Amazfit Bip - Könnyű társ sportoláshoz

2017. december 28. 17:34 - nezdmitrendelszblog

y6677agr-1-b1d7-xowo_eredmeny.jpg

A Huami egyike a világ legnagyobb viselhető eszközökre szakosodott vállalatoknak. Termékcsaládja az Amazfit, a kiváló felszereltségű, minőségi anyagokból készített termékekre koncentrál. Az Amazfit Pace volt a gyártó első nagy dobása, ami hatalmas sikereket ért el, alacsony ára, korrekt tudása a kategória győztesévé léptette elő.  Mi is kipróbáltuk, itt olvashatsz róla. Pozitívuma volt a transzflektív kijelző is, ami visszatükrözi a napfény sugarait a kijelző mögötti panel révén, így a nap fénye világítja meg a kijelzőt. Az új tag, a Bip, mindezt tudja, de olcsóbb lett nagyobb társánál.

Pár hónapja a Xiaomi és Huami hivatalosan is útjára indította a Bip-et. Valószínűleg mindenkinek elsőre feltűnt, hogy a tervezők nem bírtak elszakadni az Apple megoldásától. Bár az óra egy ideje kapható volt, de csak az ázsiai régióban, így most új piacot nyitva, már elérhető az angol nyelvvel ellátott International verzió is. Az Amazfit Bip négyzet alakú, transzflektív, színes kijelzővel rendelkezik, amelynek átmérője 1,28 col. A transzflektív tulajdonság miatt a kijelző reflexiója fényforrásként használható a környezeti fénytől függően, így a kijelző saját háttérvilágítás nélkül is olvasható. A transzflektív kijelző nagy előnye még az alacsonyabb energiafogyasztás, valamint a jobb olvashatóság közvetlen napfényben. A kijelző felbontása 170 x 170 képpont. Ezenkívül a kijelző érintésérzékeny, tehát mindent, szinte egy mozdulattal elvégezhetünk. Az Amazfit Bip kijelzőjét a Corning féle Gorilla Glass védi, amely 2,5D-s lekerekítést kapott. Speciális ujjlenyomat taszító bevonat biztosítja, hogy a kijelző felület tiszta maradjon. 

 Kapcsolódó kép

IP68-as védelme ellenáll a pornak és a fröccsenő víznek és a vízbe esésnek is, így, ha futás közben kap el minket az eső, azzal sem lesz gondja.  Az óra szíja könnyedén cserélhető, anyaga szilikon. Az óra és a szíj mérete 19.50 x 3.50 x 0.80 cm, súlya mindössze 32 gramm.

 y6677agr-1-b1d7-nu4b_eredmeny.jpg

Az okostelefonnal történő szinkronizálás Bluetooth 4.0 kapcsolaton keresztül történik. Ez lehetővé teszi az alkalmazás értesítéseinek fogadását és akár hívásemlékeztetést is. Az Amazfit Bip által összegyűjtött adatok a Xiaomi MiFit alkalmazással is szinkronizálhatók. 

Az Amazfit Bip alig különbözik az Amazfit PACE-tól. Többek között különböző sportprogramok közül választhatnak, amelyek az adott sporthoz igazodnak, úgy mint: beltéri futás, szabadtéri futás, kerékpározás és túrázás. Attól függően, hogy melyik programot indítjuk el, az óra különböző információkat nyújt a sebességről, távolságról, magasságról, pulzusszámról és időről. Az értékeket az Amazfit Bip érzékelői határozzák meg. A Smartwatch többek között GPS és GLONASS modullal rendelkezik, amely képes meghatározni a pontos helyzetünket, ezzel segítve a nyílt terepen való sportolást. Továbbá gyorsulásérzékelő, barométer, magnetométer és pulzusmérővel is fel van szerelve. Akkumulátora 45 nap készenléti üzemidőre képes.

Az órát Android-hoz és iPhone-hoz is csatlakoztathatjuk. Android esetében a telefonnak 4.4-es vagy újabb verzió, míg az iOS-nak legalább a 8-as verziónak kell fent lennie.

Kapcsolódó kép

Világosszürke, sötétszürke, narancs és fekete színben választható.

A TomTop-nál most 55.99$-ért árulják az órát

Az órát Kínából küldik, így számolni kell vele, hogy fennakadhat a vámon.

 

Ne hagyd ki a mai akciókat sem!

akico_kereso_16.jpg

 

Még nem próbáltad a TomTop webáruházat? Sebaj, megmutatjuk, hogyan igazodj ki rajta, ha szükséged lenne egy regisztrációra.

 

 Tetszett a cikk? Oszd meg, hogy más is elolvashassa.

 

Ha tetszett a cikk,  Like-old az oldalt

Oszd meg barátaiddal Facebookon, Pinteresten, Twitteren hogy még több ember olvashassa ezt a bejegyzést

 

 

13 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nezdmitrendelsz.blog.hu/api/trackback/id/tr5313530139

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tomigonzo 2017.12.28. 23:00:08

Udv,
jol ertelmezem, ez mukodik telfon nelkul, aztan majd synceli az adatokat a telora? esetleg lehet tudni melyik appokkal lehet kompatibilis? (a sajatjan kivul?)

nezdmitrendelszblog · www.nezdmitrendelsz.blog.hu 2017.12.29. 08:34:35

@tomigonzo: Szia!
Igen, telefon nélkül működik, majd szinkronizálható az app-pal. Hivatalosan csak a gyári szoftverével működik, de van, hogy néha felnézek ide, itt elég sok minden más is van, amit az órával megtehetsz, de gyárilag nincs benne: prohardver.hu/tema/huami_amazfit_bip_okosora/hsz_1-20.html

☺ágica 2018.02.03. 08:12:04

Üdv!

Engem az érdekelne, hogy ennek is folyamatosan világít a kijelzője, mint a Pace-nek (én legalábbis így vettem ki a leírásokból)? Vagy beállíthatom, hogy csak gombnyomásra "térjen magához"?

nezdmitrendelszblog · www.nezdmitrendelsz.blog.hu 2018.02.03. 08:18:27

@☺ágica: Szia!
A Bip is olyan kjelzőt kapott, mint a Pace. Itt sem lehet teljesen lekapcsolni a kijelzőt. De szerencsére nem olyan nagy fogyasztók, hogy naponta tölteni kelljen őket. Hacsak persze nem 0-24-ben folyamatosan nyomkodja az ember. Az én Pace-em is jobban bírja, mint amire számítottam.

☺ágica 2018.02.03. 15:21:15

@nezdmitrendelszblog: Köszi a választ:) Még valami, hiszen most már tudom, hogy Neked Pace van:) A Pace leírásában az összes választható sportféleség fel van sorolva, vagy ki van ragadva pár? A teljes lista érdekelne. És nem túl bumszli? Nem vagyok túl nagy, a csuklóm is vékony...

nezdmitrendelszblog · www.nezdmitrendelsz.blog.hu 2018.02.03. 15:30:44

@☺ágica: Igen, nekem Pace van :)
A sportolások között van futás, séta, futópad, kerékpár, kerékpár beltéren (szobakerékpár, spinning), hegymászás, terepfutás és elliptikus tréner. Egy normál órához képest méretesebb, de az a legjobb, ha egy általad is használt órát lemérsz és ahhoz viszonyítod. Akkor tudni fogok, hogy mire számíts. A méretei: 24.50 x 4.50 x 1.20 cm.
Itt megtalálhatod az angol verziót (van kínai is): www.gearbest.com/smart-watches/pp_605468.html?lkid=12951434
Ha ezt a kódot felhasználod: HSCNyear102 akkor 17$-al olcsóbban vásárolhatod meg.
Ha EU Express szállítással rendeled, akkor nem kell áfát/vámot fizetned.

☺ágica 2018.02.03. 16:02:57

@nezdmitrendelszblog: Köszönöm:) Próbálok olyat keresni, ami több mindent lefed. Ebben az tetszik nagyon, hogy sok mindent látok magán az órán, és nem kell minden apróság miatt a telefonhoz csatlakozni... Köszi még egyszer:)

phillipo654 2018.03.20. 14:08:50

@nezdmitrendelszblog: Sziasztok! Egy kérdés: Oké, hogy szinkronizál a nap végén, de gondolom az nem járható út, hogy telefon nélkül "indítok" egy futást az órán? Mi Fit-es user vagyok ugye ott csak a telefonon lehet, viszont akkor ott kell lennie végig nálam a futás közben a telefonnak is...Vagy gondolom simán telefon nélkül elindulok futni és érzékeli ,hogy "valószínűleg futok" és mikor hazaértem a Mi fit app-ba már így kerül bele? Köszönöm!!!

nezdmitrendelszblog · www.nezdmitrendelsz.blog.hu 2018.03.20. 14:12:34

@phillipo654: Szia!
Telefon nélkül indíthatsz futást az órán. Ehhez ki kell választani az sportolási típusok közül a futást, majd ha az edzésed végén telefon közelbe kerülsz, akkor szinkronizálhatod és már a telefonon láthatod az óra által mért adatokat. Pont ezért jó, mert nem kell a telefonnak nálad lennie futás közben.

nezdmitrendelszblog · www.nezdmitrendelsz.blog.hu 2018.03.20. 14:15:54

@phillipo654: Duty Free shippinggel pedig nem kell áfát/vámot fizetned utána.
Vagy innen és az EU Express szállítás szintén ingyenes: www.gearbest.com/smart-watches/pp_1126414.html?wid=4&lkid=13483029

phillipo654 2018.03.21. 19:04:45

@nezdmitrendelszblog: Szia!
Köszi! Pont belefutottam egy hosszabb youtube tesztben , és igen látom ezen az órán van erre lehetőség.
Mi band 2-őm van most
süti beállítások módosítása