Akár még terepre is mehetünk a HONEYWHALE E3 elektromos rollerrel

2020. november 16. 15:33 - nezdmitrendelszblog

honeywhale_e3_5_1_of_1.jpg

A HONEYWHALE E3 nem egy szokványos elektromos roller, ezért nem is lehet egy lapon említeni a Xiaomi termékével. A HONEYWHALE E3 rollerrel akár terepre is merészkedhetünk, amiben nagy kereke, erős motorja és lengéscsillapítója is segítségünkre lesz.

honeywhale_e3_3.JPG

A HONEYWHALE E3 elektromos roller 40km/h maximális sebességre képes, ez pedig nem kevés. Itt már valóban oda kell figyelni, hogy körültekintően vezessünk. Végsebessége 25km/h, de a 600W teljesítményű, erős motornak köszönhetően akár 35 fokos emelkedőre is felhajthatunk.

honeywhale_e3_2.JPG

honeywhale_e3_1.JPG

Az erős motor abban is segít, ha letérnénk az aszfaltozott útról. Ehhez pedig nem a jól megszokott 8.5 colos, hanem nagyobb, 10 colos pneumatikus kerekeket kapunk. Természetesen lengéscsillapításról is gondoskodtak a tervezők, így az előre és hátulra is került. Előre és hátulra is lámpákat szereltek, tehát a sötétben mi is látni fogunk és minket is látni fognak.

honeywhale_e3.JPG

A kijelzőjéről minden fontos adatot leolvashatunk, hogy éppen milyen sebességgel gurulunk vagy épp azt is, mennyi energia maradt még az akkumulátorban. A HONEYWHALE E3 elektromos roller 23.5 kilogrammos súllyal rendelkezik, ez robosztus mérete miatt érthető, hiszen akár 120 kilogrammig terhelhető. Természetesen össze is csukhatjuk és máris kisebb helyet foglal. A HONEYWHALE E3 elektromos roller európai (Germany) raktárból rendelhető meg, így rövid szállítási idővel, áfa és vámmentesen vásárolható meg, amiért 499$-t kérnek.

A HONEYWHALE E3 elektromos rollert itt találod meg

 

További hírekért és akciókért kövess minket a Facebook-on. A Google Chrome böngésző plugin feltelepítésével pedig támogathatod a munkánkat.

Támogasd az oldalt azzal, ha Google Chrome böngészőt használsz, telepítsd fel a támogatói plugint. Ezzel támogatod a munkánkat, így a külföldi webáruházak is látják az oldalról indított vásárlásokat, amelyek alapján még több akciót, terméket és tesztet mutathatunk be nektek. A böngésző plugint itt találod meg

Köszönjük, hogy támogatod az oldalt!

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nezdmitrendelsz.blog.hu/api/trackback/id/tr4316287574

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása