
Az idei nyár is tartogat meglepetéseket azok számára, akik a nagy forróságban az árnyék alatt hűsölve az új mobiltelefokjukon böngésznének. Összeválogattunk öt mobiltelefont, amik az idei nyár slágerévé váltak, mind áruk és tudásuk alapján egyaránt!
Xiaomi Mi A3

A legújabb Xiaomi Mi A3 olyan, mintha több korábbi modellt gyúrtak volna egybe. A csúcs, Mi szériában is megtalálható ujjlenyomat olvasóval ellátott AMOLED kijelzőt, a Redmi Note 7-ben bemutatkozott 48 megapixeles kamerát is megkapta az új A3! A Samsung AMOLED kijelző mérete 6.088 col, felbontása pedig 1560 x 720 pixel. Megkapta a Xiaomi Mi 9 és Mi 9SE-ben megtalálható kijelzőbe épített ujjlenyomat olvasót, így a hátlapon már nem is találunk biometrikus szenzort. Ezen kívül pedig ellátták arcfelismerő funkcióval is, így akár ezzel a móddal is feloldhatjuk a telefonunkat.

Hardveres részről szintén a Qualcomm chipgyártó modelljére esett a választás, mégpedig a Snapdragon 665 lapkára. A Snapdragon 665 4 darab Kyro 260 (CA73) magot tartalmaz, aminek órajele 2.0GHz és szintén négy Kyro 260 (CA53) magot kapott, amik maximálisan 1.8GHz-en üzemelnek. Az eddig kikerült információk alapján a processzor az AnTuTu benchmarkban 125.000 körüli pontszámra képes, a grafikai feladatokért az Adreno 618 felel.
A Xiaomi Mi A3 802.11a/b/g/n/ac, azaz 2.4GHz/5GHz WiFi modullal rendelkezik, GPS, Galileo, GLONASS, Beidou, A-GPS kompatibilis, Bluetooth 5.0-val látták el. Támogatja a B20-as hálózatokat is, azaz a hazai 4G-t is és egyszerre két SIM kártyát is használhatunk a telefonban. Az előlapon a megjelentő felett egy óriási felbontásra képes, 32 megapixeles kamera található. A hátlapon pedig három szenzor is helyet kapott, 48.0MP + 8.0MP + 2.0MP elrendezésben. Az előlapi kamerával maximálisan FullHD felbontásban rögzíthetünk videókat, a hátlapi egységgel pedig a kár 4K-ban is 30fps mellett. De lehetőség van 720p 240fps videók készítésére is.
A telefon akkumulátora 4030mAh kapacitású, amit már USB Type-C porton keresztül tölthetünk fel. A telefonon a legújabb Android 9 rendszer fut, ami az Android One rendszer keretében 2 évig garantáltan megkapja a legújabb szoftvert is. A Xiaomi Mi A3 természetesen Magyar nyelvű menüvel is rendelkezik, így gond nélkül használhatjuk a készüléket idehaza is!
A Xiaomi Mi A3 211.99$-ba kerül, ami az EU Priority Line szállítással áfa és vámmentesen rendelhető a GearVita webáruházból!
Kedvezmény kód: AL09Mi9
_______________________________________________
Redmi Note 7
A Redmi Note 7 a Qualcomm Snapdragon 660 processzorát kapta meg, ami 14nm-es gyártástechnológiával készül. Jól tudjuk, hogy ez egy igazi középkategóriás telivér! A processzor nyolc darab 64 bites Kryo 260 maggal rendelkezik, aminek a maximális órajele 2.2GHz. Ebben a modellben 4GB memória és 64GB tárhely kapott helyet, de természetesen több változat is elérhető lesz 3, 4 illetve 6GB memóriával es 32, illetve 64GB-os tárhellyel.
Hihetetlennek tűnik, de valóban 48 megapixeles hátlapi kamerát kaptunk (Sony IMX568 szenzor), amelynek rekeszértéke f/1.8. A telefon külsejében a Xiaomi Mi 8 vonalon tovább haladó Redmi Note 7 egy 6.3 colos kijelzővel büszkélkedhet, amin egy csepp alakú notch található és Gorilla Glass üveg védi a karcoktól.
De ami a legfontosabb a B20-as 4G, azaz már itthon is elérhető vele a gyors LTE hálózat és a lefedettséggel sem lesz gond vidéken sem. Szerencsére megmaradt a 3.5mm-es fülhallgató csatlakozó, kapunk gyorstöltést is, 2.4 és 5GHz WiFi, dual SIM támogatás, Bluetooth 5.0, GPS-t is.
A Redmi Note 7 mobiltelefon a kupon kód felhasználásával 137.94$-ért (40.751 forint) vásárolható meg a Banggood webáruházában, amit az EU Priortiy Line szállítással áfa és vámmentesen rendelhetünk meg.
A Redmi Note 7 mobiltelefont itt találod meg
Kedvezmény kód: BG8N77
_______________________________________________
Lenovo Z6 Lite
A Lenovo Z6 Lite International modell, azaz már az európai piacra készült. Ennek megfelelően már a B20-as, 800MHz-es hálózatot is támogatja, így a hazai 4G kapcsolattal sem lesz problémánk. A telefon meghajtásáért az a Qualcomm Snapdragon 710 processzor felel. A Snapdragon 710 processzor az AnTuTu benchmarkban 137.000 körüli pontszámra képes. Memóriából 4GB-ot kapunk, a belső tárhely mérete 64GB.
A 6.3 colos kijelző 2340 x 1080 pixeles felbontással rendelkezik, felül helyezkedik el a szenzorsziget, amiben a 16 megapixeles előlapi kamera található meg. Kamerákból hátul sincs hiány, így 16+8+5 megapixeles kamera került a telefon hátlapjára.
A Lenovo Z6 Lite modellen megmaradt a 3.5mm-es fülhallgató csatlakozó is, de emellett USB Type-C porttal is ellátták. A telefonba egy 4050mAh kapacitású akkumulátor kapott helyet, így nem lesz gondunk az üzemidőre sem. A telefonon az új Android 9 rendszer fut, kapunk dupla SIM kártya támogatást, GPS, Glonass, Beidou helymeghatározást, 2.4/5GHz WiFi-t és Bluetooth 5.0 kapcsolatot is, és ezen kívül a telefon támogatja a Dolby Atmos-t is.
A Lenovo Z6 Lite még egy napig 179.99$-ba kerül, ami a Netherlands Registered(PDM) szállítással áfa és vámmentesen rendelhető meg
_______________________________________________
Xiaomi Mi 9SE
Aki nem szeretne 75.000 forint körüli összeggel beruházni a legújabb kínai csúcsmobilra, azok választhatják a nála olcsóbb SE modellt, amiben a legújabb Snapdragon 712 processzor kapott helyet és a telefonban megmaradt a kijelzőbe épített ujjlenyomat olvasó is, így kevesebb anyagi ráfordítással is új technológiákkal gazdagodhatunk az új telefonnal!
Az első és legszembetűnőbb különbség már a mobiltelefont kézbe fogva feltűnik, hiszen a Xiaomi Mi 9 6.39 colos kijelzője helyett a Mi 9 SE egy 5.97 colos, 1080 x 2340 pixel felbontású, de szintén Samsung AMOLED kijelzővel rendelkezik. Így a kijelző-előlap arány itt is 90.47%. A csepp alakú nocssal ellátott kijelzőnek köszönhetően egy normál 5.1 colos kijelzőjű telefon méreteivel rendelkezik a Mi 9SE, ami így 14.75 x 7.05 x 0.75 centiméretes dimenziókkal és csupán 155 grammos súllyal rendelkezik. Az előlapon egy 20 megapixeles kamera kapott helyet, ahogyan a nagy testvéren is.
A hátlap alatt a legújabb közép-felső kategóriás lapka a Qualcomm Snapdragon 712 kapott benne helyet, ami 10 nanométeres gyártástechnológiával készül és nyolc magja maximálisan 2.3GHz-re képes! Az Adreno 616 grafikus gyorsítóval nem lehet rá panaszunk, hiszen az AnTuTu benchmarkban 187000 körüli pontszámot képes hozni. Tényleg szinte semmire sem lehet panaszunk, mert a 6GB memória mellé 64GB tárhely jár.
A hátlapon itt is tripla kamerát kapunk 48.0MP + 13.0MP + 8.0 megapixeles szenzorokkal, egy telefotó, egy normál és egy nagylátószögű optikákkal. A Xiaomi nem aprózta el, meghagyta az infravörös vezérlőt és NFC is került a telefonba. Két nano SIM kártyát használhatunk és a Global verziónak köszönhetően a B20-as 4G LTE frekvenciát is támogatja. Az Android 9 rendszert pedig Magyar nyelvű menüvel is rendelkezik. Az akkumulátora 3070mAh kapacitású, amit USB Type-C porton keresztül tölthetünk fel és támogatja a 18W-os gyorstöltést is.
A Banggood webáruházban 259$-ért, azaz 75.600 forintért rendelhetjük meg, amihez választhatjuk az EU Priority Line áfa és vámmentes szállítási lehetőséget is.
A Xiaomi Mi 9SE mobitlelefont itt találod
Kedvezmény kód: BG77M9E
_______________________________________________
Xiaomi Mi 9T
A Xiaomi MI 9T a kisebbik versenyző a felugró kamerás szériából. A Mi 9T Pro verzió még várat maágra. De azért nem lehet okunk panaszra, hiszen a készülék meghajtásáért a Qualcomm Snapdragon 730 processzor felel. Az AnTuTu benchmark szerint ez a processzor sem egy gyenge eresztés, hiszen 213.000 körüli pontszámot ért el a 8 magos, maximálisan 2.2GHz-re képes CPU. Memóriából 6, míg belső tárhelyből 64GB-ot kapunk. A 6.39 colos megjelenítő OLED technológiát használ és felbontása 2340 x 1080 pixel, amit már a Corning féle Gorilla Glass 5 üveg véd a karcoktól.
A motorikusan vezérelhető előlapi kamera mellett a hátlapon tripla kamera szenzor található, amelyek 48 + 8 + 13 megapixeles felbontással várják, hogy elkészíthessék a legjobb fotókat. A 48 megapixeles egység IMX586 szenzort használ, ƒ/1.75 apertúrával, amely 79.4 fokos látószöggel rendelkezik. A telefotó lencse 8 megapixeles, ami egy OV8856 szenzor (f/2.4) 44.6 fokos látószöggel és kétszeres optikai zoommal. A nagylátószögű kamera (f/2.4) 124.8 fokos látószöggel rendelkezik.
A beépített akkumulátor 4000mAh kapacitású, de emellett megmaradt a 3.5mm-es fülhallgató csatlakozó is, ahogyan örülhetünk a beépített NFC-nek is. A Xiaomi Mi 9T-ben már megtalálható a B20-as LTE hálózatot is ismerő modem és az új Android 9-es rendszer MIUI10 felületén megtalálható a Magyar nyelv is. A kedvezmény kóddal 279.99$-ba (82.670 forint) kerül.
A Global Version, Magyar menüvel is ellátott Xiaomi Mi 9T mobiltelefont itt találod meg
Kedvezmény kód: GBMI9T500
_______________________________________________
+1 ráadás! Az olcsó, felugró kamerás Elephone U2
A Banggood jóvoltából már megvásárolható az Elephone legőjabb felugró kamerás mobiltelefonja, ami miatt csak csorgattuk a nyálunkat a Xiaomi Mi 9T Pro-t is látva. Ezt a megoldást az Elephone, középkategóriás hardverrel és remek árazással hozza el.
A gyártó megpróbálta kimaxolni a kijelző méretét, aminek jót tett, hogy nem kellett már a notch szenzorszigettel sem foglalkoznia. Így a kijelző/előlap arány 93.1%-ra nőhetett, ami üdvözítő, hiszen óriási méretben játszhatunk a kedvenc mobilos játékainkkal, de a felvett videókat és képeket is nagy méretben nézhetjük vissza. A 6.26 colos kijelző elbontása 2280 x 1080 pixel.
A kisebbik modell, már ha nevezhetjük így 4GB/64GB kapacitással rendelkezik és nem túl nagy felárral kapható egy 6GB/128GB-os verzió. Az Elephone újfent a MediaTek processzorát használja, az új Helio P70-et (MTK6771). A 12nm-es gyártástechnológiával készített processzor 8 magos, maximális órajele 2.0GHz, ami az AnTuTu benchmarkban egész szép helyen, a középkategóriában végez a maga 150.000 körüli pontszámával.
A felugró előlapi kamera fő szenzora 16 megapixeles f/1.6 rekeszértékkel rendelkezik, amit egy másodlagos 2 megapixeles optika egészít ki, hogy bokeh effekttel ellátott szelfiket is készíthessünk. A hátlapon három kamerát kapunk, amiben a fő szenzor 16, a kiegészítő kamerák pedig 5 és 2 megapixelesek. Az ujjlenyomat olvasó nem a hátlapra került, hanem mint az Elephone A6 Miniben is, jobb oldalra rakták, a be/ki kapcsoló gomb alá, de ezen kívül ellátták arcfelismerő funkcióval is, amiben jó szolgálatot fog tenni az előlapi 16 megapixeles kamera. Bluetooth 4.2, 2.4 és 5GHz Wifi és dual SIM támogatás került a telefonba, amin természetesen elérhető a 800MHz-es B20-as hálózat is.
Az Elephone U2 megint egy jó alternatívának tűnik azoknak, akik megszeretnék lovagolni ezt a felugró kamerás újdonságot. Hogy egy szinte az egész előlapot elfoglaló kijelzőt kaphassanak notch nélkül a MediaTek friss processzorával, az új Android 9 rendszerrel, amin megtalálható a Magyar nyelvű menü is. Az EU Priority Line szállítással áfa és vámmentes.
Az Elephone U2 4GB/64GB-os kiszerelésben 199.99$-ba kerül, ami körülbelül 59.000 forintnak felel meg
Támogasd az oldalt azzal, ha Google Chrome böngészőt használsz, telepítsd fel a támogatói plugint. Ezzel támogatod a munkánkat, így a külföldi webáruházak is látják az oldalról indított vásárlásokat, amelyek alapján még több akciót, terméket és tesztet mutathatunk be nektek. A böngésző plugint itt találod meg
Köszönjük, hogy támogatod az oldalt!