Xiaomi Amazfit 2 (Stratos) teszt - A legjobban várt Xiaomi okosóra

2018. május 29. 06:44 - nezdmitrendelszblog

amazfit_stratos_eredmeny.jpg

A Xiaomi Amazfit Pace órájának megjelenése óta lassan két év telt el, így jogosan várhattuk az utódot. Ezt a ziccert nem hagyhatta ki a Xiaomi és vele együtt természetesen az a Huami sem, akinek többek között a jól ismert Mi Band szériát és az Amazfit Pace-t is köszönhetjük. Ezeket ismerve már elég tapasztalatot szerzett az amerikai székhelyű gyártó ezen a téren, nem is csoda, hogy a termékeit ilyen sokan szeretik, hiszen ár érték arányban szinte verhetetlenek.

A tavalyi évben az Amazfit okosórát a megjelenéshez képest elég későn tudtuk csak beszerezni, de most nem vétettünk ilyen baklövést és amint megjelent az angol nyelvvel ellátott változat a legújabb verzióból, azonnal lecsaptunk rá.

 

Kicsomagolás

 p1020357.jpg

Ha a csomagolást nézzük, szakítottak a Pace-nél látott piros-fekete dizájnnal és elhagyták az átlátszó, ablakos csomagolást. A külső védőhüvelyt eltávolítva a hófehér Amazfit logóval ellátott kemény papírdobozt kapunk. Egy könnyű harc az erős vákuumszorítású tetővel és máris az órát pillanthatjuk meg. A költséghatékonysági szempontokat figyelembe véve nem kapunk extra kiegészítőket, az órán kívül egy leírást és egy USB-s végű töltőt kapunk a csomagban.

p1010629.jpg

p1010628.jpg

p1020358.jpg

Az órán egy előlapi fólia található, amit gyorsan le is húztunk róla, ne rontsa itt nekünk az összképet. A Stratos megjelenése sokat változott az elődhöz képest. A korábbi egy helyett, itt már három rozsdamentes acélból készült gombot találunk. Fontos volt a gombok elkülönítése is, így míg a középső a két oldalsóhoz képest nagyobb lett, homorú bordázott véget kapott. A másik két gomb kisebb, sima lekerekített végekkel, de az első, mivel ez szolgál a kijelző bekapcsolására, egy piros csík fut körbe a szélén. Bár a főmenüben továbbra is szinte csak egy gombot kell használjunk, hiszen az érintőkijelzőnek hála minden menüpontot a kijelzőről érhetünk el. A másik két gomb a sportolási folyamatoknál lesz hasznos, megkönnyítve a használatot. Sokkal jobb lett ez a magoldás, mint amit a Pace-nél használtak. Hiszen ott az óratok felső élén kapott helyet a többfunkciós gomb, amit sokszor nehéz volt elérni, itt viszont mind a három gomb az óra szélén található, amiket könnyen használhatunk.

p1010624.jpg

A Pace-hez hasonlóan az óratok itt is kerámia, ami hihetetlen karcálló és strapabíró. Az első verziót már jó ideje használom, és egy hajszálkarc sincs rajta, pedig néha kapott szegény rendesen. De mivel itt is a Corning féle Gorilla Glass üveget használják, ami 2.5D-s lekerekítést kapott, így a kijelző is korrekt védelemmel rendelkezik. Nagy változás még az elődhöz képest, hogy a fekete polikarbonát ház szénszálas mintázatot kapott, ami nagyon jól mutat, ezáltal sokkal férfiasabbra sikeredett az óra megjelenése.

p1020341.jpg

Készült az órából egy Amazfit 2S nevű variáns is, ami már zafírüveget és bőr szíjat is kapott, de véleményem szerint sokkal jobban megéri, ha a sima verziót választjuk. A szíj megmaradt a jól ismert 22 mm-es változat. Házilag is egy mozdulattal eltávolítható, hiszen egy rugós kis kar tartja benn a keretben, így könnyedén kicserélhetjük egy nekünk tetsző változatra, amiből már el is érhető pár darab, de már kijelzővédő fóliát is vásárolhatunk hozzá.

p1020362.jpg

p1020364.jpg

Az óra mérete nőtt egy kicsit. Megmaradt a 24.5 centiméteres teljes hossz, a 22 mm-es szíj, de az órat teljes szélessége 45 milliméter helyett 50 milliméterre nőtt a gomboknak köszönhetően. Ha már a méreteknél tartunk, nézzük meg a kijelzőt. Maradt a méret és a felbontás, tehát itt is 1.34 colos kör alakú kijelzőt kapunk, aminek az alsó része egyenesre szabott, hiszen itt található a fényérzékelő szenzor. Az OLED panel felbontása 320 x 300 pixel és szerencsére megmaradt a transzflektív tulajdonság is. Sokan nem tudják, hogy az órát ilyen kijelzővel szerelik, pedig érdemes néhány szót ejteni róla, mit is takar ez a transzflektív réteg. Először a Garmin óráiban láttam ilyet. Az egésznek nagyvonalakban az a lényege, mintha egy nagyon vékony tükör réteg helyezkedne el a kijelzőn megjelenő tartalom alatt, amely egyszerűen visszatükrözi a környezet fényeit, és ezt használja fel a kijelző megvilágításra. Azaz minél nagyobb a fény, annál jobban látható a kijelző is, tehát nem kell attól tartanunk, mint egy mobiltelefonnál, amit biztosan sokan átéltünk már, hogy próbáljuk a kezünkkel takargatni a kijelzőt a nyári napsütésben, hogy lássunk rajta valamit. Itt pont ez a jó benne, hogy minél jobban süt a nap, annál jobban világítja meg a kijelzőt, annál kontrasztosabb képet kapunk, így a nyári napsütésben is minden pontja jól látható a kijelzőnek.

p1020034.jpg

Ilyen a kijelző tűző napsütésben. A telefonomon már nem sokat láttam, de a napfénynek köszönhetően az óra kijelző szinte világít.

p1020377.jpg

Természetesen nem kell attól tartanunk, hogy este akkor fogunk látni semmit sem, hiszen a kijelzőt háttérvilágítással látták el, így ilyenkor az öt lépésben állítható fényerőt használhatjuk, de teljesen kikapcsolhatjuk vagy hagyhatjuk automata módban is, így a környezeti fényektől függően változtatja a fényerősséget. Egy nagyon-nagyon fontos újítás, ami sokaknak hiányzott, hogy az óra 50 méterig vízálló. Erre szükség is van, hiszen ez az óra a rengeteg sport funkciójának körét már az úszással is kibővítették. Sajnos nem volt lehetőségem még úszni vele, de a fürdést jól bírja és a kagylóban történő locsolás és a víz alatt eltöltött percek sem kottyantak meg neki.
p1020373.jpg

A Xiaomi eljátszott a gondolattal, hogy ha készítettek egy remek órát anno az Amazfit Pace személyében, akkor készítsenek egy olcsóbb megoldást is belőle, így megszületett a Bip. A kis óra nem kapott belső tárhelyet, de szinte minden mást megörökölt a nagy testvértől kisebb méretben és alacsonyabb árral.

Típus Xiaomi Amazfit 2/Stratos Amazfit Bip Xiaomi Amazfit/Pace
20180313100234_52467_1_eredmeny.jpg 20180510141112_49443_eredmeny.jpg 20170803175959_52935_eredmeny_eredmeny.jpg
Felépítés Kerámia+polikarbonált Polikarbonát Kerámia+polikarbonált
Súly 60 gramm 32 gramm 54 gramm
Kíjelző Transzflektív OLED 1,34 hüvelyk 320x300 pixel Transzflektív LCD 1,28 hüvelyk 176x176 pixel Transzflektív TFT 1,34 hüvelyk 320x300 pixel
Processzor Ingenic M200S 1,2 GHz-es kétmagos processzor Mediatek Ingenic M200S 1,2 GHz-es kétmagos processzor
Memória 512MB 128MB 512MB
Belső tárhely  4GB 2GB 4GB
Akkumulátor 280mAh 190mAh 280mAh
Működési idő egy feltöltéssel 5 nap 45 nap 5 nap
Kapcsolat Bluetooth 4.0, WiFi Strava kompatibilis Bluetooth 4.0 Bluetooth 4.0, WiFi Strava kompatibilis
Bluetooth zenelejátszás Igen Nem Igen
Pulzusmérés Igen Igen Igen
GPS GPS + GLONASS GPS + GLONASS GPS + GLONASS
Vezetékes PC kapcsolat Igen Nem Igen
Mobiltelefonos kapcsolat Android 4.4+, iOS 9+ Android 4.4+, iOS 8+ Android 4.4+, iOS 9+
Mobiltelefonos alkalmazás Amazfit Watch Mi Fit Amazfit Watch
Vízálló 50 méterig 1.5 méterig Por és cseppálló
Ár jelenleg 189.99$ 71.76$ 99.99$

 

A nagy próba

 p1020032.jpg

Az órát a felső gomb nyomva tartásával kapcsolhatjuk be, majd körülbelül fél perc után már használatba is vehetjük. Első dolgunk, hogy feltelepítsük Android vagy iOS rendszerű telefonunkra az Amazfit Watch alkalmazást, ugyanis ezzel a szoftverrel végezhetünk szoftverfrissítést az órán, menthetjük le a mért adatokat, állíthatnunk be különböző funkciókat. A jelenlegi legfrissebb szoftver a 2.3.2.8., amivel rengeteg újítás jött, kibővültek a sport módok, így már a futás, séta, kerékpározás, medencés úszás, nyílt vízi úszás, futópad, szobakerékpár, elliptikus tréner, mászás, terepfutás, triatlon, síelés, tenisz és foci is elérhető. Így, sokkal több mindent kapott az új verzió, mint amit a Pace-en használhatunk. Az óra menürendszere jól felépített, könnyen átlátható. Aki a Pace-ről vált, nem fog meglepődni, aki pedig most használja először, könnyen megbarátkozhat a rendszer felépítésével. A kezdőoldal az óra számlapja, ebből alapértelmezetten 14 darabot választhatunk, de feltölthetünk saját képet és az interneten rengeteg más óralap is megtalálható a gyárin kívül.
screenshot_20180525-110728.jpg

Ahogyan azt eddig megszokhattuk, ha az óralap kezdőképernyőjétől balra húzzuk a menüt, akkor a sportolási módokat, az elmentett aktivitási naplót és a napi mozgást választhatjuk ki. Jobbra húzva az időjárási adatokat, a pulzusmérést, zenelejátszást, ébresztőt, iránytűt, magasság és légnyomásmérőt, stoppert, alvási adatokat, Training centert és időzítőt állíthatunk be.

  • Az időjárás alkalmazás egyszerre öt nap adatait képes megjeleníteni, és ha rábökünk a kívánt napra, akkor betölti a napi részletes adatokat.

p1020328.jpg

p1020329.jpg

  • A pulzusmérés aktív a sportolási módoknál, de indíthatunk random mérést is, illetve azt is beállíthatjuk, hogy folyamatos időközönként mérje a pulzusunkat. Ezeket az adatokat az órán, de a telefonos szoftver használatával  a mobilunkon is részletesen megnézhetjük. Egy normál vérnyomásmérővel hasonlítottam össze az órát és természetesen, ha valakinek egészségügyi okokból kellene pontos információkat szolgáltatnom, akkor nem egy órával mérnék pulzust, de megközelítőleg azonos számokat kaptam a mérések alkalmával. Az első mérésnél a vérnyomásmérő 89, az óra 92-es pulzust mért. A további pár mérés alkalmával is megközelítőleg azonos pulzusszámokatt kaptam.

p1020330.jpg

p1020339.jpg

  • A zenelejátszást azt hiszem, nem kell bemutatnom. Az óra nem kapott hangszórót, így nem az fogja nekünk megszólaltatni a kedvenc zenénket, hanem egy Bluetooth képes fülhallgatót csatlakoztathatunk hozzá, és az óra tárhelyére felmásolt zenéinket hallgathatjuk futás közben, így még egy lehetőség kilőve, amiért a telefont magunkkal vinnénk.

p1020304.jpg

p1020305.jpg

p1020306.jpg

  • Lehetőségünk van beállítani ébresztést is. Így nem verjük fel párunkat, ha megcsörren a telefonunk, hanem a rajtunk lévő óra kezd el rezegni a karunkon, hogy ideje lenne felkelni.

p1020331.jpg

  • A beépített iránytű alkalmazást is kapunk. Az iránytűre koppintva kijelzi a légnyomási adatokat, tengerszint feletti magasságot, a szélességi és hosszúsági koordinátákat is.

p1020332.jpg

p1020334.jpg

  • A következő menüpont a stopper, ahol köridőket is tudunk mérni.

p1020335.jpg

  • Az alvásmonitorozás feljegyzi, hogy mennyi időt töltöttünk az ágyban. Jelzi a mély alvást és a mozgási adatokból feljegyzi, hogy körülbelül mikor aludtunk el és mikor keltünk. A gombok alvás közben nem zavaróak.

p1020336.jpg
p1020374.jpg

  • Az utolsó menü a Training Center, ahol az óra lesz az edző partnerünk, így beállíthatjuk az edzési tervünk nehézségét. Van kezdő, 5 km, 10 km, félmaraton és maraton beállítás. Minden programhoz 8 heti edzés tartozik. Irányít és végigkísér az edzéseken, hogy minél erősebbek és kitartóbbak legyünk a további programok elkezdéséhez.

p1020337.jpg

p1020375.jpg

  • Az időzítővel az előre beállított sémák alapján választhatunk, de lehetőség van egyéni időpontot is beállítani, ami maximum 24 óra is lehet. Ha az adott beállított idő megvan, majd elindítjuk, egy visszaszámlálót látunk, amit a karunkat rezegtetve jelez, ha letelt az adott idő. Sőt még azt is méri, ha nem vettük észre a jelzését, így azt az információt is megkapjuk, ha mondjuk a rakott krumpli miatt állítottunk be egyéni időt, akkor tudni fogjuk, hogy szegény ebéd már öt perccel tovább sül a sütőben.


p1020338.jpg

 

Az óra beállításához, a kezdőképernyőn található sávot fentről lehúzva juthatunk el. Itt láthatjuk a dátumot, az akkumulátor százalékát és az időjárási adatot, de innen léphetünk be a beállítások menübe, de a gyorskapcsolóknak hála pár fontos dolgot itt is beállíthatunk. Az órát átkapcsolhatjuk a „Ne zavarj módba”, de átválthatunk repülő módba is, itt állíthatjuk be a kijelző fényerejét és léphetünk be a beállítások közé. Innen tudjuk az órát kikapcsolni, visszaállítani a gyári állapotba, manuálisan szoftverfrissítést keresni, állíthatunk dupla koppos kijelző feloldást és beállíthatjuk, hogy melyik kezünkön hordjuk az órát.

 

És akkor kicsit elmentünk túrázni, hogy megnézzük, milyen adatokat szolgáltat az óra

 

A telefonos szoftver rengeteg lehetőséget nyújt, ha sportolásra használjuk az órát, hogy kielemezhessük az elért eredményeinket. Az Android és iOS kompatibilis Amazfit Watch alkalmazást elindítva be kell szkenneljük az óránkon megjelenő QR kódot az appal, hogy Bluetooth kapcsolaton keresztül összepárosíthassuk az eszközeinket. Az alkalmazásban három különböző oldal segít az információk megjelenítésében. A kezdőoldalon láthatjuk legfontosabb adatokat, a napi elért eredményeinket és itt jelzi a szoftver, ha újabb firmware-t talált az órához. Szerencsére ad egy kis segítséget is a szoftver, hogy miként használhatjuk a legegyszerűbben a megszaporodott gombokat a menüben és a funkciókban történő navigálásoknál.

1_5.jpg

A kezdőoldalon láthatjuk a meghatározott célként elért lépésszám eddig megtett mértékét, az óra töltöttségét, az utolsó pulzusmérés eredményét és az utolsó alvásmonitorozás eredményét is.

2_1.jpg

Az Activity oldal a részleges mozgási adatokért felelős. Csoportokra bontva tudunk szűrni azokra a tevékenységekre, amire az órát használtuk. Az én esetemben most három kategóriát jelenít meg. Kapunk egy összesítő adatot, de itt nem merül ki ennyiben az egész folyamat, hiszen ez egy sport óra, így elvárható, sőt a minimum, hogy részletes és több funkciós adatokkal szolgáljon a szoftver. Ha kiválasztunk egy adott mért tevékenységünket, akkor megkapjuk az óra által mért adatokat. Múltkor elmentünk kicsit túrázni és mivel viszonylag magasra kellett mászni, ezért a Climb módot használtam. Az első szakaszban láthatjuk az óra által mentett GPS adatokat a Google Maps térképén. Látható a mért eredmény teljes ideje, ami 4 óra 40 perc volt, kijelzi a mért magasságot, ami 665 méter és a körülbelüli elégetett kalóriát, ami 2032 volt.

3_1.jpg

Nem tudom pontosan milyen GPS modult kapott az óra, de hihetetlen gyorsan megtalálja a jelet, míg a Pace volt, hogy fél percig is csak kereste, hogy hol lehetek, addig a Stratos-nak csak pár másodperc kell ahhoz, hogy jelet találjon. Ez is nagy piros pont az újítások oltárán. Kicsit elmentem kocogni és egy utcán futottam végig a jobb és baloldalon és az óra nem úgy jelezte, hogy egy egyenes vonalat látok a térképen, hogy aztán találjam ki, hogy ezen az egyenes vonalon hányszor is haladtam végig, hanem látszódik, hogy az út jobb oldalán futottam induláskor és a bal oldalán jöttem vissza.

 

A kis túra

 

41.jpg

A térképen látható számok, a megtett kilométereket jelölik, így könnyen meghatározható a térképen egy-egy szakasz hossza, amit az óra egy rövid rezgéssel jelez is.

  • A Details ponton belül talán nem is kell mondanom, hogy miket találhatunk. Itt láthatóak az előbb említett távolsági és elégetett kalória adatok. A túra alatt mért sebesség, ami átlagban 2.69 km/h volt, illetve a 6.78 km/h tempó, amit sajnos nem hegynek, dombnak felfelé mért, hanem amikor már battyogtunk le róla. Természetesen információt kapunk a pulzusunkról is, átlag és maximális mérési számban. Az tény, hogy egy-két helyen éreztem, hogy szépen kalapál a szívem és jó visszanézni az adatokat, hogy ha edzésben van az ember, akkor mennyire szokik hozzá a szíve az igénybevételhez. Van egy érdekes mérése is, ami a bemelegítést jelentő mozgástól a maximálisig kijelzi az óra szerint mért adatok alapján, hogy milyen edzés típusnak megfelelő mozgást végeztünk. Itt főként egy kardió edzésnek és zsírégetésnek megfelelő folyamatnak tekinti azt a mozgásformát, amit végeztem.

A beépített szenzoroknak köszönhetően magassági adatokkal is rendelkezünk, így látható, hogy a maximális elért magasság a túra során 665 méter volt. Amin nagyon meglepődtem, de szintén érdekes adat, hogy azt is megpróbálja belőni a szoftver, hogy mennyi volt az az idő, amíg hegynek fel, illetve le sétáltunk és erről is kapunk egy kis grafikont.

  • A Trips menüpontban megkapjuk, hogy a mért megtett és a térképen is számokkal jelzett kilométerek alatt mekkora volt a sebességünk.
  • A Graph a szemet gyönyörködtető görbék sokasága, ahol a sebességi adatokat, pulzust és magassági adatokat jeleníti meg, így nagyjából látható, hogy az adott szakaszban mennyi volt a pulzusunk, mellette e sebességünk és, hogy mekkora volt az a magasság, amit ebben az időszakban megtettünk. A szoftver tényleg nagyon részletes, egyszerűen pazar.

Összevetettük egy barátom Suunto órájával, hiszen az mégiscsak az a kategória, amelynek mért adatai referenciaként szolgálhatnak a Stratos adataihoz képest. A Stratos órája, ahogyan a Pace is, kompatibilis a Strava kerékpárosok és futóknak létrehozott közösségi oldalával, így nem csak az óra szoftverével tudjuk nyomon követni edzésünket, hanem egy asztali PC-n is visszanézhetjük az eredményeinket, megoszthatjuk másokkal, és így akár versenyezhetünk is velük. A Strava „átszívja” a Stratos óra adatait és hasonlóképp jeleníti meg az óra által mért adatokat, mint az Amazfit Watch alkalmazás. Itt is kapunk egy térképet, amin a rögzített útvonalunk látható, de emellett társíthatunk hozzá pulzus adatokat is. Ezeket megoszthatjuk Facebook-on, Twitter-en ismerőseinkkel. A túránk környékén lévő felhasználókat is megnézhetjük, akiknek szintén láthatjuk az útvonalát, így egy közösségi futó, tórázó, kerékpározó alkalmazást használhatunk.

A Suunto által mért adatok szerint a maximális magasságunk 653 méter volt, ezzel szemben a Xiaomi órája 665 métert mért. Az órák által lementett túra teljes térképét is összehasonlítottuk, majd megnéztük a prédikálószék felé vezető utat is. Megpróbáltunk nem külön utakon járni, nehogy túlságosan eltávolodjunk egymástól, mert az sokat ront a pontosságon. Ekkora távnál is majdnem ugyanazt azt a távolságot mérte a Xiaomi, mint amit a Suunto is. A Suunto pontosabban rajzolta ki az útvonalat, de arra nagyon kíváncsi lennék, hogy a Xiaomi órájáról küldött adatokat a szoftver direkt simítja ki egyenesebb vonalakká vagy itt a pontosság valóban tényleg gyengébb?!

Suunto által kirajzolt GPS adat

clipboard02.jpg

Xiaomi Stratos által kirajzolt GPS adat

stratos1.jpg

Prédikálószék Suunto

clipboard03.jpg

Prédikálószék Xiaomi Stratos

strava3.png

 

A Profile menüpont alatt a az alkalmazáson belüli beállításokat végezhetjük el, adhatunk az alkalmazásoknak engedélyeket, beállíthatjuk a profilunkat, hogy a nemünk, magasságunk, testsúlyunk alapján számoljon az alkalmazás. De itt kereshetünk frissítéseket, engedélyezhetjük, hogy milyen szoftverek küldhetnek jelzést az órára. Minden alkalmazás jelzést küldhet, kivétel nélkül. Kipróbáltam Messenger, Viber, WhatsApp alkalmazásokkal és az ékezetes karakterek is rendben megjelennek és nem csak a szöveg eleje jelenik meg, hanem a teljes üzenetet el tudjuk olvasni. Ha e-mailt kapunk, a szöveget nem látjuk csak az üzenet témáját, illetve ha egy csevegőalkalmazásban képet küldenek nekünk, azt az órán szintén nem tudjuk megnézni, ez a lehetőség csak a fontosabb értesítésekre való.

p1020293.jpg

Az óra annyi meglepetést tud okozni, hogy sokszor csak tátottam a számat. Az alkalmazások között találunk egy file managert-is, ahol a telefonunkon található mp3 fájlokat és a gpx formátumban lementett térkép adatokat tölthetjük fel közvetlenül az órába. Sőt, az óra által mért útvonalunkat le is menthetjük így megtudjuk osztani másokkal vagy elmenteni saját magunknak. Így ha betöltjük az órából egy internetről lementett gpx formátumú térképet, akkor képes ugyanazon az útvonalon végigvezetni minket.

Az óra az alacsony fogyasztású Bluetooth 4.0 kapcsolaton kommunikál a telefonnal, de ha zenéket szeretnénk feltölteni rá, akkor egy WiFi hotspotot hoz létre és egy 8MB méretű mp3 fájl 2-3 másodperc alatt át is megy az órára. Egyszerű, de mégis nagy segítség, ha el szeretnénk menni futni és a telefonunkon tárolt zenéinket szeretnénk magunkkal vinni, akkor csak egyszerűen feltölthetjük az óra belső tárhelyére, amiből kicsivel több, mint 2GB-ot használhatunk.

p1020302.jpg

A zenelejátszás remekül működik, másodpercek alatt sikerült párosítani a Xiaomi Bluetooth-os sport fülhallgatójához. Óra lévén nem tudunk hangszínt és egyéb opciókat állítani, csak a legfontosabbakat érhetjük el az óráról, mint a hangerő állítást és megadhatjuk, hogy ismételje-e a zenéket vagy véletlenszerűen kövessék egymást. Segítségképp, ha olyan fülhallgatóval rendelkeznénk, amin nincs beépített hangerőszabályzó (szerencsére a Xiaomi fülesén van), akkor nem kell az óra menüjén végig mennünk addig, mire eljutunk a zenelejátszó hangerőszabályzásához, hanem ha a lezárt képernyő mellet megnyomjuk az óra legfelső gombját, akkor előugrik a hangerőszabályzó. Természetesen a fülhallgatónk gombjaival is vezérelhetjük a zenelejátszást, számot válthatunk és állíthatjuk a hangerőt is. A zenéink Bluetooth kapcsolaton keresztül szólalnak meg a fülhallgatón, de emellett a telefonunkat is képes kezelni, így míg az óra a zenét a fülhallgatóra küldi, addig megjeleníti a telefonunk által küldött értesítéseket is.

Az óra papírforma szerint 5 napos üzemidőre képes, folyamatos GPS használat és pulzusmérés mellett pedig 35 órán keresztül képes működni. Mi 6-7 órán keresztül használtuk a GPS-t, napközben bekapcsoltuk a Bluetooth-t az értesítésekhez és a szinkronizálásához, a pulzusmérés pedig folyamatosan ment, így 4 napot bírt nálunk a 280mAh kapacitású akkumulátorral szerelt óra, egy feltöltéssel. Szerencsére a mellékelt töltőjével 15%-ról viszonylag gyorsan, 90 perc alatt feltölthető az akkumulátora.

p1020277.jpg

A külső az előző generációhoz képest minden szempontból férfiasabb, karakteresebb lett. Kibővültek az óra által mért sporttevékenységek, a GPS jóval hamarabb talál jelet és pontosabb lett, de a legfontosabb újítás, hogy most már nyugodtan fürödhetünk, úszhatunk benne, hiszen az 50 méterig vízálló óra már úszás közben is képes monitorozni a tempónkat, karcsapásunkat. Ha ezeket egybegyúrva döntenem kellene, akkor mindenféleképp ennél a variánsnál maradnék, hiszen egy remek órát alkottak. 

Az órából sokáig csak Kínai verzió volt elérhető, de egy ideje már megvásárolható az Angol menüvel ellátott verzió is, ami pár nappal ezelőtt kapott egy kis árcsökkentést és már számol is vissza az oldalon található időzítő, hogy mikor lesz vége, a cikkírás pillanatában 189.99$-ba kerül. Szerencsére itt is elérhető az EU Express szállítás, amivel sokat spórolhatunk, hiszen áfa és vámmentesen rendelhetjük meg az Xiaomi Stratos órát, ami remekül sikerült. Az EU Express szállítást a termék kosárba kerülése után választhatod ki a rendelési adatoknál.

 

20180313100234_70808_1_eredmeny.jpg

A Xiaomi Amazfit 2/Stratos órát itt találod

 

 

Tetszett a cikk? Oszd meg, hogy az ismerőseid is tudjanak róla! 

 

 

Ha tetszett a cikk,  Like-old az oldalt

Oszd meg barátaiddal Facebookon, Pinteresten, Twitteren hogy még több ember olvashassa ezt a bejegyzést

 Ez a kép jelképezi az általad beszúrt forrás kódot. A kép csupán a kód helyét jelzi, a kód által megjelenített elem méreteit és elrendezését nem, erre használd az előnézet gombot!

 

 

19 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nezdmitrendelsz.blog.hu/api/trackback/id/tr3614008316

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

emmersson 2018.06.06. 17:57:33

Vajon telefonoknál miért nem alkalmazzák ezt a "minél nagyobb a fény, annál jobban látható a kijelző" technikát?

nezdmitrendelszblog · www.nezdmitrendelsz.blog.hu 2018.06.06. 17:58:08

@emmersson: Valószínűleg drága lenne akkora méretben ilyen típusú kijelzőket gyártani.

emmersson 2018.06.07. 13:14:57

@nezdmitrendelszblog:

De sokkal inkább megfizetnék az emberek - pláne, ha ez kíméli az akkut! -, mint az egyéb extrákat. Persze, nyilván az az ok, amit írsz, de talán később :)

Apropó..SIM kártyát fogad az óra, ugye?

Krisztin Zoltán 2018.06.13. 21:26:35

Helló! Ezzel az EU Express szállítással kapcsolatban kérdeznék. Próbaként úgy csináltam mintha máris megrendelném az órát és azt vettem észre technikailag hogy az EU express rendelés esetén 7 dollárral kell többet fizetni. de mi a garancia arra hogy ilyenkor tényleg áfa és vámmentesen kapnám meg az árut?

EU-s országbeli raktárból indulna az óra vagy miként?

nezdmitrendelszblog · www.nezdmitrendelsz.blog.hu 2018.06.13. 21:32:45

@Krisztin Zoltán: Szia!
Termékenként változó az EU Express szállítás díja. Ám ez az összeg jóval kevesebb, mint a hazai plusz költség lenne, ne is beszéljünk az időről.
EU Express szállítás esetében a termék először az Egyesült Királyságban található lerakatba érkezik. Ott történik meg a termék áfájának kifizetése, amit tartalmaz az EU Express szállítás díja, ami sokszor töredéke, mint amit itthon kellene kifizetnünk ügyintézés és áfa díjszabás címen. Ez akkor jön jól, ha mobiltelefont vagy például táblagépet/laptopot szeretnénk vásárolni. Pár nap (1-2) feldolgozási idő kell, amíg innen továbbküldik a rendelt terméket. Az innen érkező csomagok a DPD futárszolgálattal kerülnek továbbításra Magyarországra és mivel ezek a termékek Angliából jönnek, így már nem áfa kötelesek, majd ezek után szállítják házhoz.

Az általunk rendelt termékek eddig mind rendben és gond nélkül érkeztek meg az előbb leírt szállítási folyamat szerint, mint a saját Stratos-unk is, nem is beszélve arról a rengeteg vásárlóról, akik szintén ezt a szállítást választják.

Kormlac 2018.06.21. 11:26:12

Helló!A cikkben Bluetooth 4.0-ás kapcsolat van,viszont a Gearbeast oldalán Bluetooth 4.2-t írnak!
Melyik a mérvadó,mert a telefonom csak Bluetooth 4.0-ás kapcsolatra képes(Iphone 5s)! :-(
Köszönöm a segítséget!

nezdmitrendelszblog · www.nezdmitrendelsz.blog.hu 2018.06.21. 11:32:37

@Kormlac: Szia!
Épp előttem van az óra doboza, idézem a szöveget, hogy pontos legyek:
"Works with Iphone 4S or later with iOS 9..."
És az óra dobozán is minimum 4.0 Bluetooth kompatibilitást ír.

Tehát, ha 4s a minimum, akkor nem lehet gond. De ha érdekel, lefényképezem és átküldöm e-mailben.

Kormlac 2018.06.21. 14:54:19

@nezdmitrendelszblog: Szia!
Nagyon szépen köszönöm!Vetnék egy pillantást a képre de a válaszod alapján már nyugodtabb vagyok,hogy
belevágjak-e! :-)

nezdmitrendelszblog · www.nezdmitrendelsz.blog.hu 2018.06.21. 14:59:23

@Kormlac: Küldj egy emailt a nezdmitrendelszblog@gmail.com címre és elküldöm a dobozon található infót.

Zsolt Pőczee 2018.06.23. 14:11:40

Véletlenül nem tudja valaki, hogyan kell HIIT edzést beállítani? Arra gondolok, hogy jelezzen fél perc után, azután egy perc pihi, megint jelez fél perc után, és így tovább?

Tamás3849 2018.06.25. 19:16:35

Hello!
Az úszás funkció használhatóságára lennék még kíváncsi, van erről tapasztalat?
Csapás szám pontosság, felismeri-e a stílust, a fordulók felismerésének pontossága, úszás közben pulzusmérés megy-e, nyílt vízi úszásánál a GPS használhatósága, etc…?
Köszi!

nezdmitrendelszblog · www.nezdmitrendelsz.blog.hu 2018.06.25. 19:17:57

@Tamás3849: Szia!
Ez még kimaradt a repertoárból, remélem most nyáron már lesz alkalmam kipróbálni.

Baller77 2018.07.09. 20:56:51

Szia!

Azt szeretném kérdezni a zene lejátszással kapcsolatban, hogy google play-t futtatja-e wifi kapcsolattal, valamint a Google maps navigációt megjeleníti-e a kijelzőn amennyiben a telefon a közelben van és van internet.
Köszi a választ!

nezdmitrendelszblog · www.nezdmitrendelsz.blog.hu 2018.07.09. 21:05:22

Szia!

Nem, csak a saját alkalmazásai futnak az órán. A GPS modul, ahogy olvashattad a sport módok miatt van benne, hogy nyomon tudd követni az edzésedet, illetve azt megjeleníteni telefonon vagy pc-n.

7esbusz 2018.11.13. 18:06:58

Ez lehet, hogy hülye kérdés, de automatikusan felismeri, h mit sportolok, vagy mindig el kell indítani előtte az aktuálisat?

nezdmitrendelszblog · www.nezdmitrendelsz.blog.hu 2018.11.13. 18:07:27

@7esbusz: Nem, ezt neked kell sportolás előtt kiválasztanod.

7esbusz 2018.11.13. 18:22:21

@nezdmitrendelszblog: Köszi. Nagyon állat a cucc amúgy...
süti beállítások módosítása