75$ szállítással együtt a Xiaomi Amazfit Bip

2018. május 10. 18:29 - nezdmitrendelszblog

y6677b-1-c537-kpsh_eredmeny.jpg

A Xiaomi és Huami közös projektjének az Amazfit Pace volt a gyártó első nagy dobása, ami hatalmas sikereket ért el, alacsony ára, korrekt tudása a kategória győztesévé léptette elő. Mi is kipróbáltuk, itt olvashatsz róla. Pozitívuma volt a transzflektív kijelző is, ami visszatükrözi a napfény sugarait a kijelző mögötti panel révén, így a nap fénye világítja meg a kijelzőt. Az új tag, a Bip, mindezt tudja, de olcsóbb lett nagyobb társánál.

y6677b-1-c537-jvnm_eredmeny.jpg

Az Amazfit Bip négyzet alakú, transzflektív, színes kijelzővel rendelkezik, amelynek átmérője 1,28 col. A transzflektív tulajdonság miatt a kijelző reflexiója fényforrásként használható a környezeti fénytől függően, így a kijelző saját háttérvilágítás nélkül is olvasható. A transzflektív kijelző nagy előnye az alacsony energiafogyasztás, valamint az a tulajdonsága, hogy a kijelzőt úgy készítették el, mintha egy apró tükröződő felület lenne a kijelző alatt. Így minél jobban süt a nap, annál jobban olvasható a kijelző. Természetesen háttérvilágítással is ellátták, így éjszaka is nyugodtan elmehetünk kocogni, az adatokat így is letudjuk majd olvasni a kijelzőről. A panel felbontása 170 x 170 képpont. Érintésérzékeny, tehát mindent szinte egy mozdulattal elvégezhetünk. Az Amazfit Bip kijelzőjét a Corning féle Gorilla Glass védi, amely 2,5D-s lekerekítést kapott. Speciális ujjlenyomat taszító bevonat biztosítja, hogy a kijelző felület tiszta maradjon. 

 y6677b-1-c537-8zgn_eredmeny.jpg

IP68-as védelme ellenáll a pornak és a fröccsenő víznek és a vízbe esésnek is, így, ha futás közben kap el minket az eső, azzal sem lesz gondja.  Az óra szíja könnyedén cserélhető, anyaga szilikon. Az óra és a szíj mérete 19.50 x 3.50 x 0.80 cm, súlya mindössze 32 gramm.

 y6677agr-1-b1d7-nu4b_eredmeny.jpg

y6677b-1-c537-dbnd_eredmeny.jpg

Az okostelefonnal történő szinkronizálás Bluetooth 4.0 kapcsolaton keresztül történik. Ez lehetővé teszi az alkalmazás értesítéseinek fogadását és akár hívásemlékeztetést is. Az Amazfit Bip által összegyűjtött adatok a Xiaomi MiFit alkalmazással is szinkronizálhatók. 

Az Amazfit Bip alig különbözik az Amazfit PACE-tól. Többek között különböző sportprogramok közül választhatnak, amelyek az adott sporthoz igazodnak, úgy mint: beltéri futás, szabadtéri futás, kerékpározás és túrázás. Attól függően, hogy melyik programot indítjuk el, az óra különböző információkat nyújt a sebességről, távolságról, magasságról, pulzusszámról és időről. Az értékeket az Amazfit Bip érzékelői határozzák meg. A Smartwatch többek között GPS és GLONASS modullal rendelkezik, amely képes meghatározni a pontos helyzetünket, ezzel segítve a nyílt terepen való sportolást. Továbbá gyorsulásérzékelő, barométer, magnetométer és pulzusmérővel is fel van szerelve. Akkumulátora 45 nap készenléti üzemidőre képes.

y6677b-1-c537-5ivi_eredmeny.jpg

Az órát Android-hoz és iPhone-hoz is csatlakoztathatjuk. Android esetében a telefonnak 4.4-es vagy újabb verzió, míg az iOS-nak legalább a 8-as verziónak kell fent lennie.

Kapcsolódó kép

A TomTop-nál most 69.99$-ért árulják az órát

A Duty Free Shipping szállítással áfa és vám mentesen rendelhetjük meg

 

Még nem próbáltad a TomTop webáruházat? Sebaj, megmutatjuk, hogyan igazodj ki rajta, ha szükséged lenne egy regisztrációra.

 

 Tetszett a cikk? Oszd meg, hogy más is elolvashassa.

 

Ha tetszett a cikk,  Like-old az oldalt

Oszd meg barátaiddal Facebookon, Pinteresten, Twitteren hogy még több ember olvashassa ezt a bejegyzést

 

 

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nezdmitrendelsz.blog.hu/api/trackback/id/tr8113906012

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cdr.Ben 2018.07.17. 06:56:40

Én csak most ismerkedem ezekkel az órákkal. Szeretnék venni egyet, hogy a konditermi illetve kettlebell edzéseim alatt elégetett kalóriákát nyomon követhessem. Ezek az órák képesek erre is? Vagy csak a menüben megadott pár sport esetén tudja?

Erre a célra (ha tudják ezt) gondolom ez a termék ideálisabb mint a Mi Band 3. Vagy elegendő lenne az is?

nezdmitrendelszblog · www.nezdmitrendelsz.blog.hu 2018.07.17. 07:29:53

@cdr.Ben: Alapesetben lépést számolnak, amiből kikalkulálják, hogy mennyi kalóriát égettél el. Egy edzés olyan komplex folyamat, hogy tudnia kellene milyen sportot végzel, milyen mozgásokat, stb... Szerintem ennyire bonyolult folyamatokat egy óra sem tud kiszámolni.
A Xiaomi Stratos tud úszást, teniszt is mérni, figyeli a karod mozgását, a karon végzett tevékenységek mérése jobb lehet, de az sem tud kimondottan edzés fajtákat mérni.
www.gearbest.com/smart-watches/pp_1665534.html?wid=1349303&lkid=14939545
Kedvezmény kód: stratos
süti beállítások módosítása