Xiaomi Network Speaker teszt - A kis fehér dübörgő doboz

2017. október 11. 12:19 - nezdmitrendelszblog

3160761d-128a-4dad-9e07-93d9d4419915.png

Vannak olyan helyzetek, amikor az ember nagyon örül, hogy megvette vagy épp megépítette az új hifi vagy házimozi rendszerét. Ugye, tudjuk milyen érzés? Anno én is átéltem. És vannak olyanok is, akik bár szeretnének rendesen szóló hifit magunknak, de vagy nincs olyan példány, amire az adott költség keretünkből rááldoznánk vagy egy olyan eszközt keresünk, ami nem foglal sok helyet, de mégsem valami kis cicergő hangszórót akarunk hallgatni.

Mi is valami hasonló gondolatmenet folytán választottuk a Xiaomi Network Speaker-t, hiszen pár éve máshova költöztünk és a saját hifi és házimozi már csak egy álom maradt a kevés hely miatt. De az ember nem bánkódik, hanem keres a lehetőségeihez mérten más alternatívát. Sokat nézelődtem a különböző mikro/mini hifiket, de a hazai boltok között, árban egyik sem hozott megfelelőt számomra. A fontos szempont a Bluetooth kapcsolat és AUX bemenet volt és lehetőleg ne 15W-os teljesítmény mellett tudja mindezt, hanem egy kicsit legyen erősebb, de ne kerüljön horribilis összegekbe. Mivel úgy éreztem, hogy olyan helyzetbe kerültem, amibe valószínűleg senki más sem, mert akkor lenne egy kompromisszum kész termék valamely gyártótól, így feladtam a különböző hazai internetes oldalak böngészését. És ekkor jött velem szemben az agyon dicsért Xiaomi hangfala. Nem, egyáltalán nem akarom dicsérni, de már egy ideje szemeztem a termékével, ami talán elhozná nekem a megváltást. Sokáig ellent tudtam állni neki, de végül hagytam a csábításnak.

 

Láttad már a legújabb, mai 10.12.  Akció keresőt, ahová rengeteg terméket sikerült összegyűjtenünk?

 

Kicsomagolás

Fura módon, de először azt gondoltam, hogy valami kínai Barbie baba dobozát küldték a hangfal helyett, nem volt megszokott ez a színvilág a gyártótól, egy piros színű dobozt kaptam, tele rakva motívumokkal és feliratokkal.

A doboz tetejét lassan engedte a nagyon passzentos és masszív papírdoboz vákuum szorítása. Kiegészítőkből nem kapunk egyebet, csak egy kínai fejű kábelt, amit gyorsan le is cseréltem egy itthoni darabra, és egy óriási két oldalas leírás volt, ami takarta a hangfalat. A termék nehéz, azt hittem, hogy túl passzentosan ül a tálcájában, de nem, ez tényleg nehéz, nehezebb volt, mint amire számítottam.

Ha a külsőről kellene értekeznem pár mondat erejéig, akkor a fehér színnel, az egyszerű formával és letisztultságával lehetne a legjobban jellemezni. Igazából azzal a hármas jelzővel, ami nagy vonalakban igaz a Xiaomi termékeire. Tehát ha nem szeretnél egy extravagáns új terméket a lakásodba/házadba/szobádba, akkor ezt az eszközt neked találták ki.

A hangfal mérete 28.2 x 9.5 x 9 centiméter, a mérlegen 1.63 kilogrammot nyomott, de kiváló összeszerelési minősége és masszív volta miatt nehezebbnek tűnik. Ha megnézzük a front részét, akkor csak az apró "Mi" logót és a nagy rácsozott lamellákat látjuk, ami a négy darab, két 2.5 hüvelykes mélynyomót és két 20 milliméteres magas hangokért felelős hangszórót védi.

htb1tcupsvxxxxbbaxxxq6xxfxxxw.jpg

A hátsó részen találtjuk a csatlakozókat, itt láthatjuk a AC100V - 240V ”borotva kábel" csatlakozót, egy USB portot és AUX csatlakozót. A fizikai csatlakozók ebben a két formában ki is merülnek, de van nekünk Bluetooth 4.1 és 802.11 b/g/n/ac-s Dual WiFi is. A hangfal tetején látjuk az alumínium lapra épített kezelőszerveket, ahol a bekapcsoló, a hangerő és a szám léptetés, illetve egy "Play" gomb található egy két színű, piros és fehér LED társaságában. Alul csak négy darab gumi lábat és a termék címkéjét találjuk, amin egy QR kóddal és a legfőbb adatokkal találkozhatunk, köztük azzal is, hogy ez a kis bestia 30W teljesítményre képes.

 

A NAGY próba

Az első dolgom az említett QR kód beolvasása után a szükséges Mi Speaker nevű szoftvert telepítése volt, ami először kínaiul szeretett volna velem kommunikálni, de ez csak a bejelentkező szövegben merült ki szerencsére  és angolul folytattuk az ismerkedést. Fontos, már kapcsolódás előtt kapcsoljuk be a hangfalat, aminek jelző LED-je pirosan fog villogni egy darabig, amíg nem csatlakozik fel a hálózatra. Az alkalmazás azonnal felismerte és egy pálcika-pálcika-hóember, kínai írásjelekkel nevezte el, amit én át is állítottam Xiaomi hangfal névre. Miután beállítottuk, egy kínai női hang jelzi a hangfalból, hogy valami történt. Bár, ha azt mondja, hogy milyen jó volt a szecsuani csirke, akkor is olyan nyugalommal ülök, hogy most biztos azt mondta, minden beállítás sikerült. És igen, ennyi is volt összehangolni a hangfalunkat a telefonnal. Ez több okból is jó, amire én nem is gondoltam volna. Azt hittem, hogy Bluetooth kapcsolaton kell elvégezni minden beállítást. A WiFi sokkal gyorsabb, stabilabb. Az alkalmazásból indítható zenéinket streameli az eszközre, így a Bluetooth hatósugara sem lehet probléma, ha például kimegyünk a szobából, hiszen WiFi-nk az egész lakásban, sőt még a kertben is működik.

1_29.jpg

Az eszköz csatlakoztatása után kaptam egy szoftverfrissítést a hangfalhoz, ami meglepett, hiszen az embernek nem egy megszokott dolog, hogy a hangfala, amiből bömbölteti a zenét, frissítse a szoftverét. Itt találjuk a hangfalra vonatkozó adatokat, miszerint a belső tárhelyének mérete, ami névlegesen 8 GB, gyakorlatilag 6.53 GB-ot használhatunk fel belőle. Ide akár fel is másolhatjuk a telefonunkon keresztül kedvenc dalainkat, így nem kell pendrive-hoz nyúlnunk, de még a mobilunkkal sem kell összekapcsolni, ha csak egy kis muzsikát szeretnénk hallgatni valamelyik kedvenc együttesünktől.

A beállítások menüben navigálva, lehetőségünk van ébresztést beállítani, de van még mit csiszolni a szoftveren, hiába kaptunk frissítést hozzá. Hiszen nem a mi időzónánk szerint jelez. Tehát. ha beállítom, hogy reggel 4:30-kor ébresszen, akkor ő a kínai idő szerint jelez, tehát 22:30-kor. A "Settings" menüben beállítható az automata kikapcsolás, itt megadhatjuk, hogy hány perc vagy hány dal után kapcsolja le az eszközt. Lehetőség van az előre beállított hanghatások vagy saját equalizer szerinti sémát használni. Be/ki kapcsolhatjuk az eszköz Bluetooth modulját, láthatóvá/láthatatlanná tehetjük. 

Az alkalmazáson belül lehetőség van feliratkozni csatornákra, rengeteg van belőlük, illetve szerkeszthetünk magunknak is. Saját csatorna szerkesztésénél megadhatjuk, hogy honnan kívánunk hozzáadni dalokat. Ez lehet a Xiaomi által előre felvett csatornák egyike, de kereshetünk dalt az adatbázisban, vagy hozzáadhatjuk a telefonon tárolt zenéinket, illetve már a hangszóróra másolt dalainkat is. Sajnos netrádiókat nem vehetünk fel a listára. Szerencsére van kereső sáv, ahová beírhatunk előadót, szám címet és ha sikeres volt a keresés, akkor kilistázza az adott zeneszámokat. A mostanában játszott külföldi előadók számai közül szinte minden megtalálható, de azért van még hová fejlődni. A jó az egészben, hogy a megtalált zenéinket lejátszási listába rendezhetjük, de lehetőség van egyből lementeni őket a Mi Speaker belső memóriájába, ami nagyon jó ötlet a részükről.

2_20.jpg

Egyes zenékhez kapunk még albumborítót, illetve dalszöveget is, ami szinkronizálva a zenével megjeleníti az adott szövegrészt, ez is nagyon tetszett. Egy adott előadó keresése után kilistázza milyen dalokat talált. Ha számra kattintunk, akkor lejátsza azt, a szám melletti "+" ikonra kattintva hozzáadhatjuk saját lejátszási listánkhoz. Zene váltáshoz és hangerőszabályozáshoz használhatjuk a telefon és a hangfal gombjait egyaránt.

3_24.jpg

Az AUX bemenetét használva 3.5-es jack-jack kábellel összekötöttük először a TV-vel. Itt aztán már adtak a filmek a hangfalnak, de állta a sarat. Nem olyan érzés, mint amikor még házimozin hallgatva nézhettem a filmeket, de végre megint düböröghet a ház a robbanásoktól és a többi effekttől. Természetesen lehetőség van szinte bármilyen eszköz kimenetére rákötni vezetékkel, legyen az egy mp3 lejátszó, telefon, TV, HiFi, laptop. Utóbbit szolgálja ki jelenleg is, kombinálva a telefonos kapcsolaton keresztüli zenehallgatást. Automatikusan átvált vonal bemenetre, amint érzékeli, hogy bedugtuk az ehhez szükséges kábelt. Szerencsére a Bluetooth kapcsolatot sem spórolták ki belőle, így lehetőségünk van rá, hogy mobiltelefonunkat ezen a módon is összepárosítsuk vele. Ezáltal megoldhatjuk azt is, hogy a telefonunkon futó Spotify-t is a hangfalon hallgassuk.

Ha pendrive-on keresztül szeretnénk zenét hallgatni, mert egy ismerősünk USB kulcson hozta el a kiedvenc muzsikáit, azt is megtehetjük, csak be kell dugni a hangfal USB portjába és már hallgathatjuk is, így a telefonunkra sincs szükség. Azonban ügyesen megoldották. ha USB-n keresztül játszunk le dalokat, akkor azokat látjuk a telefonunkon a  Mi Speaker alkalmazásban, így az albumborítót is megjeleníti, de gyorsan át is pörgethetjük a listát, mely számokat szeretnénk meghallgatni vagy felmásolni a hangfal belső tárhelyére.
4_20.jpg

 

Jöjjön a lényeg!

Van egy ismerős audio fanatikus barátom, akinek szóltam, amint megjött a hangfal, hogy mit is szereztem. Egyöntetű véleménye volt, hogy "jó kis cucc". Persze a méretéhez és természetesen az árához képest.

Kellemetlen egy helyzet olyan dologról írni, amit az ember nem tud bemutatni, hiszen gondolkodtunk azon, hogy egy Youtube videó formájában bemutatva talán valami képet lehet kapni mégis mit tud, de itt szűk keresztmetszet lehet a mikrofon, amivel rögzítjük a hangot, illetve a forrás lejátszása a másik eszközön, úgyhogy végül elvetettük ezt a lehetőséget. Nem szeretnék összehasonlításokba bocsátkozni, hogy mihez képest jobb vagy rosszabb a hangja, egy biztos, egyáltalán nem bántam meg, hogy beszereztem a Xiaomi eszközét. Szépek a magasak, megvannak a közepek és basszusban sincs hiány. Jól elkülönülnek a hangok és annyira, de annyira fura, hogy egy ilyen kis hangfalban akkora basszus leledzik, hogy el sem hiszi az ember. Ahol most épp hallgatom, egy 20 négyzetméteres szobában, körülbelül 1/3 hangerővel és szinte ordít. Tehát Ha épp a kertbe szeretnénk kiülni, akkor kiviszem magammal és ott adja egy beszélgetéshez vagy kinti bulihoz a zenét.

Egyáltalán nem bántam meg a vásárlást. Pont azt nyújtja amit vártam tőle, hangzásban még jóval többet is, így ajánlott vétel. Az ára a minőségéhez képest hihetetlen alacsony, 62$-ba kerül.

A Xiaomi Network Speaker-t itt tekintheted meg

Vagy akár egy kattintással meg is oszthatod

Kérheted EU Express szállítással is, így nem kell áfát fizetned, amivel sokat spórolhatsz.

 

Ha tetszett a cikk,  Like-old az oldalt

Oszd meg barátaiddal Facebookon, Pinteresten, Twitteren hogy még több ember olvashassa ezt a bejegyzést

 

 

Ne felejtsd el megnézni az NMR blog Facebook oldalát, mert a híreket, amiket az oldalunkon hely hiányában nem  mindig tudunk megjeleníteni, illetve a legújabb és a kupon kódokkal jóval olcsóbban megvásárolható termékeket ott találod.

 

12 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nezdmitrendelsz.blog.hu/api/trackback/id/tr6212942521

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2017.10.12. 06:51:51

Nem rossz, elég sokat tud. De pici. Nekem volt pár évig a konyhai főzéshez egy ilyesmi méret, de csak rádió meg Bluetooth volt benne. Mivel Chromecast Audiot használok, lecseréltem egy Edifier R1280T aktív hangfal párra. Direkt olyat vettem aki csak egy analóg bemenet tud, úgyis ott a Chromecast, zenét meg csak Google előfizetésről hallgatok. Minőségbeli ugrás hangban, azért az méret számít itt. És még pont elfér egy könyvespolcon pl...

nezdmitrendelszblog · www.nezdmitrendelsz.blog.hu 2017.10.12. 08:00:22

@[HPhD]Blokkolnam: Pont ez az, hogy az ember nem gondolná, hogy ilyen kis mérete ellenére mekkora hangja van. Én sem gondoltam volna elsőre, pont ezért is tartottam egy kicsit tőle, amikor először megláttam. De utána olvasva külföldi fórumokon nagyon jó dolgokat írtak róla. Tény, nem vetekedhet egy minőségi hifi-vel, de megmutatnám pár nevesebb gyártónak, hogy tessék mit lehet kihozni ennyi pénzből :D

2017.10.12. 08:20:00

Ja, meg ha valaki mas is Chromecast audiot hasznalna, akkor en sokaig nem tudtam (bamba vagyok), hogy alapbol a Chromecast Audio-n van egy Full Dynamic Range beallitas, ami alapbol ki van kapcsolva elvileg (nekem ki volt mikor elöször beüzemeltem a cuccot). Ha jobb hangrendszerre szurja ra az ember a Chromecast Audio-t, tehat nem PC-s prüttyögök, stb, akkor erdemes aktivalni ezt a "Full Dynamic Range"-et:

support.google.com/chromecast/answer/6290498?hl=en

oozire 2017.11.24. 10:12:26

Nekem bluetooth kapcsolat esetében (több telefonnal kipróbálva is) már kb. 2 méteres távolságban is zavaróan "pattog". Te tapasztaltál ilyet?

nezdmitrendelszblog · www.nezdmitrendelsz.blog.hu 2017.11.24. 10:37:15

@oozire: Szia! Most, hogy írtad meghallgattunk pár zenét Bluetooth-on rákötve. Most kb. 4 méterre van a két eszköz egymástól, de egy szobában. Viszont nekünk nem pattog. Nem lehet, hogy a lakásban használt WiFi miatt interferencia lép fel? Esetleg, ha társasházban laksz, akkor valami bezavar? Mivel majdnem azonos frekvencián működnek, ez elképzelhető. Nekünk egyszer egy Bluetooth-os egér szinte alig működött, mert összeakadt a 2.4GHz-es WiFi-vel, de amikor 5GHz-re váltottunk a routerrel érdekes módon megszűntek a gondok. A hangfal alkalmazással lehetőség van WiFi-n irányítani és úgy lejátszani a zenét, ezt nem próbáltad vagy a Bluetooth lenne a preferáltabb számodra? Esetleg próbáld meg a routert más csatornára átrakni, mert lehet amiatt van interferencia. Ha úgy nem pattog, akkor az a baj.

oozire 2017.11.24. 11:15:10

@nezdmitrendelszblog: Szia! Köszi a segítséget! Valóban a WiFi-vel akadt össze. Sajnos 5GHz-et nem ismerik az itthoni AP-k, viszont a sima channel váltás is megoldotta. Egyébként elsősorban Spotify-on hallgatok zenét, s ezért fontos a bluetooth kapcsolat. Még egyszer köszi :)

nezdmitrendelszblog · www.nezdmitrendelsz.blog.hu 2017.11.24. 11:35:22

@oozire: Örülünk, hogy sikerült ilyen gyorsan megoldani a "problémát" ;) Szívesen

SpeciGames 2018.04.12. 10:14:16

A minap jött meg a doboz. A wifire felcsatlakozva rögtön firmware frissítést ajánlott. Megtörtént. Azóta nem lát netet és csak BT-on keresztül szól, de élvezhetetlenül recseg. Hogy lehet factory resetet csinálni rajta? Esetleg egyéb 5let? Köszi!

nezdmitrendelszblog · www.nezdmitrendelsz.blog.hu 2018.04.12. 10:16:39

Szia!
Az előtted lévő hozzászólásban pont ilyen recsegés probléma volt, ott összeakadt a WiFi a Bluetotth-al. Visszaállítást csinálhatsz a MI Speaker appból a beállítások, Reset default settings-nél. Esetleg lehet megoldja a problémát, ha újra felrakod a telefonos appot. Illetve lehet, hogy a szoftverfrissítés után az általa használt wifi összeakad az otthonival.

Lánglovag 2018.04.25. 20:43:34

@nezdmitrendelszblog:
Nálam folyton firmware frissítés után sírt egy ideje, párszor nekifutottam, folyton elhasalt, csak pirosan pulzált a led, a play+ch gombokat kellett random idejig lenyomni és úgy bekapcsolni a resethez. Most megint nekifutottam, közben kínai nyelven ajánlgatott hozzá valami új appot. Valami köles ai/millet ai, ezzel végre végigcsinálta a frissítést, nem kellett resetelni. Viszont így kikerült a Mi Speaker app alól a box (sőt már a mi home-ban sem mennek az alap kezelőgombok sem), már csak ebben az újban tudom kezelni, ami teljesen kínai, még bemenet se tudok választani, csak kínai tartalmakat ajánl, teljesen használhatatlanná vált szinte a doboz. :(

nezdmitrendelszblog · www.nezdmitrendelsz.blog.hu 2018.04.28. 10:19:18

@Lánglovag: Szia! A Mi Home és a Mi Speaker app sem látja az eszközt? Lehet, hogy a Mi Home appal lehetne valamit kezdeni.

Lánglovag 2018.05.02. 10:42:10

@nezdmitrendelszblog: Sajnos a firmware frissítés után a Mi Speakerből MiAI Speaker lett a MiHome-on belül is, annyi funkció működik már csak, hogy látom, online vagy offline, ráklikkelve már nem jön elő a régi kezelőgombos felület, hanem egyből az új csodaappot akarja elindítani. Kevés külföldi fórumot találtam csak az eszközhöz, de páran belefutottak először a sikertelen frissítésbe, majd a frissítésen átvergődve a funkciók elvesztésébe... Pl. itt: en.miui.com/thread-2275528-1-1.html
Már csak abban lehet bízni, hogy egyszer a jövőben érkezik valami software-es update. Az új appon belül küldtem egy csalódott visszajelzést is a funkciók elvesztése miatt, de semmi válasz azóta sem.
süti beállítások módosítása