Xiaomi Youth Edition elektromos roller teszt - A költséghatékony utazótárs

2018. február 06. 05:34 - nezdmitrendelszblog

2222222.jpg

Megelégeltem azt, hogy olyan helyen lakom, ahol tömegközlekedéssel nem mindig a legegyszerűbb eljutni A-ból B-be, még akkor sem, ha az a táv csak pár kilométer. Így amikor megláttam, hogy a Xiaomi bemutatta ez elektromos rollerének „kis” verzióját 20km-es hatótávval és mindezt úgy, hogy szó szerint pár forint feltölteni, akkor mondtam, hogy kell nekem. Pont rosszkor, tavaly év végén kaptam kézhez a Xiaomi elektromos rollerét, ami a Europe Railway Priority Mail szállításnak köszönhetően a fél világot bevonatozta, de legalább áfa és vám mentesen érkezett meg hozzám, így azért nem voltam annyira mérges, amikor a hosszú út után végre átvehettem a csomagot. De mivel az ember nem szívesen pattan két kerékre a mínuszokban, ezért eddig vártam a teszttel, hogy be tudjam mutatni Nektek, amihez sikerült egy jó kis videót csinálni, ha teljes egészében nem is, de valamennyire át tudjuk adni az élményt Nektek.

A csomagot a UPS szállította házhoz. A roller doboza óriási, akkora, mintha valami nagy LED TV-t vásároltam volna. 115 x 54 x 20 centiméteres, a súlya pedig 16 kg volt. Az újrahasznosított kartondoboz és a dobozon belüli támasztékok olyan erősen tartották a kis gépet, hogy még egy atomtámadást is simán kibírt volna. A csomag legaljába volt leültetve a roller, összecsukott állapotban. A dobozon büszkén hirdetik, hogy Red Dot Design dizájn díjjal jutalmazták.

dsc06604.JPG

A kormányrudat, amiből a bowdenek a roller rúdjába voltak vezetve 4 csavarral kellett rögzíteni. Oda kell figyelni, hiszen nem szeretnénk, ha megsérülne a fék vagy a gázkar vezetéke, de nem egy nagy ördöngösség összeszerelni. A dobozban volt még egy leírás, töltő, ami US szabványú töltőfejjel rendelkezik, de 110-240V között képes működni, így ehhez csak a jól bevált 1.5$-os átalakítófejet kellett rádugnom, hogy használni tudjam. Egyéb dolgunk nincs a szereléssel, szinte készen kapjuk. A kerekhez kapunk egy tűszelep toldót, így akár a kerékpárpumpánkra is rácsavarhatjuk és már fel is fújhatjuk levegővel a kerekeket. Érdemes alaposan megnézni mennyire kemények a gumik, hiszen nagyon erős, merev falúak, így először azt hittem, hogy elegendő benne a nyomás, de mikor ráálltam éreztem, hogy igencsak ráfér még egy kis pumpálás.

dsc06605.JPG

dsc06606.JPG

A Youth Edition súlya 12 kilogramm, a gyári leírás szerint repülőgépeknél is használt alumíniumból készült, ami nem tudom pontosan, hogy milyen lehet, de ha ez jelenti az erős anyagú korrózió mentes fémet, akkor elhiszem.  Megértem, hogy díjjal jutalmazták, hiszen remekül néz ki. Semmi extra sallang, csak a fekete, szürke és piros színek kombinációja. A roller mérete 106 cm hosszú, 15 cm széles, kinyitva 112 cm, becsukva pedig 50 cm magas. 

dsc05779.JPG

A kormány fogantyúi erősen textúrázott gumiborítást kaptak. A kormányszár közepén található a sík felületű kezelőszerv, amin egy több funkciójú világítást kapott ki/be kapcsoló gombot és négy visszajelző LED-et találunk, elöl pedig az 1.1 W teljesítményű LED világítást kapott helyet, aminek pozíciója fix és 6 méterre képes világítani. A kormány jobb markolata és kormányszár között található a gázkar, ami alapértelmezetten vízszintes állapotban van és a jobb hüvelykujjunkkal tudjuk lenyomni, ezzel szabályozhatjuk az akkumulátorból adható energiát az elektromotor felé. Baloldalon egy bowdenes fékkar és egy csengő található, aminek a szára fontos a roller összecsukásában.

dsc05792.JPG

dsc05800.JPG

dsc05798.JPG

dsc05796.JPG

A promóciós képeken láthattátok, hogy a roller mindössze 3 másodperc alatt összecsukható. Ezt tanúsíthatom, a való életben is ilyen könnyen ráhajthatjuk a kormányt a vázra. Ehhez a kormány alján található karnál lévő műanyag biztonsági reteszt kell kihajtani, majd a fém kart lenyomni, így a kormány ráhajtható a hátsó sárvédőre, amin egy kis bütyök található, amibe a csengő szára beleakad. Ez annyira erősen tartja, hogy a kormányszárat megfogva magunkkal vihetjük a rollert. Kipróbáltam, utaztam vele a városban, lépcsőztem vele emeletre, remekül tart. Kinyitáshoz, csak le kell nyomni ezt a kis csengő mögötti kart és a kinyitási metódust visszafelé eljátszani. Elolvasni sokkal hosszabb ideig tart, mint elvégezni.

dsc05791.JPG

dsc05781.JPGdsc05817.JPG

dsc05812.JPG

 

Lábtér

 

A fém lábtér egy gumírozott, bordázott réteggel van bevonva, ami így nagyon jól tapad. A lábtér hasznos területe 42 x 15 cm. A lábtér alatt található az 52Ah kapacitású LG gyártmányú, 18650 Li-ion akkupakk, ami teljesen védve van a portól és víztől egyaránt. A töltőcsatlakozó a bal oldalának elején található, egy piros gumifüllel lefedve. A roller IP54-es tanúsítvánnyal rendelkezik.

dsc05788.JPG

dsc05783.JPG

A kerekek nem a szokásos kis rollereken megszokott apró darabok, hanem 8.5 colos méretűek és 5 cm szélesek, tehát nem azok a tipikus virsli gumik. Jó a tapadásuk, gumibelsővel szereltek, amiket a tűszelepen keresztül fújhatunk fel. Bordázott borításuk miatt jól tapadnak ebben az időben is, és szerencsére a Xiaomi által van lehetőség utánpótlásra, mind a külső, mind a belső tekintetében, így azokat bármikor beszerezhetjük. Az első kerékben található a 250 W teljesítményre képes elektromotor, amit elláttak energia visszanyerő rendszerrel is, így ha fékezünk, akkor visszatölti az energiát az akkumulátorba.

20170720170435_87403_eredmeny.jpg

A hátsó kerékre tárcsafék került, a sárvédője műanyagból van, itt kapott helyet az összecsukáshoz szükséges rész a sárvédő merev részén, a sárvédő hátuljára még egy piros színű lámpát is szereltek, ami fékezéskor villog, de az is bekapcsolható a telefonos alkalmazás segítségével, hogy folyamatosan világítson, ami jól jön egy esti száguldásnál, fékezéskor villogással jelez. A hasmagassága 9 centiméter, így nem fogunk semmiben sem felakadni, az alacsonyabb padkákra is felugrattam vele. Ha megállunk valahol, az oldalán található fém kitámasztó lesz a segítségünkre.

dsc05803.JPG

dsc05790.JPG

dsc05813.JPG

A roller leírásában találunk egy QR kódot, amit beszkennelve a telefonunkkal, letölthetjük a Mi Home appot, de ezt elérjük a Play áruházból is. Az alkalmazásra azért van szükségünk, mert a roller beállításait csak ezen keresztül érhetjük el, de lehetőségünk van monitorozni az akku töltöttségét, feszültségét, teljesítményét, hőmérsékletét és még sok egyéb adatot is.

 


A nagy próba

 

Itt is, mint oly sok más eszköznél, az akkumulátor feltöltésével kezdtem. Közben elindítottam a Mi Home alkalmazást. Az alkalmazás Bluetooth-on keresztül kommunikál a rollerrel. Pár másodperc alatt kapcsolódtak, majd letöltöttem a roller legfrissebb firmware-ét.

1_58.jpg

A szoftver képes valós időben megjeleníti a sebességünket, tehát ha a kormányra felteszünk egy telefontartót, akkor láthatjuk a telefonunk kijelzőjén a pillanatnyi sebességet, az akkumulátor kapacitását, az átlagsebességet és a megtett távolságot. Ha ezt a képernyőt egy suhintó mozdulattal balra húzzuk, akkor zárolhatjuk a rollert, ami nem azt jelenti, hogy ellophatatlanná teszi, de ha megpróbáljuk eltolni, akkor az elektromotor valamennyire blokkolja az első kereket. Elszaladni úgysem fognak vele, mert a 12 kilogrammos súlya miatt kicsit nehéz lenne vele, de azért nem hagynám kint az utcán úgy, hogy nem kötöm le egy kerékpárzárral.

screenshot_20180204-155920.jpg

A menübe belépve láthatjuk azokat a beállításokat, amiket csak az Mi Home app-ból állíthatunk be. Az első ilyen opció:

  • Cruise Control, amivel bekapcsolhatjuk a tempomatot. Ilyenkor, ha a sebességkart pár másodpercig egy bizonyos helyzetbe állítjuk a választott sebességhez, akkor egy sípoló hangot adva jelzi, hogy beállt erre a tempóra, így nem kell egész úton nyomta tartanunk a sebességet adó kart, ami nagyon nagy segítség.
  • Taillight always on: ezzel a hátsó lámpát kapcsolhatjuk be, hogy folyamatosan világítson.
  • Energy Recovery Strenght: Itt három lehetőséget választhatunk, ami az energia visszanyerést segíti. Gyengébbtől a legerősebbig választhatunk, így ezzel az opcióval, ha elengedjük a gázkart, az elektromotor fékezőerejét állíthatjuk be, minél erősebben fékez, annál jobban tölti az akkumulátort.

Megadhatunk még jelszót is, bár ezt nem használtam és itt frissíthetjük a roller firmware-ét is.

A Device Info fül alatt láthatjuk a Basic Info-t, ahol a szériaszámot, a használt szoftververziót és a roller hőmérsékletét láthatjuk.

2_41.jpg

A Battery Info-nál az aktuális akku kapacitást, töltöttséget, feszültséget, pillanatnyi energiafelhasználást, az elemek hőmérsékletét és a töltési periódusokat láthatjuk, illetve cellánként megnézhetjük az aktuális feszültséget. Ez jó ellenőrzés arra, ha esetleg jó pár év múlva csökkenne a cellák kapacitása, akkor itt az egyik módszer, hogy fény derüljön az értékekre.Természetesen megnézhetjük a sebességi és távolsági adatokat is és kiírja, hogy a fennmaradt akkumulátor kapacitás hány kilométerre elegendő.

 

Guruljunk

 

A roller bekapcsolását a kormányon található egyetlen, többfunkciós gombbal tehetjük meg. Csak egyszer kell megnyomnunk és már használhatjuk is, nem kell várni még egy másodpercet sem, ahogy áram alá kerül a szerkezet, már gurulhatunk is. Kikapcsolni a gomb nyomva tartásával lehet. Az első lámpát bekapcsolt roller mellett, a főkapcsoló egyszeri lenyomásával kapcsolhatjuk be és ki. A bekapcsoló gomb felett négy darab LED található, amik egyenként 25%-os akkumulátortöltöttséget jelentenek, így ha mind a négy világit, az akkumulátor 100%-on van, ha a felső elkezd villogni és az alatta található három teljes egészében világit, akkor a kapacitás 75% felett van. Szerencsére lehetőség van energia hatékony üzemmód bekapcsolására is. Ha a kapcsolót kétszer megnyomjuk, az alsó LED zöldre vált, ez jelzi az energiatakarékos üzemmód engedélyezését.

Induláskor nincs más dolgunk, mint kicsit meglökni magunkat és gázt adni a karral és már gurulhatunk is. Azt hittem, hogy a lengéscsillapító hiánya miatt jobban fog rázni menet közben, de érződik, hogy a levegővel teli kerekek tompítják az út apró hepehupáit. Az első kerékben motorfék, a hátsóra tárcsafék került. Viszont ha meghúzom a fékkart, akkor egyúttal jelet küld a motornak, hogy lassítani kell, így az első kerék nem pörög tovább, ha a hátsót fékezem. Az alkalmazásban beállítható fékezési energia visszanyerés sokszor elég a fékezéskor, így kicsit szoktam játszani vele, hogy ha hosszú egyenes úton megyek, akkor engedem, hogy csak a motor fékezzen, így kicsit tölthetek is az akkumulátorba. Bár ezt még soha sem mértem le, hogy pontosan mekkora az az energia, amit termelni képes egy-egy fékezéskor.

Az biztos, hogy nagyon nagy élmény kipróbálni. Ha van egy ismerősödnek elektromos rollere, semmiképp se hagyd ki, ha felajánlja egy próbakörre. Mindenkinek széles mosoly ül ki az arcára, amikor megy vele egy kicsit. Sokan még nincsenek hozzászokva, hogy egy suhanó rolleren álló ember jön velük szemben, így még mindig sokszor megbámulnak és van aki mosolyogva néz.

A gyári adatok szerint a maximális terhelhetőség 120 kg és 10-15 fok dőlésszög közötti emelkedőre képes felmenni. Én nem vagyok ilyen nehéz, a 80 kilómmal, meredekebb emelkedőn is felmegyek vele, viszont ez nagyon súlyfüggő, így egyik ismerősöm 100 kilóját már nem tudja felvinni egy ilyen dőlésszögű emelkedőre. Szintén a specifikációk szerint, a legnagyobb sebesség 25 km/h, amit tényleg képes hozni, de azért ez nem kíméli az akksit. Le is mértem a Xiaomi Amazfit órámmal, ami 25.7 km/h-t mért. Ha lejtőn száguldunk lefelé, nem enged e fölé a sebesség fölé menni, ilyenkor kicsit fékezi magát, így viszont nem törjük össze magunkat és az akkumulátort is tölti közben. A stabilitásért felel az E-ABS is, ami nem engedi teljesen blokkolni a kerekeket. Papíron a megtehető távolság 20 kilométer, tehát papíron és nem nyélgázzal. Mivel ebben a hideg időben csökken az akkumulátor kapacitás, és ebben a mostani fagypont körüli hőmérsékletek sem sokat segítettek, így 11 km-t tudtam kihozni belőle, úgy, hogy folyamatosan tövig húztam a sebességkart. Erre külön ki is tér a leírás, hogy 25 celsius fokos környezet az optimális hőmérséklet, 15 km/h átlag sebességgel. Így már tudom, hogy miért nem mentem vele gyári értéket. Ha bekapcsoljuk az energiatakarékos módot, akkor ez nagy segítség az akku kapacitás szempontjából, ilyenkor lecsökkenti a maximális sebességet 18 km/h órára, de viszont kitolható vele a megtehető távolság. Ez jó módszer arra is, ha először próbáljuk ki a rollert. A furcsa pedig az, hogy kikapcsolt állapotban nem engedi szabadon futni az első kereket, hiszen akkor is fogja a motor, hogy töltsön. Így nem tudunk csak úgy gurulni vele, mint egy normál rollerral. Kissé blokkolja az első kereket, így nem annyira kellemes hajtani, hogy ellentart valami. 

Készítettünk egy videót is róla, hogy valamennyire át tudjuk adni ezt az érzést

 

Mége egy dolog, amiben nagyon tetszett! Utánaszámoltam a töltésnek!

 

Mivel olyan helyen lakom, ahol, már az előszóban is említettem, kicsit nehézkes a tömegközlekedés, ezért, ha el szeretnék jutni egy helyre, ami tőlünk kb. 4 km-re van, akkor választhatom, hogy veszek egy buszjegyet 350 forintért és utána gyalogolok még 1.5 km-t, hogy eljussak oda, ahová szeretnék, majd visszafelé ugyanezt. Ergo 700 Ft+ 3 km séta. Vagy választom a rollert, amire felpattanok és 10 perc alatt ott vagyok. Ennek apropójaként kiszámoltam, hogy mennyibe kerül nekem, ha kerek számmal, pl. 10 kilométeres távolság megtételét veszem alapul. Ha egy teljes árú, nem kedvezményes nappali áramfogyasztás árát számolom, akkor 1 KW körülbelül 37 forint. A töltés 70 W-ot fogyaszt, ami 4 órán keresztül tart, felfelé kerekítve, tehát 11 (10.36) forintból tölthetem fel az akkumulátort, ami meg szinte semmi. Mit kapunk 11 forintért? Én pedig elmehetek vele több, mint 10 km-t, azt hiszem, ez sok mindent elmond, miért is szereztem be.

Az egyik legjobb döntésem volt, hogy megvásároltam a Xiaomi rollerét. Folyamatosan változnak a készletek, tegnap nem volt kínai raktárban, ma pedig van. Ha a kínai raktárat választjuk, akkor most 379$-ba kerü Europe Railway Priority Mail szállítással pedig nem kell áfát/vámot fizetnünk rá. Véleményem szerint minden forintját megéri, pláne, ha megnézzük a hazai árakat. Viszont. remek hír, hogy a nagyobbik verzió, 10$-al olcsóbb, nem is értem, hogy miért, így az talán jobban megéri. A nagy testvér, ami ugyanakkora mint a Youth Edition, de már 30km-t tud papíron. Válaszd a Europe Railway Priority Mail szállítást, hiszen így áfa és vám mentesen vásárolhatod meg a nagyobbik verziót, így ez jobban megéri. Olcsóbb is és a hatótávja is nagyobb!

aaaaaaaaaaaa.jpg

A Xiaomi Youth Edition rollert itt tekintheted meg

 

A nagyobb M365 rollert pedig itt találod (jelenleg ez a legjobb ár/érték arányban)

 

Találtunk egy oldalt, ahol több elektromos járgányt is találhatsz

 

 

Tetszett a cikk? Oszd meg, hogy más is elolvashassa.

 Ne hagyd ki az időzített akciókat sem!

 

Ha tetszett a cikk,  Like-old az oldalt

Oszd meg barátaiddal Facebookon, Pinteresten, Twitteren hogy még több ember olvashassa ezt a bejegyzést

 

20 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nezdmitrendelsz.blog.hu/api/trackback/id/tr4513636304

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KUHULIN 2018.02.06. 14:41:51

Köszönöm, ez egy nagyon jó leírás volt!
Az én rollerem sajnos még úton van. Ajánlom a belsőket defektgátló folyadékkal feltölteni (ez nekünk kerékpároknál nagyon bevált), pl. Slime, hogy ne érjen kellemetlen meglepetés!

nezdmitrendelszblog · www.nezdmitrendelsz.blog.hu 2018.02.06. 14:46:15

@KUHULIN: Nagyon köszönjük!
Melyiket rendelted meg? Azt, amit mi is, a Youth vagy a nagyobb M365-öt?
Mi is gondolkodtunk rajta, de én speciel még nem használtam ilyen slime-ot, úgyhogy egy kicsit ódzkodtam tőle. Bár lehet, tényleg jó ötlet lenne, köszi a tippet.

KUHULIN 2018.02.06. 14:56:54

@nezdmitrendelszblog: Hosszú történet, mert itthon rendeltem ilyet, de - elvileg - a nagyobb fog jönni (buktával dicsérjük a napot...) :)
A Slime-tól ne félj, hosszú évek óta használjuk (királydinnyés környék) ha leereszt a kerékpár kereke, csak fel kell jól fújni újra és többször átforgatni a kereket és volt defekt, nincs defekt. Nagyon bevált.

nezdmitrendelszblog · www.nezdmitrendelsz.blog.hu 2018.02.06. 15:00:12

@KUHULIN: Ezt jó tudni. Tavaly nyáron mi is pórul jártunk egy kis kerékpározás alkalmával. Ahogy mondod, a királydinnye. Vagy 30 darab volt a gumin, kettő át is szúrta a belsőt. De akkor beszerzek egyet. Nyomok a roller kerekébe is, biztos ami tuti :)

emhetes 2018.02.07. 07:26:29

Üdv. Azért lehet a rollert "normál" módban (lábbal hajtva) is használni ugye? Ha spórolni akarsz (hosszú a táv) vagy ha lemerültél. Ilyenkor totál szabadon gurul, mint régi társaik? Nagyon megtetszett a cikk alapján a cucc..

nezdmitrendelszblog · www.nezdmitrendelsz.blog.hu 2018.02.07. 07:41:43

@emhetes: Szia!
Az az érdekes, hogy nem. Erre pedig figyelhettek volna, hiszen ilyenkor csak ki kellett volna iktatni a motort. De kikapcsolt állapotban is kicsit fogja az elektromotor az első kereket, hogy töltsön. Nem úgy gurul, mint hátsó kerék "szabadon", hanem lehet érezni, hogy kicsit fogja. Ki is bővítjük a cikket. Szerintem a nagyobb verziónál nem nagyon lehet ilyen gond, hogy kevés lenne a hatótáv, hiszen a 30km nagyon sok mindenre elég, és csak 50$-ral kerül többe. Olyan felelőtlen pedig csak nem lennék, hogy lemennék egy Budapest-Kecskemét vonalra rollerral :)

2121Bolha 2018.02.07. 07:49:29

Sziasztok! Ezt a hegy kérdést érdemes lenne árnyalni. Az én tapasztalatom szerint nem megy fel a hegyre. Már a Margit hídon való átkelés is lépés szintre lassítja a rollert. Általában a meredek emelkedőket táblák jelzik. A legtöbb emelkedő 10% alatti. Az én tapasztalatom, hogy ezeken is problémás a haladás a rollerrel nem, hogy a 10-15%-os emelkedőkön. Nem emelkedőre tervezték őket. Érdemes megjegyezni, hogy a nagyobb testvér a nagyobb akkumulátor súly miatt már csak 100Kg-ig terhelhető. Jó gurulást.

nezdmitrendelszblog · www.nezdmitrendelsz.blog.hu 2018.02.07. 07:50:51

@2121Bolha: Egyik 100kg körüli ismerősöm kipróbálta, vele már tényleg lépésszintre lassult le.

Wandál 2018.02.07. 18:29:57

Július óta használok M365-öt:

Lábbal hajtás felejtős, nem is azért, mert a motor fogja az első kereket kicsit, hanem magasan van az állófelület, így minden lökés egy-egy kitörés gyakorlat, nekem párszáz méteres táv után izomlázam volt másnap...

Defektet írtátok, Slime nagyon ajánlott, meg pót szelephosszabbító (textil), ugyanis amit hjozzá adnak, az gyorsan megdja magát...

Hatótávot érdemes kétkedve kezelni, mondjuk én közel 100kg vagyok, de nekem a napi 5km után 60-70% töltöttséget szokott mutatni...

Ami komolyabb gond, hogy az akkupakkban van a BMS-hez olyan kötés, ami nincs megforrasztva, csak préselve. ezzel az a gáz, hogy a rázkódáskor megnyílik, és pillanatnyi kontakt hibát okoz. ez menet közben észrevehetetlen, viszont állva lefagyást okoz, és csak 220-ra felkötve lehet újra életre kelteni a rollert függetlenül a töltöttségtől, előrehaladott állapotban pedig már sehogy sem. ebben a videóban látszik a probléma és a megoldás is:
www.youtube.com/watch?v=iJ2HvCNnYmQ

Fontos, hogy óvatosan a forrasztással, mert nyomtatott áramkörön történik, én ebből kifolyólag a második pakkot használom, ami vetekszik a roller árával sajnos...

Különösen problémás tömör gumi esetén, mert a tömör gumi sokkal jobban rázza az akkut, és rázza szét ezeket a préselt kötéseket...

Egyébként nagyon király a cucc, én javaslom a nagyobbik akkusat, mert súlyban csak 5% a különbség, hatótávban viszont 50%

Én ma is azzal jöttem dolgozni :)
-w-

Kokker 2018.02.07. 18:35:50

Hello, én a tavaly nyarat végignyúztam egy M365-el. A 76 kilómmal nagyon kellemesen lehet vele haladni akár kisebb dombokra is fel. Tényleg felemelő érzés, könnyen szállítható, munkahelyre bevihető, buszra felrakható.
A hátránya hogy több defektet is kaptam vele, szerintem szar a belső benne, nekem a Slime se nagyon segített. Ragasztgattam a belsőt de valami miatt mindig kilukadt, olyan mintha kidörzsölődött volna valamitől. Rendeltem hozzá tömör gumit amit egyelőre csak hátra tettem fel de jelentősen rontja a rugózást. Mondjuk defektet nem kell többet javítani. :) A másik dolog viszont hogy ősszel teljesen beszart. Visszaküldeni nem tudtam/akartam, végigtúrtam a netet/youtube-ot, megpróbáltam mindent amit lehetett de nem javult meg. Elvittem egy szakszervízbe is de szerintem kóklerek voltak. A lényeg hogy a mostani állapot az hogy az akksija jó, az akksi vezérlője illetve a fő vezérlője az akksi mellett viszont hibás. És mivel akksi vezérlőt nem lehet külön kapni mert egybe van építve az akksival ezért most úgy néz ki hogy egy általános vezérlő + akksi BMS lesz beleépítve. Most itt tartok, remélem életre kel a kicsike.

Wandál 2018.02.08. 19:42:16

@Kokker: olvasd el a korábbi hozzászólásomat ott a videó, hogy mi a baja az akksinak, sajnos szétráztad a tömörgumival, ahogy én is... néhány óvatos forrasztással 100%-ban javítható! a belső pedig azért lukad ki újra és újra, mert a külsőben benne maradt a tüske, ilyenkor sajnos külső is csere...

-w-

gaben75 2018.02.13. 19:18:07

@Wandál: SZia! Van esetleg vmi tanácsod arra, hogyan lehet elkerülni az akksis meghibásodást v ez mindenképp előjön, nem lehet elkerülni. Kivéve, ha nem használod :)

Wandál 2018.02.14. 09:51:55

@gaben75: őszintén? nem tudom... a tömör gumi szvsz mindenképpen szétrázza az akksit, azt max az első kerékre ajánlom. a másik, hogy az ominózus préselt kötéseket meg lehet erősíteni vagy fúrás+kis lemezcsavar, vagy átforrasztással... amit én még megtettem, hogy gumialátétekkel rögzítettem az aluvázhoz az (új) akkupakkot, remélem így már bírni fogja, ha mégsem, akkor én a furat+lemezcsavar verziót fogom megcsinálni...

-w-

KUHULIN 2018.02.15. 16:52:50

@nezdmitrendelszblog: Szia! Megnéznéd nekem, hogy pontosan mikor adtad le a rendelést a rollerre (mikor utaltad át a pénzt)? Kíváncsi vagyok, hogy ténylegesen hány munkanap alatt ért el hozzád.
Más: mennyire kell felfújni a gumikat? Hány bar?

nezdmitrendelszblog · www.nezdmitrendelsz.blog.hu 2018.02.15. 16:56:34

@KUHULIN: Szia!
Október 25-én rendeltem és karácsony előtt érkezett meg. Kis híján két hónap kellett neki. Egyszerű módon pumpáltam fel a kereket, addig amíg nem éreztem laposnak, amikor ráálltam :)
Igazából annyira kíváncsi voltam rá, hogy milyen, hogy nem foglalkoztam ilyenekkel, de azóta is úgy használom.

KUHULIN 2018.02.16. 09:23:06

Ez vicces! Akar valaki ilyet? ;)
youtu.be/DkfQJ8YNHuU

medvekoma 2018.02.25. 22:22:25

Nekem is pont két hónap alatt jött meg. Ez az ára a további érkezési költségek elkerülésének. Mivel én tuningolni szeretném,elég volt a kisebb verzió is. Meghibásodástól nem félek, elég egyszerű a felépítése,remélem javitható. Bár mint Kokker példája mutatja nem mindíg. A prohardver fórumán is olvasható egy-két jó tanács.

2121Bolha 2018.03.05. 12:36:29

@medvekoma: Szia! Mit jelent, hogy tunningolni szeretnéd? Milyen módon?

Hamburzser 2018.03.09. 12:40:54

Sziasztok! A nagyobb testvér vásárlását tervezem a napokban ( M365) . Ha esetleg elromlik hol lehet szervizelni? Garanciális javítás mennyire álom Magyarországon? Előre is köszönöm a segítségeteket!

nezdmitrendelszblog · www.nezdmitrendelsz.blog.hu 2018.03.09. 12:50:40

@Hamburzser: Szia!
Szerencsére a miénkkel semmi gond nincs, pedig a múltkor sikerült az első esésem a rollerel című sort is kihúznom az "ez még nem történt meg velem" listáról.
Nyél gázzal aszfalton, még jó, hogy hideg van és ilyenkor az ember jól fel van öltözve :D
Valaki már írta, hogy talált itthon szervizt, de én még nem kerestem rá.
süti beállítások módosítása