Nagyon szeretek biciklizni. Mióta beköszöntött a hideg idő, azóta lent áll a vasparipa a házunk alatti pincében és velem együtt várja a jobb időt. Mindenkinek megvan a saját története, hogy ki, mikor és hogyan próbálkozott meg az először még olyan hihetetlennek tűnő, "hogy a fenébe nem dőlnek el az emberek azon a vékony kerekeken" gondolat utáni első nagy lépésekkel. Először édesapám tanítgatott, egy kicsi, hátul az elengedhetetlen seprűnyéllel felszerelt példánnyal. Később, emlékszem, Kőbányán nagyapám mellett jött el az a pillanat, amikor egyedül tudtam már gurulni a kemping biciklivel. Ketten indultunk, én a kerékpáron, ő hátul tartott...