Tovább csökkent a Onebot S6 elektromos kerékpár ára, hiszen jelenleg 559$-ba (184.000 forintba) kerül. De nem ez az egyetlen fő erénye, hanem az is, hogy európai raktárban található meg, így rövid szállítási idővel, és ami fontos, áfa és vámmentesen rendelhető meg.
A jelenlegi dollár-forint árfolyam semminek sem kedvez. De nem csak a hazai, hanem a külföldi piacot nézve, ez az ár még mindig nem mondható magasnak. A magnézium-alumínium vázzal rendelkező elektromos kerékpár 16 colos kerekei elöl és hátul is tárcsaféket kaptak. A viszonylag kisméretű kerekek azért fontosak, hogy a kerékpár könnyen összecsukható legyen. Így a lakásban is kevesebb helyet foglal és berakhatjuk az autó csomagtartójába is.
Maximális terhelhetősége 120 kilogramm, a 250W teljesítményű motorjának és a beépített akkumulátorának köszönhetően maximálisan 25km/h sebességre képes. Tisztán elektromos módban 15 kilométert tehetünk meg vele egy feltöltéssel. Használhatjuk az elektromos motort a normál pedálos hajtás segítésére is, így 50 kilométert tehetünk meg vele. Ha az akkumulátor teljesen lemerült, attól még természetesen a láncos hajtásnak köszönhetően normál kerékpárként is használhatjuk.
Három színben kapható, fekete, fehér és narancs összeállításban. Előre egy beépített LED lámpát kapunk. Azért, hogy a kerékpár a lehető legjobban csökkentse az út egyenetlenségeit, még egy hátsó teleszkóppal is ellátták.
A Google Chrome böngésző plugin feltelepítésével pedig támogathatod a munkánkat.
Támogasd az oldalt azzal, ha Google Chrome böngészőt használsz, telepítsd fel a támogatói plugint. Ezzel támogatod a munkánkat, így a külföldi webáruházak is látják az oldalról indított vásárlásokat, amelyek alapján még több akciót, terméket és tesztet mutathatunk be nektek. A böngésző plugint itt találod meg