Akkumulátorról fűthető kabát teszt

2020. február 13. 08:39 - nezdmitrendelszblog

Megannyi, sőt számtalan és még annál is több olyan felsőruházatot vásárolhatunk, amit egy külső áramforrásról üzemeltetve működtethetünk. Mint például a jelenlegi tesztünk alanya, a fűthető kabát. Az utóbbi 1-2 évben kezdenek hódítani a power bankról működtethető kabátok, így mi is ráfutottunk egyre, hogy elmondhassuk róla milyen is valójában.

 

Fűthető kabát – Kicsomagolás

 

A postaládába nem fért volna be a küldemény, de már kézbe fogva is tudni lehet, hogy mi rejtőzik benne. A párna puhaságú és pehelysúlyú pakk azonnali kibontásra ítéltetett. Csak egy nylon zacskóba csomagolva érkezett a kabát, semmi extra kiegészítő, csak a cipzáron lógó biléta jelezte felém, hogy ez bizony az a fűthető kabát, amire vártam. Bár a pálcika-kisszék-pálcika karakterekkel ellátott rövid címszavak okoztak némi problémát, de szerencsére a képekből azonnal megvolt a megfejtés, hogy ez az a külső gombbal ellátott dzseki, amire ezentúl minden földlakónak szüksége lesz!

 

Fűthető kabát – A nagy próba

 

Rendelés előtt fontos, hogy alaposan nézzük meg a mérettáblázatot. Nem vagyok egy túlságosan vastag gyerek, de nekem a 3XL méret lett a megfelelő. Azt ajánlom, hogy centivel mérjük le a jelenlegi kabátunkat vagy pulóverünket, hogy ezáltal megtudjuk állapítani mekkora is kell nekünk a kínai piac legújabb technológiai újításának szánt ruházatából. A mérés macerás fázisa után mindenkit nyugtasson meg a tudat, hogy tettünk valami fontosat önmagunkért. Ennek köszönhetően, így én sem az ezek szerint valószínűleg kicsi XL, hanem a centire pontosan lemért, és szemöldökfelhúzósan furának tűnő 3XL méretű kabátot rendeltem meg. Most is azt mondom, ezt a lépést ne hagyjuk ki!

A méret a lényeg!...

Egy lényeges dologgal kell kezdenem, mielőtt még bármi fontosra rátérnénk. Az általam rendelt termék épp elfogyott, de szerencsére a 99%-ban árban, és külsőben megegyező modellből rendelhettek. A kabát, a leírás alapján poliészter külsővel és spandex belsővel rendelkezik, a rétegzáró töltet pedig pamut (legalábbis a leírás alapján). Valószínűleg mindenki vásárolt már magának kínai piacon kabátot, ha nem felnőtt korában, akkor gyerekként kapott egyet. Azon lepődtem meg, hogy külsőre az égvilágon semmi baj nincs vele. Azon kívül, hogy a külsőt nézve nincs egy lógó cérnaszál sem (belül kettővel találkoztam) még az ismerősök is azt mondták, hogy egész jó kabim van. És még a lényeget nem is tudták, hogy gombnyomásra felfújódik, és nem merülök el vele a medencében! Na, nem, csak viccelek… Azaz, ha megnyomom a gombját, akkor bekapcsol az elektromos fűtés.

A cipzáras kapucni könnyen levehető a kabátról

 

A kis vízszintes hurkákkal tagolt kabát kapucnit is kapott, ami nem az a lógó-lifegő verzió, hanem egy szövet borítású gumírozott szál halad végig a kapucni elülső részén, így az sokkal jobban rásimul az ember fejére és nem kap bele a szél. Nem, nem leszorítja a fejedre, hanem csak nem engedi lebegni, ami jó dolog, de azért ezeken a szeles februári napokon fogni kell, nehogy lefújja a fejünkről.

A fűthető kabát belső felének, hát közeli részének anyaga hasonlatos az izolációs fóliáéhoz. Tudjátok, ahhoz az ezüst és aranyszínű takaróéhoz, amit az akciófilmekben is sűrűn látunk, amikor a főhős által, a texasi árvíz elől kimentett gyorséttermi dolgozókat és farmereket bugyolálják be, hogy minél kevesebb hőt veszítsenek. Az egy dolog, hogy az elfogadott szakirodalom szerint hűtésre és hőtartásra használatos a két különböző oldal, de a kabát belső fele ehhez hasonlatos, ezüstszínű réteggel lett borítva. Ámbár a kabát elülső fele és az ujjak nem kaptak ilyen réteget. Hosszúságát nézve, derék alatt ér pár centiméterrel, így a nagyon fázósak felső comb része nem lesz takarva.

De ahány kabát, annyi fajta. Legegyszerűbben úgy tudjuk őket megkülönböztetni egymástól, hogy minél drágább egy ilyen fűthető kabát vagy mellény, annál több fűtőszálat találunk benne. És természetesen annál több energiát fognak fogyasztani. Amit rendeltem, a hát felső részénél a tarkó és gallér résznél rendelkezik fűtőszállal. Tehát a hát közepet, derekat sajnos nem melegíti. Azonban egy kis fűtőszálat a kabát jobb alsó részére is becsempésztek (baloldalra sajnos nem). Nem fűt olyan erőteljesen, mint a hát rész, de langyosnak nyugodtan nevezhetjük.

Szerencsére nem is olyan régen beszereztem egy hőkamerát is, így könnyen meg tudtam mérni, hány Celsius fokra melegíti fel magát a kabát maximális fokozaton. A három fűtési erősségnek köszönhetően, három hőfokot különböztethetünk meg. 25, 35 és 45 Celsiust. A gombot hosszan nyomva tartva bekapcsol a fűtés és a ruházatunktól függően, körülbelül 15 másodperc múlva már érezhetjük is a kabát melegét. Kétoldalán cipzáras zseb található, a belső felén pedig találunk egy szintén cipzárral zárható zsebet, amiben az USB kábelt találjuk, ide helyezhetjük a külső akkumulátort. Felette pedig szintén kapunk egy zsebet, így ide elpakolhatjuk az iratainkat is. A kabát működéséhez 5V/2A teljesítményt leadni képes power bank javasolt. Mivel egy belső zsebről beszélünk, ezért szerintem jó választás, ha egy viszonylag vékony akkumulátorral rendelkezünk. Szerencsére a 10000mAh kapacitású Xiaomi power bank pont ilyen, úgyhogy ezt csatlakoztattam a kabát USB portjához.

A kabát külső oldalán található gomb három színben képes világítani, ami visszajelzést ad az épp beállított hőfokról. A piros színű, 45 Celsius fokos melegítés 5 percig tart, utána automatikusan átvált fehérre, azaz leveszi a hőtermelést 35 Celsius fokra. Ha nagyon hideg van, akkor ezt természetesen felülírhatjuk, csak a szívünk feletti gombbal újra ki kell választanunk az erősebb fokozatot. Nappal még nem is annyira, de éjszaka mindenkinek fel fog tűnni, hogy kitűnünk majd a tömegből a világító kabátunkkal. Aki szeret feltűnősködni, azok örülni fognak, hogy így tuti észreveszik őket. Az én kabátomon a szív felett található a bekapcsoló gomb. Én inkább például a kabátujj végének belső felére tettem volna, esetleg a kabát aljára vagy belülre, hogy senki ne vegye észre. Szerencsére a jelenleg kapható modellen ez jobboldalt, lent található, így talán nem lesz annyira feltűnő a világítás.

Már több, mint egy hónapja nálam van a ruházat, így lehetőségem volt kipróbálni 0 Celsius fok alatti hőmérsékletben is. Az én véleményem az, hogy a kabát rövid hossza miatt, nem szívesen töltenék el hosszabb időt -10 vagy -20 Celsius fokban úgy, hogy kidobnak az autóból a pusztába és menjek, amerre akarok. A hátunknál lévő fűtés tényleg nagyon jó, csak pont emiatt olyan érzése van az embernek, mintha a mellkasát nem fűtené semmi sem (nem is) és ezért hajlamos azt hidegnek érezni. De lehet, csak egyszerűen rosszul vagyok összerakva. Sokszor éreztem azt, hogy a tarkóm melegszik csak fel. Ez pedig azért van, mert egyrészt a nyak résznél is van fűtőszál, másrészt pedig a meleg levegő felfelé száll. Szerencsére a kabát szigetel annyira, hogy nem az utcát fűtjük vele. Emiatt sokan nem is értették, amikor meséltem nekik, hogy a hát részénél fűt a kabát. Ilyenkor egyből a hátamra tették a kezüket és mondták, hogy semmit sem éreznek. Persze, mert a szigetelés egész jól sikerült és nem a körülöttem lévő levegőt fűti a kabát, hanem a belső részt.

Itt jól látható a kabát középső részén lévő fűtőszál által keltett hő és a gallér fűtése

A gyári adatok szerint 6-8 órán keresztül képes üzemelni a kabát maximális fűtés mellett egy 10000mAh kapacitású akkumulátorról. Ez nagyjából igaz is, bár ez inkább hajlik a kisebb érték felé, mint a maximális 8 óra irányába. De egy teljes napot még így is simán ki lehet vele húzni. Sőt, ha csak a napi munkába járásra használjuk, akkor pedig több napig is elég ez az akkumulátor kapacitás a maximális fűtéshez.

 

Fűthető kabát – Vélemény

 

Az elektromosan fűthető ruha remek ötlet. Egy power bank kell hozzá és máris meleget csinálhatunk a kabát alatt. Ár/érték arányban egész jó termék, nincs az a gagyi hatása. Sőt nem csak férfi kabátot, mellényt, hanem most már hosszított női kabát, pulóver és nadrág is elérhető. Így már a fázós párunk sem fog megfagyni ebben a kissé szeles, februári hidegben.

A jelenleg kapható modellt itt találod meg

A vékony, 10000mAh kapacitású Xiaomi külső akkumulátort itt találod meg

Itt fűthető kabátot, nadrágot, mellényt és még talpbetétet is találsz

 

További hírekért és akciókért kövess minket a Facebook-on. A Google Chrome böngésző plugin feltelepítésével pedig támogathatod a munkánkat.

Támogasd az oldalt azzal, ha Google Chrome böngészőt használsz, telepítsd fel a támogatói plugint. Ezzel támogatod a munkánkat, így a külföldi webáruházak is látják az oldalról indított vásárlásokat, amelyek alapján még több akciót, terméket és tesztet mutathatunk be nektek. A böngésző plugint itt találod meg

Köszönjük, hogy támogatod az oldalt!
Szólj hozzá!
Címkék: tech teszt

A bejegyzés trackback címe:

https://nezdmitrendelsz.blog.hu/api/trackback/id/tr9415471552

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása