Samebike 20LVXD30 elektromos kerékpár európai raktárról

2019. október 20. 12:27 - nezdmitrendelszblog

samebike_6.jpg

A Samebike nem új szereplő az elektromos kerékpárok piacán. Van nagyobb és kisebb méretű modelljei is, ahogyan szinte minden ársávban is jelen vannak a termékeikkel.

A 20 colos kerekekkel rendelkező elektromos kerékpárjuk azokat a vásárlókat célozza meg, akik egy nagyobb kerekű kerékpárral szeretnék átszelni a várost, amivel kimerészkedhetnek terepre is.

samebike_3_1.jpg

A 350W teljesítményű elektromotorral szerelt kerékpár 8.5Ah kapacitású akkumulátort kapott, amivel a kerékpár súlya 26.5 kilogramm. Az akkumulátorát 4 óra alatt tölthetjük fel teljesen. Maximális terhelhetősége is igen szép, egészen 150 kilogrammig terhelhetjük. Tisztán elektromos módban 35-40 kilométert tehetünk meg csupán az akkumulátor energiáját használva.

samebike_1_1.jpg

Ha ki szeretnénk használni a kombinált módot, akkor az elektromos rásegítéssel is haladhatunk, amivel így 45-60 kilométert tehetünk meg. A kerékpárra előre és hátra is tárcsafékeket szereltek fel, de motorfékkel is rendelkezik. Kinyitott állapotban 153 x 58 x 112 centiméteres méretekkel rendelkezik, összecsukva pedig 80 x 48 x 68 centiméter méretű.

samebike_8.jpg

samebike_4.jpg

A kormányon egy digitális órát is találunk, alatta pedig az elektromos teljesítményt beállító kezelőszerveket. Előre lámpát, így már erre sem lesz gondunk, főleg nem a kábelekkel, hiszen ez az akkumulátorról kapja a szükséges energiát és még egy mobiltelefon tartóval is ellátták. Az alumínium vázas Samebike elektromos kerékpárt németországi raktárból rendelhetjük meg, 640$-ért, azaz áfa és vámmentesen érkezik meg hozzánk, rövid szállítási idővel.

A Samebike 20LVXD30 elektromos kerékpárt itt találod meg

 

Ha elég lenne egy olcsóbb, kisebb modell is, akkor itt van a Samebike 14 colos kerekekkel rendelkező kerékpárja, ami csak 495$-ba kerül és szintén európai raktárból vásárolható meg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://nezdmitrendelsz.blog.hu/api/trackback/id/tr2615239350

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása