A fiatal gyártó egy kicsit messze van még attól, hogy elmondhassuk róla, beírta magát a köztudatba. De elképzelhető, hogy ez a kezdetben telefon töltőkkel és kábelekkel megjelenő és elismerést kivívott márka, az újdonságaival egyre szélesebb körben lesz ismert és elismert egyaránt.
Egy ideje már megtalálhatóak a termékeik között Bluetooth-os hangszórók, fali és autós töltők, illetve telefon tartók, Lightning és USB Type-C kábelek és az általunk is tesztelt, az USB Type-C-hez hasonló reverzibilis kábelek is.
Egy akció keretében jutottam hozzá ehhez a füleshez és nem bántam meg. Egy dolgot biztosan ki lehet jelenteni. A BlitzWolf csomagolásért felelős szakemberei nagyon is kitettek magukért. Olyan guszta kis pakkot rittyentettek össze, hogy le a kalappal előttük. Egy nagynevű márka termékénél is jó érzés ilyen igényesen megszerkesztett csomagot kibontani, de egy ilyen „bagóért” megvásárolható árucikknél, az ember hajlamos az állát a földön keresni. Na, de mondom is...
Kicsomagolás
Már meg sem kell említsem, sőt, rá sem szabad gondolnom, hogy leírom. De már úgyis tudjátok, hogy milyen csomagban érkezett a termék. Igen, a jó öreg buborék lesz az. Ezt lehámozva egy fekete dobozt kapunk egy átlátszó fóliába csomagolva. Ha a kibontás ezen szakaszán is túlléptünk, akkor a korábban már említett gusztusos tálalásban lesz részünk. A kis ékszerdobozként nyíló tető alatt azonnal megakad a szemünk a beltartalmat takaró, a cég logójával ellátott tejüveg színezetű lapon, ami a belső mélyebb részeit takarja. A felnyíló tető belsejében egy köszönő szöveget láthatunk, hogy a BlitzWolf termékét használjuk.
Az átlátszó lap alatt találunk egy rövidke leírást a tartozékok listájáról, a kezelő szerv gombjairól és egy ugyan akkora méretű 18 hónap garanciáról szóló papírt és egy cipzáros tokot, ami a belső szivacs ágyba vájt részben pihen. Igen, ebben a "low cost" kategóriában is jár a visszazárható fülhallgató tartó. Az ovális alakú, enyhén puha bársonyos tapintású fekete színű tok cipzár része esztétikusan piros színt kapott, a húzó része egy gumis pánt mögé van bújtatva, ilyet sem nagyon láttam még, de minden ilyen apróság jó érzéssel tölti el a vásárlót. A tartóban elfelezve, egy gumis-hálós rész alatt kaptak helyet a fülhallgatón kívül a különböző méretű gumi harangok, ebből összesen három darab áll rendelkezésre. Még arra is figyeltek a tervező, hogy a fülhallgató kábelére egy tépőzáras pántot is tegyenek, így biztosítva azt, hogy véletlenül sem fog kibontódni, összegabalyodni a feltekert kábel. Ez újabb pozitívum.
A jack csatlakozó oldalán a gyártó neve szerepel, a vége aranyozott. A kábele 1.2 méter hosszú, de nem az a lágy össze-vissza hajlik fajta. Van tartása, de nem túlságosan kemény, így kevésbé gubancolódik. Mind a jack, mind pedig a fülhallgató ház végeinél egy kis gumiborítás fedi a kábelt, így védve a sérüléstől. A ház végek fémből épülnek fel, ebben található a grafén felépítésű membrán, majd a hang kivezetés műanyag, végén pedig a gumi harangok találhatóak. A kábel közepén elhelyezkedő vezérlő egy hosszabb fekete kapszulára emlékeztet. A külsőt csak itt lehet egy kis negatívummal illetni, a gombok kissé merevek, nehezebben benyomhatóak, mint amit eddig megszoktam. Ez talán betudható annak is, hogy nem különállóak, hanem az egészet egy zárt réteg fedi. Tény, ha elkapna minket az eső, akkor jobban védve van.
A kiosztás a szokásos felülről lefelé hármas, az első a hangerő növelése, a kör alakú vezérlő gomb, ami az egy gombos lejátszás/megállítás, dupla lenyomás a szám léptetéséhez, hármas a vissza léptetéshez, alatta a hangerő csökkentésére szolgáló kapcsoló. Ellenkező oldalon a mikrofon található. Először nem nagyon tűnt fel, de a kezelő felső részén van egy kis gyűrű, amivel a fülünkhöz menő kábelt szélességét tudjuk tágabbra, illetve szűkebbre venni.
A nagy próba
Először egy kicsit fura volt megszokni a viselését az általam lassan két éve használt LG Quadbeat 3 után. A gumi harang és maga a driver borítás közötti távolság egy hangyányival kevesebb, mint azt az LG-nél megszoktam. Nincs túlságosan nagy fülem, nekem a kis gumi harang pont ideális volt. Mivel a Quadbeat is a telefonommal teljesít szolgálatot, evidens volt, hogy az új szerzeményt is így küldöm a csatába. A BW-ES1 adatai:
Érzékenység: 102 ± 3dB
Névleges teljesítmény: 5 mW
Impedancia: 32Ω
Frekvencia átvitel: 20Hz-20kHz
Súly: 15 gramm
Amikor elindítottam az első számot, egyetlen dolog jutott eszembe. Tudjátok, biztosan ti is átéltetek már hasonlót, amikor állásinterjún megkérdezik, hogy jellemezd magad pár szóban. Hát, én ezt a fülest egyetlen szóval tudnám, dinamikus. A Poweramp előre beállított equalizere, a magas és mély kiemelések, amiket a Quadbeat-hez használok, majd levitték a fejemet a BlitzWolf-nál. Mintha egy légkalapácsot helyeztem volna a fülembe. Van benne basszus? Az nem kifejezés. Le is tekertem minimumra, annyira letaglózott. Egy kis hangzás állítás, mélyeket lejjebb, magasakat feljebb és kész is volt. Nem hiába mondják, hogy a fiatalokat célozták meg ezzel a termékkel, de akkor én már idősnek számítok? A mélyek ütnek, a közepek megvannak, a magas kevesebb, mint amit vártam. A hangszín beállítása után már barátok lettünk, így már olyan hangja van, ahogyan azt én szeretem. Miután beállítottam, pont kellemesen megdübörögteti egy Rammstein, de szépen kihozza az akusztikus hangszereket, például Ludovico Einaudi – Expericence c. szerzeményéből, ahol a hideg is kirázott (pozitív értelemben), amikor, egy halk, lágy rész után, újra a húrok közé csapnak.
Beszélgetés közben jól teljesít szolgálatot, mindvégig jól hallottam a túlsó vonal végén lévőket és ők is jól hallottak engem a vezérlőbe szerelt mikrofonnak köszönhetően.
Nem mondom, hogy nincs nála jobb termék, hiszen mindig találjunk jobbat és jobbat az adott szerzeményünknél. De ha az árat nézzük, akkor abszolút kategóriagyőztes, a piacon szerintem nincs nála jobb a szegmensben. Össz-vissz 12$-ba kerül, a szállítás díjmentes. Ezért az árért, a többszörösébe kerülő társakat megszégyenítő hangjával nagyon is az ajánlott kategóriába sorolandó. Alapjáraton jól szól, aki szereti kihozni a magas hangokat, az egy kis hangszín módosítással tökéletessé teheti.
Ha tetszett a termék, itt megvásárolhatod
Jelenleg sajnos hiányos a BangGood készlete, olyan sokan vásárolták meg. De nemsokára újra kapható lesz, addig is berakhatod a kívánság kosaradba, hogy ha elérhető lesz, le bírj csapni rá.
Ha tetszett a cikk, ne felejtsd el Like-olni az oldalt a Facebookon, hogy erőt adjon a kis csapatunknak még több cikk írásához, amikről így első kézből értesülhetsz.