönhetően adathordozóra rögzíti a felvett képet. Akár az asztalra, de még a plafonra is felhelyezhetjük, hiszen csak áramra van szüksége, az adatkapcsolat WiFi-n keresztül történik. Amint mozgást érzékel, bekapcsol a felvétel és üzenetet küld a mobiltelefonunkra. A GBAFFYL290 kóddal 32.99$-ba kerül!

A Xiaomi mijia Smart 1080P WiFi IP kamerát itt nézheted meg

 

 _____________________

 

Xiaomi Mi Home iHealth

20170913173639_34512_eredmeny.jpg

Fejlett német Heimann érzékelővel és a világos LED-es digitális kijelzővel ellátott hőmérővel kényelmesebb, higiénikusabb és pontosabb testhőmérséklet mérését kapunk. Az egy másodperces mérés után egy gyenge rezgéssel jelzi a mérés végeztét, így egy beteg alvó babát sem fogunk felébreszteni a hőmérés által. A készülék mérete 13,70 x 3,40 x 3,90 cm, súlya csupán 90 gramm. Mérési távolság maximum 3 centiméter, két darab AAA ceruzaelemmel működik. Mérési tartomány 35 - 42 Celsius fok, mérési pontosság +/- 0.2 Celsius. Kijelző hőfok megjelenítése 0.1 Celsius fokos lépésben. Jelenleg 21.99$-ért kapható.

A Xiaomi Mi Home iHealth hőmérőt itt nézheted meg

 

_________________________

 

Xiaomi Mi LYEJ02LM Bluetooth Headset

1478921125524752_eredmeny.jpg

Könnyű kivitel, hiszen csak 6.5 grammot nyom a mérlegen a Xiaomi Bluetooth kompatibilis headset. Frekvencia átvitel: 20Hz - 40KHz, Impedancia pedig 32ohms. A fekete és fehér színben választható termék mellé kapunk egy MicroUSB kábelt és három pár szivacs harangot. A fülest a MicroUSB portján keresztül tölthetjük fel, ami így három óra folyamatos beszélgetést biztosít, a beépített 50mAh kapacitású akkumulátor. Támogatja az A2DP, AVRCP, HFP, HSP protokollokat és Bluetooth 4.1-en kommunikál a telefonunkkal. A GBAFFYL033 kóddal 9.99$-ba kerül!

A Xiaomi Mi LYEJ02LM Bluetooth Headset-et itt találod

 

__________________

 

Xiaomi hőmérő

pas0083w-1-df53-2peo_eredmeny.jpg

A Xiaomi termékpalettája napról napra egyre szélesebb. Ma egy digitális hőméret találtunk nektek a TomTop-nál. Kinek a pap, kinek a papné. Vannak olyanok, akik jobban szeretik a hagyományos higanyos lázmérőt, nyilván annak is meg van az árnyoldala, például nem szívesen hagyjuk elől gyermekeink előtt a higany miatt. Az elektromos verziónál viszont nem kell rettegnünk, hogy összetörik, vagy netán a gyerekek, esetleg egy háziállat elkezdi rágcsálni.

 

pas0083w-1-df53-zlkh_eredmeny.jpg

Celsius fokban mérhetjük meg vele hőmérsékletünket 0.1 fokos pontossággal, mérés indítást követően, pár másodperc alatt. A termék kialakításának köszönhetően vízálló, így könnyedén tisztítható. Akár szájon át történő hőmérséklet mérésre is alkalmas. Anyaga műanyag, mindössze 13 centiméter hosszúságú a mérési tartománya pedig 32 és 42 fok között van. Az elektronikát CR1220-as elemmel működtethetjük. A Xiaomi hőmérője 6.49$-ba kerül!

A Xiaomi MiaoMiaoCe elektromos hőmérőt itt nézheted meg

 

 ____________________

 

Xiaomi Redmi Note 6 Pro

_1_eredmeny12018_09_26_17-53-35.jpg

A legfontosabb, hogy megörökölte a Redmi Note 5 Pro processzorát, azaz egy Qualcomm Snapdragon 636 duruzsol a vékony fém házban. A 14nm-en gyártott processzorban nyolc mag kapott helyet, amik maximálisan 1,8GHz-en képesek üzemelni. A grafikus gyorsító szerepét az Adreno 509 GPU tölti be. Kellett is ez a megoldás, hiszen a processzor már támogatja a nagyobb kijelző felbontást. Memória és tárhely fronton választhatjuk a 3/32 vagy a 4/64GB-os verziót is.

Ezáltal a Xiaomi Redmi Note 6 Pro-ba egy 2280 x 1080 pixel felbontású, 6,26 colos kijelző került. Ahhoz, hogy ez a hatalmas méret beférjen a 15.79 x 7.64 x 0.82 centiméteres házba, a lehető legnagyobbra kellett szabni a kijelző/előlap arányt. Így kapott a Note 6 Pro egy notch-al szerelt kijelzőt. Ami felül a méretes 20+2 megapixeles előlapi kamerát és a szenzorokat öleli körbe.

A gyártó korábban is híres volt arról, hogy a középkategóriában sem műanyag házzal szúrja ki a vásárlók szemét, hanem odafigyelnek minden apró részletre. Így míg az előlap majdnem teljes egészét a kijelző tölti be, addig a burkolatot fémből készítették el. Itt található meg a dupla hátlapi kamera szenzor, ami 12 megapixeles, és amit kiegészítettek egy 5 megapixeles modullal, ami a bokeh effekttel ellátott fotók elkészítésében lesz a segítségünkre. Ugyancsak a hátlapra került a kör alakú ujjlenyomat olvasó szenzor is.

A mobiltelefon természetesen ismeri a GPS, A-GPS, Glonass, Beidou műholdakat is és támogatja a B20-as 800MHz-es LTE frekvenciát is. SIM tálcájára két kártyát helyezhetünk és lehetőség van microSD memóriakártyás bővítésre is egészen 256GB-ig, bár ilyenkor be kell érjük egy SIM kártyával. Bluetooth 5.0, 2.4 és 5GHz-es WiFi is a repertoár részét képezi. A Note 6 Pro természetesen Android Oreo rendszerrel érkezik, rajta a MIUI felülettel.

_1_eredmeny22018_09_26_17-53-59.jpg

Jó hír, hogy meghagyták nekünk az infrát, a 3.5 mm-es jack csatlakozót is és, hogy az akkumulátora 4.000mAh kapacitású lett. A Netherlands Registered(PDM) szállítás áfa és vámmentes!

A Xiaomi Redmi Note 6 Pro mobiltelefont itt találod meg 175.99$-os áron

 

Itt a többi, legtöbbet vásárolt Xiaomi terméket találod!

Original Xiaomi Pro 300M 2.4GHZ WiFi Amplifier with 2 Antenna 12,99$
Original Xiaomi Mi Robot Vacuum 279,99$
Original Xiaomi Mi Smart WiFi Remote Control Multi-functional Gateway
Upgrade
24,99$
Xiaomi Mi 8 6.21 inch 4G Phablet Global Version 399,99$
Xiaomi Mi Band 3 Smart Bracelet Wristband 25,99$
Original Xiaomi Smart Home Aqara Human Motion Sensor 18,19$
Xiaomi Mi 8 4G Phablet Global Version 369,99$
Original Xiaomi Smart Switch 6,99$
Xiaomi Mi 8 Lite Global Version 4G Phablet 259,99$
Xiaomi Mi Band 3 Smart Bracelet with NFC Function 28,99$
Xiaomi Huami AMAZFIT Bip Lite Version Smart Watch 70,13$
Original Xiaomi Mi Robot Vacuum 272,99$
Xiaomi Mijia Honeywell Fire Alarm Detector 44,76$

 

 

Tetszett a cikk? Nyomj egy Like-ot!
Oszd meg az ismerőseiddel is, hogy ők is tudjanak a hírről!

Csatlakozz a Facebook követőink táborába!

Szólj hozzá!
Címkék: tech xiaomi

A bejegyzés trackback címe:

https://nezdmitrendelsz.blog.hu/api/trackback/id/tr4714522872

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása